Szépen lassan csordogál a menetrend szerint a londoni darts-világbajnokság! A beharangozó pillanatában mindeddig igazán komoly csillaghullás nem történt, viszont a korábbi évekből kiindulva, ami késik nem múlik! A hétvége első napján kezdi meg szereplését többek között Kim Huybrechts, Mervyn King, valamint a mezőny most már egyedüli női tagja, Deta Hedman is!

Már délután is erős felhozatallal találkozunk

Bár személy szerint az ír Steven Lennon (1.50) szereplésére is igencsak kíváncsi vagyok a svéd Daniel Larsson (2.60) ellen, azonban a felhozatal erőssége miatt a nyitómeccs ténymegállapításán túl terjedelmi okokból nem fűznék hozzá sok gondolatot! Elviekben a skandináv játékos nem jelenthetne különösebb gondot számára!

A nyitómeccset követően a korábbi kétszeres BDO-világbajnok Scott Waites (1.64) áll tábla elé, aki karrierje során első ízben indul PDC-világbajnokságon! Talán kevesen tudják, de legendás fickóval van dolgunk, hiszen máig ő az egyetlen, aki BDO-s színekben PDC nagytornát tudott anno 2010-ben nyerni, nevezetesen az akkori Grand Slamet! A Guruban peshark már napokkal ezelőtt készült egy elemzéssel a csörte kapcsán, így aki bővebb információt szeretne tudni Scotty 2 Hotty mérkőzéséről, az ide kattintva azonnal kapja is őket!

Scott Waites karrierje első PDC-világbajnokságára készül! (Fotó: 13bobby/Flickr)

Az angol szereplését követően érkezik az a Kim Huybrechts (1.05), aki édesanyja két és fél évvel ezelőtti halála óta árnyéka korábbi formájának! Az egykori Premier League-résztvevő, topjátékos belga ugyan ősszel, tanítványa, Dimitri van den Bergh mellett a csapatvilágbajnokságon jól szerepelt, ám egyéniben nem igazán tud kiemelkedőt nyújtani. Tavaly a legjobb 16 közé jutott a VB-n! Most még kevésbé élesen is nyernie kéne a kínai Di Zhuang (10.00) elleni nyitómeccsét. Ám a pénteki előzetesben már rátértem, hogy ezek a számunkra ismeretlen távol-keleti versenyzők milyen veszélyeket rejthetnek! Illetve a legfrissebb példa erre Mike de Decker esete szerdáról, akire előzetesen 1.20-at kínált az Unibet, s ennek ellenére a japán Edward Shoji Foulkes 3:0-lal átgázolt simán a hollandon.

Végül a sort egy komoly visszavágó adhatja, melynek egyik alanya a rutinos, vén róka Mervyn King (1.70). Kinget sokszor leírták már. Tény, hogy karrierje legszebb időszaka kb. 10 évvel ezelőttre tehető, ám máig képes komolyat villantani az öreg! Példának okáért a VB előtti novemberi Players Championship Finals keretében a döntőig verekedte el magát, ahol Michael van Gerwennel szemben végletekig kiélezett meccsen 11:10-re maradt csupán alul! Jó formában van tehát King, s minden bizonnyal fűti a vágy, hogy most visszavághasson annak a német Max Hoppnak (2.15), aki a 2017-es világbajnokságon nagy meglepetésre rögtön búcsúztatta az akkor láthatóan komoly egészségügyi problémákkal küzdő angolt! Ahogy abban az esztendőben, úgy most is kiélezett csatára számítok!

Este jön a Hammer-Hedman-Heta trió

Régen látott magasságokba kapaszkodott fel ismét a jó öreg Andy Hamilton (2.17)! A közelmúltban a magyarországi dartsosok körében is tiszteletét tevő egykori, 2012-ben döntőző klasszis hosszú idő után tudta magát kvalifikálni PDC-világbajnokságra! Az elmúlt időszakban olyannyira rosszul ment neki a játék, hogy tavaly például visszaevezett a BDO berkeibe, s a másik szervezet világbajnokságán indult. Most a Pro Tour-ranglista 31. helyén, amolyan surranópályán, de megérkezett az Alexandra Palaceba, hogy a fiatal Nico Kurzcal (1.70) megmérkőzzön. A német tehetség tavaly nagyot robbantott élete első világbajnokságán, hiszen James Wilson, valamint Joe Cullen legyőzésével a 32-ig menetelt, ahol aztán Luke Humphries jelentette magas színvonalú meccsen a végső állomást! Nem hiába a fiatal németet favorizálják inkább a bukik!

Andy Hamilton 2012-ben világbajnoki döntőt játszott Adrian Lewis ellen! (Fotó: Anthony Stanley/Flickr)

Az esti nyitómeccset követően érkezik a mezőny egyetlen női tagja, Deta Hedman (10.00)! A BDO kereteiben háromszor is világbajnoki döntőt játszó angol hölgy ellenfele az abszolút verhető kategóriába tartozó Andy Boulton (1.05) lesz! Egyedüli hátrány, hogy Deta karrierje során most debütál először a PDC-világbajnokságon, így kérdéses mennyire lesz rajta a drukk! Viszont bízom benne, hogy a Lisa Ashtonhoz hasonló helytállás meglesz, akár egy továbbjutással is megspékelve! Értetlenül állok a kiadott szorzók kapcsán, itt igencsak jó értéket rejthet még a Hedman +2.5 hendikep opció is (2.25)! A bukik csúnyán alulértékelik a hölgyeket!

Nem lehet szó nélkül elmenni a PDC egyik leginkább feltörekvő játékosa mellett sem! Az ausztrál Damon Heta (1.20) tavaly nyáron tűnt fel igazán a globális darts térképén, amikor a semmiből megnyerte a Brisbane Masterst! Az akkor bombameglepetésnek tűnő győzelmet követően rendre bizonyította, hogy roppant kvalitásos játékos, s olyannyira felfejlődött, hogy az idei darts csapatvilágbajnokságon már ő képviselte Ausztráliát Simon Whitlock mellett! Nem mellesleg az idei Pro Tour-ranglistának is az élén végzett! Mindez nem sok jót ígér az amerikai selejtezőből kvalifikált Danny Baggishnek (4.50), aki ugyan tavaly legyőzte nagy csatában a fentebb említett Andy Boultont, azonban úgy vélem, Heta formája most más kategóriát képvisel! Az ausztrál továbbjutását várom! 

Nem utolsó sorban a nap zárásaként érkezik a színpadra bukik által a VB-címre leginkább favorizált Michael van Gerwen (1.10)! A háromszoros világbajnok holland ellenfele a debütáló Ryan Murray (7.00) lesz! Gerwen ugyebár a Players Championship Finals megnyerésével hangolt a VB-re, s nem hinném, hogy bombameglepetés fog most itt születni, annak ellenére sem, hogy Mighty Mike magához képest igencsak haloványan muzsikált 2020-ban. Murray a fülöp-szigeteki Ilagant verte meg 3:1-re, viszont az ott mutatott játékszínvonala gyengén közepesnek mondható. Itt a skót célja nem lehet más, mint a tisztes helytállás! Úgy vélem, hogy egy szettre jó lehet, de ez is már rizikós tipp lenne! 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org