A pénteki francia bajnokin nem lesz egyszerű dolga a csapatoknak, ugyanis a Strasbourg és a Nantes hasonló felfogásban játszik, viszont teszik ezt nagyon hatékonyan, de vajon melyikük képes a másik eszén túljárni?
1.81
1.71
Strasbourg: Vieirának végre szerencséje lesz?
Az egykori legendás francia középpályás a Nice után egy újabb francia csapat kispadját kapta meg. Az eddigi edzői pályafutása során, semmit sem nyert Patrick Vieira, jobbára középcsapatokat irányított, akikkel a középmezőnyben rekedt. Kiemelkedő munkáról tehát nem beszélhetünk, de majd a Strasbourg kispadja meghozza számára a hőn áhított áttörést? Egyelőre a francia tréner még a megfelelő kezdőcsapattal, felállással és a taktikával is hadilábon áll, kísérletezik.
Az azért látszódik, hogy a három belső védőtől és a kontrákra építő taktikától nehezen szakad el, de ez érthető is. A Strasbourg tavalyi csapatának három legjobbját elvitték, ez pedig komoly érvágás, szinte minden csapatrészt érintett. Eligazolt a védelem oszlopa, Alexander Djiku, távozott a gólerős támadó, Habib Diallo. Utóbbi tavaly 20 gólt rámolt be, míg a középpálya oszlopa, Jean-Ricner Bellegarde szintén új csapatban szerepelt a 2023/24-es szezonban.
Vieira emiatt kényszerhelyzetben van, de azért mondhatni jó irányba halad, hiszen a top10-ben vannak. Aminek örülhet, hogy kapu előtti hatékonyságban egészen jók, hiszen hiába dolgozzák ki messze a legkevesebb helyzetet a ligában, azért ezekből összehoztak 7 gólt és 10 pontot. Ami számukra fontos előrelépés lehetne, hogy ne húzzák ennyire magukra az ellenfelet és kicsit többször próbálkozzanak lövésekkel.
Nantes: A szerencse segíti őket
Elsőre nem gondolnánk, hogy az a gárda, amely 8 pontot szerzett idén, mindössze 13. helyen áll, az annyira szerencsés lenne. Azonban, ha jobban megvizsgáljuk a meccseiket, akkor reálisan olyan 4-5 ponttal kéne rendelkezniük. A Monaco elleni döntetlen egy óriási ajándék volt, mint ahogyan a Marseille elleni pontszerzés, de talán még a Clermont legyőzése is túlzás. A Nantes hasonló felfogásban játszik, mint a Strasbourg, csak kicsit többet lőnek kapura, bátrabbak, ez a szerencséjük.
Két olyan csapat mérkőzése lesz ez, akik rendre átadják a kezdeményezést az ellenfeleknek, inkább védekeznek és kontrákra építenek, egyikük rendkívül kevés alkalommal próbálkozik lövéssel, de a másik se viszi túlzásba. Ennek ellenére a helyzetkihasználásuk jó, miben lehet itt érték? A mindkét csapat gólt szerez egy nem rossz opció, de érdekes lehet a büntető lapok piaca is, hiszen a határ 3,5-nél van, viszont két viszonylag agresszív gárdáról beszélünk, akiknek ez egy nyerhető meccs, ha pedig ez nem valósul meg, akkor frusztráció léphet fel. A Nantes esetében szinte evidens a két büntető lap.
-
Strasbourg - Nantes tippek
Mindkét csapat gólt szerezUnibet
1.81 -
Nantes büntető lapjai 1,5 felettUnibet
1.71
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org