A PGA és European Tour versenyein lehet fogni nagyobb szorzókat, mi is erre készülünk most.
A frusztrált címvédő
Ha ausztrál golfozók, akkor Adam Scott vagy Jason Day azok, akik a közelmúltból ismerősek lehetnek. Nyertek Major-tornát, valami hasonlóra készül a 25 éves Lucas Herbert is, aki a hétvégi Dubai Desert Classic címvédője. Egyelőre azonban a legfőbb prioritás számára, hogy megvédje tavalyi elsőségét. A 2020-as kaotikus szezon neki is alaposan bekavart, de így sem panaszkodhatott, mert kétszer is első tízben végzett European Tour versenyeken.
Az idei évet - hagyományosan - az Abu Dhabi versenyen kezdte. Az elmúlt három évben is így tett, kevés sikerrel. Nem igazán fekszik neki az a pálya, hiába kezdett jól és állt kedvező helyen az első két napot követően, egyszer ért el top20-as helyezést. Az idei különösen fájó lehet számára, ugyanis az első két nap után az élen volt, majd utána szétesett. Érthető módon eléggé frusztrált volt, de jöhet számára a javítás.
A Dubaiban rendezett versenyen eddig kétszer indult, tavaly nyert, 2019-ben holtversenyben 7. lett (ha nincsen a büntetése, akkor második lett volna). Ellentétben az Abu Dhabiban rendezett versenyekkel, Dubaiban nem esett szét a harmadik és negyedik napra Herbert, koncentrált volt. Érdekesség, hogy 2019-ben még arról beszélt, hogy megkérdőjelezi jövőjét a sportágban, mert nem tudott tornát nyerni, rendre második vagy harmadik helyen végzett. Az áttörésben valószínűleg Jamie Glazier is segített, aki mentálisan tréningezi a golfozót. Magabiztosnak érzi magát és számára kedves pálya kapcsán arra fogadunk, hogy top20-as helyezést ért el.
-
Golf tipp
Dubai Desert Classic: Lucas Herbert top20-ban végez
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org