Egy pontos előnye van a Manchester City-nek, tehát hiába nyer akár 9:0-ra a Liverpool, akkor is saját kezében van a sorsa Pep Guardiola csapatának. Azért nem gondolnám, hogy vészesen rossz hangulat uralkodhat Jürgen Kloppék háza táján, ha a bajnokság nem is jön össze, nemsokára BL-döntőt fognak játszani!

Liverpool - Wolverhampton

Sérülések borzolják a kedélyeket Liverpoolban, három fontos hiányzójuk is van, biztos nehezen eldönthető kérdés, hogy bevessék-e őket a Wolves ellen vagy teljesen felesleges, és inkább a BL-döntőre tartalékoljanak. Ezért biztos veszettül figyelik majd mi történik a City meccsén, és eszerint alakul Van Dijk, Salah és Fabinho sorsa. "Szépen javult a fiúk állapota, még alakul, hogy vasárnap pályára léphetnek vagy sem. Szeretném, hogy mindhárman a pályán legyenek, de ha éppen nem lesz erre lehetőség, akkor nélkül kell nyernünk" - nyilatkozta Jürgen Klopp. Nem túl bizakodó egyébként a német tréner, az FA-kupa és Ligakupa után, nyilván örülne a bajnoki címnek is. "Nagyon erős csapat a Manchester City, nem hinném hogy pontokat veszít az utolsó körben" - vélekedett a Liverpool trénere.

Jürgen Klopp. Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com

Sérültekkel együtt is verhető egyébként a Wolves, főleg az Anfielden, hiszen a bajnokság legerősebb hazai együttese a Liverpool. Ebben az idényben egyedüliként nem szenvedtek egyszer sem vereséget saját közönségük előtt, 14 győzelem és 4 döntetlen a mérleg. Érdekes egyébként, hogy a Wolves idegenben többször nyert, tehát ezen a vonalon akár el is indulhatnánk, de annyira szolid csapat, hogy szinte kilógnak a tabella első harmadából. 37 gólt szerezve a 8. helyen állnak, csak három klubnál voltak eredményesebbek. Szóval nehéz elképzelni bármiféle meglepetés eredményt, fogadás szempontjából meg pont ez a kiszámíthatóság öli meg a bulit, a várható dolgokra alacsony szorzók vannak. Tippem: 2:0

Manchester City - Aston Villa

Érdekes szereplővé vált a kettős párharcban Steven Gerrard, hiszen a Liverpool legendájaként, ha most valahogy elérné, hogy az Aston Villa legyőzze a Manchester City-t, akkor egykori klubját hozzásegíthetné a bajnoki címhez. Gerrard egyszer már szembenézett Pep Guardiolával, akkor az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, majd szépítésre voltak csak képesek az Aston Villa játékosai. Ha a közelmúltból szeretnének kiindulni, akkor a West Ham elleni mérkőzésben lehetnek keresendő elemek. Nagy tudás azért nem kell hozzá, visszazárt védelem, gyors és hatékony ellentámadások. Azért nem mindig szokott sikerülni a Villának, főleg nagycsapatok ellen, rendre elbuknak leginkább.

Pep Gaurdiola. Fotó: Oleksandr Osipov/Shutterstock

Valószínűleg mindenki így gondolja, minél előbb előnyhöz kell jutnia a Manchester City-nek, mert minél tovább húzódik esetleg gól nélkül a találkozó, annál jobban elhiheti az ellenfél, hogy lesz keresnivalója. Van néhány hiányzó, de aligha ezen fog múlni, mikor ennyire bő kerettel tud dolgozni Guardiola. Jöhet a szokásos 4-3-3-as felállás, labdabirtoklás és presszió. Szerintem ez sikerre is vezet majd, ahogy lényegében az egész bajnokság ideje alatt. Nyerési kényszerben vannak, ami lehet rossz hatással a hatékonyságra, fogadásban is ez hozhatja el az érdekességeket, a nagyobb fogásokat. Én viszont nem várok nagy izgalmakat, szerintem a Liverpool is vezetni fog félidőben, és a Manchester City is, majd különösebb fordulatok nélkül lecsorognak a második játékrészek. Tippem: 3:1

Te mit gondolsz, hogy alakul a bajnoki végjáték?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés