Ritka pillanatok egyike az elmúlt hónapokból, mikor a Real Madrid tudott pihenni, nem sérült meg újabb játékos és elvileg minden rendben zajlik a csapatnál. Ez azért fontos, mert korábban eléggé kellemetlen ellenfél volt számukra a Sevilla.
2.05
Real Madrid: Egy kis pihenő
Feszített tempóban idén is a Real Madrid, de most február végéhez közelítve, akad kicsivel több, mint 10 pihenősebb nap, amikor csak a Sevilla elleni találkozóra kell figyelni. Erre szükség is volt, mert a gárda egyre inkább fásult, folyamatosan jönnek az újabb sérülések, ami borítékolható volt, hiszen alig tudtak pihenni Modricék. A Leipzig otthonában 1-0-ra nyerni tudtak, amivel elő tudták segíteni az esetleg továbbjutást. Minden bizonnyal hazai környezetben érvényesítik a papírformát, így készülhetnek majd a negyeddöntőre.
A bajnokság viszont más tészta, mert a Rayo Vallecano ellen hibáztak. Carlo Ancelotti nem tudta felpörgetni a csapatot, fásult volt a BL-től a királyi gárda, olyannyira, hogy csak 1-1-et játszottak, ráadásul Dani Carvajal csereként beállva követett el buta hibákat, így a kiállítás sorsára jutott. Luka Modric nagyon kifelé lógott ki a keretből, érthető, hogy miért távozik Madridból, még így is, hogy Ancelotti rendkívüli módon kíméli, szinte már semmit sem tud hozzátenni a csapat játékához.
Vinícius Jr. pedig van, amikor hős és kiemelkedő játékkal rukkol elő, de azért sok esetben tehet a cselezgetése a támadószekció számára. A hétvégi 8-9 próbálkozásából, mindössze csak 3 csel volt sikeres, fásult volt a brazil is. Korábban írtunk erről, hogy a Real Madridnak tavasszal üthet vissza a sok sérülés, hiszen ugyan bírták a tempót sokáig, akik egészségesek voltak, de fáradtságban ez megmutatkozik majd, egyelőre ezt csak a Vallecano ellen láthattuk.
Sevilla: Ez mi volt?
Az andalúz csapatnak nincsen nemzetközi kupa, így kissé érthetetlen volt, amit a Valencia otthonában produkáltak: 1 kapura lövés és 0.03-as xG-mutató, mindezt 47%-os labdabirtoklásból. Ez mondhatni művészet, hogy ilyen szintű legyen a meddő labdabirtoklás. Próbálhatnánk ezt elemezni, de értékelhetetlen volt, amit Sergio Ramosék nyújtottak. Kész csoda, hogy nem kaptak ki a Valenciától, megköszönhetik a hazaiaknak, hogy szereztek egy pontot.
Korábban ez komoly párharc volt
Voltak évek, amikor kifejezetten nem szeretett a Sevillával játszani a Real Madrid. Előfordultak évek, amikor sorra kaptak ki Andalúziában, ugyanakkor Madridban érinthetetlenek voltak a királyiak, most is jelentős a helyzeti előnyük, hiába játszik Sergio Ramos a Sevillában. Quique Sánchez Floresszel is gyenge ez a keret, Ivan Rakitic télen távozott, középpálya eddig sem volt acélos, de nélkülke még annyira sem lesz az.
Korábban volt egy kis rangadó feelingje ennek a párharcnak, most ezt nem érezzük benne. A Sevilla idegenben annyira gyenge, hogy leginkább azért küzdhetnek majd, hogy a kipihent Real Madrid ne üsse ki őket. Jude Bellingham nincsen, ez azért nagy érvágás, viszont Viníciusszal a fedélzeten még sosem kapott ki a Real Madrid. Ezt most sem tartjuk reálisnak, azt viszont igen, hogy az indulatok elszabadulnak - Sergio Ramos kapott sárga lapot az őszi meccsen is -, ezért sok büntető lapra számítunk!
-
Real Madrid - Sevilla tipp
5,5 büntető lap felettUnibet
2.05
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org