Felcsillant a remény, hogy a Fehárvár talán lassacskán ki tud kecmeregni az év eleje óta tartó komoly hullámvölgyből! Márton Gábor menesztését követően elkezdtek jönni az eredmények, s az edzőkérdés végére is pontot tettek. Most, hogy rendeződni látszanak a viszonyok, hazai pályán is illene nyerniük!

2021 márc 3. 20:00
Tipp: Fehérvár góljainak száma 1.5 over
Bet365
1.80

Zsinórban két győzelem az elmúlt hét mérlege

Hosszú idő után elkezdett tétmeccseket nyerni a Fehérvár. Az idei évet az Újpest 0:5-ös legázolásával indító Videoton majd másfél hónapon keresztül maradt három pont nélkül a bajnokságban! A krízis vége úgy tűnik a múlt hétre datálódik, amikor előbb a Ferenvárost ejtették ki a kupából (1:2), majd a Zalaegerszeg otthonából hozták el mindhárom egységet Negoék (0:2)!

Loic Nego góllal vette ki részét a Zalaegerszeg elleni sikerből. (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Úgy tűnik tehát, hogy a vészmegoldásként ideiglenes alkalmazott Szalai Attila úrrá tud lenni a vészhelyzeten. Viszont a biztató sikerek ellenére a vezetés nem vele képzeli el a jövőt, hanem április elsejétől Szabics Imrével kötöttek kontraktust, akinek a stábjában érkezik a kispadra Juhász Roland és Torghelle Sándor is! Külön öröm lehet a szurkolók számára, hogy mindemellett a csapat ikonikus alakja, Nikolics Nemanja is megtalálta a góllövő cipőjét, hiszen mind az FTC, mind pedig a ZTE kapusát mattolni tudta (igaz, mindkét találat büntetőből született).

Élvezetes meccseket játszik a Paks

Akárki akármit mond, személy szerint én a Paks meccseit idén határozottan élvezem. A tavaly még éppencsak bennragadt Tolna megyei klub Bognár György szerződtetésével abszolút profilt váltott. Az addig "se íze, se szaga" focit játszó zöld-fehérek határozottan felvállalják az offenzív focit, s Bognár elmondása szerint őt cseppet sem zavarja, ha sok dugót kapnak, a lényeg, hogy a meccs végére az ő együttese eggyel többet vállaljon! 

Ennek a filozófiának köszönhetően pedig remek párharcok alakulnak ki a meccseiken. Ráadásul a kizárólag magyar játékosokból álló keretben sok tehetséges, agilis játékos található, kezdve a gólzsák Hahn Jánossal, de ide sorolható a tréner fia Bognár István, valamint Nagy Richárd is. Ezeket a kreatív playereket pedig jól egészítik ki a "tankok" Ádám Martin, vagy éppen a mostanság középhátvédként szereplő Böde Dániel révén! Nem kell tehát idén félteni ezt a gárdát, sőt jó adag szerencsével inkább lenne esélyük megcsípni akár egy dobogót helyezést!

Böde manapság már a hátvédsor tengélyében segíti csapatát. (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Egy fehérvári gól nem lesz elég

Úgy vélem, hogy ez a Paks messze nem feltartott kézzel fog a Sóstói-stadion gyepszőnyegére kivonulni. Az utóbbi években - amikor messze nem muzsikáltak ennyire jól a tolnaiak - rendre borsot tudtak törni a Vidi orra alá, s mostanság pedig a két együttes közti minőségi, formabeli különbség még csökkent is!

Ennek okán egyáltalán nem meglepő, hogy a bet365-nél 1.90-es oddson mérik a hazai sikert. Tény, hogy a válságból kilábalni látszó Fehérvár a mérkőzés favoritja, ám reálisan nézve az esélyeket még úgyis háromesélyesnek mondható inkább a találkozó, hogy a Paks mostanság elkezdett botladozni, s idegenben látványosan rosszul megy a szekerük (2-4-5). Viszont az eredménytelenség nem szegi kedvüket otthonuktól távol, hiszen bőven 1.50 feletti idegenbeli lőtt gól-átlaguk az élmezőnyben található, ám pechükre toronymagasan a legtöbb dugót is ők kapják. Amondó vagyok - mint mostanság minden paksi csörte esetében - jó esély van itt egy overes párharcra, ahol a Fehérvárnak érzésem szerint egy találat nem lesz elegendő, hogy otthon tartsa mindhárom pontot! S ez a mostani Paks pedig benne lesz egy jó kis adok-kapokban!

  • MOL Fehérvár - Paksi SE tipp

    Fehérvár góljainak száma 1.5 over
    Bet365
    1.80

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org