Zsinórban harmadik döntetlenjén van túl a Sevilla, eközben szintén iksszel hangolt az Arsenal együttese is erre a Bajnokok Ligája összecsapásra. Szoros helyzet alakult ki a csoportban, kevés góllal és magas hatékonysággal élen a Lens, de még mindenki lőtávon belül van. Mit tippelsz erre a mérkőzésre? Jöhet egy döntetlen?
2.12
Döntetlenek, döntetlenek mindenhol
Ebben a BL-kiírásban két döntetlennel áll a Sevilla, első körben a Lens ellen játszottak 1:1-es meccset. A találatok mellett voltak bőven lapok, többek között Sergio Ramos is begyűjtött egyet. Talán az ő jelenléte miatt is, de érdemes elgondolkodni a büntetőlapos fogadásokon is a Sevilla esetében. Nyugodtabb meccset vívtak az Eindhoven ellen, de az eredmény akkor is 1:1 lett végül. Szóismétlésre érzékenyektől ezen a ponton elnézést kérünk!
A bajnokságban is hozza az ikszeket a Sevilla, így aztán a legutóbbi három meccse is így végződött. Rayo ellen 2:2-es eredmény, úgy hogy 2 gólos hátrányból álltak fel Ramosék. Még a pályán kívül is kaptak sárgát azon a találkozón. Végül pedig a hétvégén a Real Madrid elleni rangadó zárult 1:1-re, természetesen voltak lapok, Ramos is kapott egyet. Döntetlenben volt része az Arsenalnak is, mely hátrányból mentett pontot a Chelsea elleni derbin, Declan Rice és Leandro Tossard révén.
Aktuális formák és hiányzók
Arra jutottunk a Sevilla - Real Madrid mérkőzés előtt, hogy új edzővel, de a régi gondok ellen küzdenek az andalúzok. Igazoltak papíron jó neveket, akik a pályán már nem hozták az eredményeket. Így aztán jött a szokásos októberi edzőmenesztés (2022 októberében Julen Lopetegui került lapátra), elküldték Jose Luis Mendilibart. Simán kimondtuk a vének tanácsát: Sergio Ramos (37 éves), Jesús Navas (37 éves), Fernando (36 éves), Ivan Rakitic (35 éves), Orjan Nyland (33 éves), Nemanja Gudelj (31 éves) és Marcos Acuna (31 éves). Rutinos nevek a Sevillánál, de lehet már kevesek a sikerhez.
Jó formában eközben az Arsenal, veretlen még mindig a bajnokságban. Nem bírtak a Chelsea-vel a hétvégén, de előtte például legyőzték a Manchester City együttesét. Mikel Arteta 4-3-3-as játékrendszerében több nyerőember is van és többen is nagyon technikásak, így aztán a labdatartásra alapuló domináns játék mellett, akár a gyors ellentámadás is megy nekik. Komplexebb és jobb együttes, mint a Sevilla, más kérdés hogy a keménységre nem reagálnak jól.
Sevilla - Arsenal fogadási lehetőségek
Ennyi döntetlen után simán jöhet még egy a klubok életében, amire a bet365 kínálatában 3.80-ért fogadhatunk. Ennél biztonságosabb opció, hogy a Sevilla nem fog magával bírni és lapokat fog kapni. Ehhez viszont az írás pillanatában át kell menni az Unibethez, ahol a legalább 4 lapra 1.47-ért tehetjük a pénzünk. Van olyan lehetőség is, hogy a Sevilla kapja a több lapot 2.12-es oddson.
október 24., kedd
- 21:00 Sevilla - Arsenal
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 és Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 23. 8:33 UTC.
-
Sevilla - Arsenal tipp
Sevilla több lapot kap a mérkőzésenUnibet
2.12
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: A spanyol Sevilla szurkolói a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla - AS Roma mérkőzés előtt. Fotó: MTI/Illyés Tibor