Kicsit rászoktam az egyik iroda ingyenes játékaira, ezúttal a Bajnokok Ligája végjátéka kapcsán juthatunk sok pénzhez, egy meglehetősen nehéz kérdéssorral.

Első kérdés. Egyből ugrunk a mélyvízbe, hiszen a Juventus - Lyon összecsapás pontos végeredményét kell eltalálni. Nincs túl jó formában az olasz csapat, miközben a franciák nem játszottak tétmeccset már jó ideje. Számomra teljesen kiszámíthatatlan emiatt a mérkőzés, már szinte látom is távolodni a 8 milliót, de azért tippelek, méghozzá 1:1-es döntetlent. Az első felvonást 1:0-ra nyerte hazai pályán a Lyon, szóval ha bejön a megérzésem, kiesik a Juventus.

Második kérdés. Újabb pofonegyszerű feladvány, ki szerzi a Manchester City - Real Madrid mérkőzésen az első gólt. Az első összecsapásukon Madridban Isco talált be először, aztán 2:1-re végül is a Manchester City nyert, Gabriel Jesus és Kevin De Bruyne góljaival. Úgy gondolom, hogy a City valamelyik játékosa fog először betalálni, már csak az a kérdés, hogy kicsoda. Rámegyek a favoritra, Raheem Sterling.

Több módon is elérheted a játékot, itt egy példa:

Harmadik kérdés. Pontosan hány sárgalapot osztanak majd ki a Barcelona - Napoli találkozón? Az eddigi két válasznál még lehetett logikázni, na de itt? Hagyom a csapatokat, és a játékosokat, és hagyatkozom a bíróra, akiről még egyelőre nem tudom ki lesz. Viszont a kérdések egészen a határidőig megváltoztathatóak, tehát erre még később visszatérek.

Negyedik kérdés. Pontosan hány szöglet lesz a Bayern München - Chelsea meccsen? Ezt matematikai alapon közelítem meg, segítségül hívva a bajnoki statisztikákat, ami nem biztos, hogy jó ötlet, mert nem lesz átlagos meccs, az első felvonás eredménye miatt. Nyert a Bayern 3:0-ra, de nézzük a számokat. Ha nem téved az oldal, amit a Google dobott ki, akkor a bajorok átlagosan 7 szögletet rúgtak a Bundesligában, a Chelsea pedig 6.5-öt a Premier League-ben, tehát, a tippem 13 vagy több sarokrúgás.

Te miket tippeltél a négy kérdésre? Írd meg a cikk alatt!

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés