Döntetlen esetén újra játszás következik az FA-kupában, ehhez valószínűleg egyik félnek sincs igazán nagy kedve. Kiesési gondokkal küzd a Burnley, talán már csak a kiesés gondolatát kell elfogadnia. Eközben kijött a gödörből a Tottenham, és újra meccseket nyer a bajnokságban. Vajon a kupában is szeretnének menetelni?
1.57
Gödör után a Tottenham, kiesőben a Burnley
Nagyon jól kezdte az idényt a Spurs, három hónapig Ange Postecoglou volt a legjobb menedzser az egész Premier League-ben. Sorra kapta a díjakat, csapata élen állt a bajnokságban, aztán jött egy vereségsorozat és a visszaesés. December elején aztán visszatérőben volt a Tottenham nyerő formája, legyőzték például a Nottinghamet, vagy épp az Evertont. Ugyan szereztek két gólt azon a meccsen is, de a Brighton ellen becsúszott egy vereség karácsony után.
Nagy dérrel-dúrral harangozták be a másodosztály előző idényének bajnokát, hogy majd jön a Burnley és meglepetéscsapat lesz. Ebből leginkább csak annyi lett, hogy Vincent Kompany csapata leszerepelt és most egészen komoly kiesési gondjai vannak. Egy valami garantált a nagyobb klubok ellen, sok gólos mérkőzések. Például az Arsenallal 4 találatos meccset hoztak, míg legutóbb az Aston Villa ellen 5 gólos összecsapáson maradtak alul.
Legutóbbi egymás elleni mérkőzés
Szeptemberben játszottak egymással legutóbb a felek, akkor a Tottenham örülhetett győzelemnek. Köszönhetően annak, hogy 5 gólt is rámolt a Burnley hálójába, míg arra csak 2 találat érkezett válaszként. Az xG mutatót, tehát várható gólok számát mindkét klub túllőtte, végül 37 lövéssel zárult a mérkőzés. A labdát a Spurs birtokolta többet, amit már tárgyaltunk korábban, hogy talán a Burnley legnagyobb baja pont ez lehet.
Miszerint az előző idényben birtokláson alapuló, sok passzos és domináns játékot hozhattak a másodosztályban, ami most már nem fér bele. Nincs meg ehhez a stílushoz a megfelelő játékosanyag, így aztán csak szenved a csapatuk. Az előző egymás elleni meccsen Son Heung-Min mesterhármasig jutott, és sokat hozzátett a sikerhez James Maddison, illetve Manor Solomon, akik jelenleg sérültek. Ezen a téren nem áll jól a Spurs, a maródiak listája elég hosszú.
Tottenham - Burnley mérkőzés tippek
Egy ilyen párosításnál mindenki a gólokra gondol, nem is térünk el az egyből beugró megérzéstől. Ezen a meccsen alapjáraton sok találatnak kell születnie, amiben a hazaiak sérültjei, a vendégek gyenge védelme is közre játszik. Az Unibet kínálatában a hazai győzelem 1.53-ért játszható, míg mindkét csapat góljára 1.66-ért fogadhatunk.
január 05., péntek
- 21:00 Tottenham - Burnley
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 január 3. 18:6 UTC.
-
Tottenham - Burnley tipp
2.5 gólnál több leszUnibet
1.57
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Richarlison (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)