Péntek esti programnak mindig tökéletes a Championship, ahol épp egy paprikás hangulatú mérkőzésnek jöhet a folytatása. Feljutásért harcolnak a hazaiak, de még a vendégek is bőven lőtávolságon belül vannak. Így aztán a múltban történt legutóbbi egymás elleni mérkőzésen felül is van motiváció mindkét csapatnál. Kemény becsúszások, beadások, ködös levegő, igazi brit focis este következhet.
1.50
Legutóbb a WBA legyőzte a Coventry együttesét
Tavaly október végén futottak össze a csapatok, akkor Coventry otthonában játszottak. Végül a West Bromwich tudott nyerni 2:0-ra, az összesen 8 sárga lapot hozó meccsen. Ez a szám lehetett volna sokkal magasabb is, nem tudta igazán megfékezni a hangulatot a bíró. Viszont többször hibázott, amivel talán csak fokozta az indulatokat. Például nem büntette Cedric Kipre kezezését a saját 16-osán belül, így aztán nem csak egy későbbi kiállítás maradt el, hanem büntető sem járt a Coventry-nek.
Első gólját akkor a WBA egy távoli lövés utáni kipattanóból szerezte, volt is zavarban Ben Wilson hálóőr. Egészen egyedi labdaszerzések maradtak büntetlenül, például a Coventry egy ízben úgy jutott a játékszerhez, hogy két kézzel lökték fel a West Brom labdás emberét. Aztán a második félidőben a jelenleg sérült Matt Phillipstől jött egy zseniális indítás, amit a szintén sérült Brandon Thomas-Asante juttatott a hálóba. Válasz aztán nem érkezett, így a WBA behúzta a meccset.
West Brom és Coventry aktuális formája
A csapatok formája hasonló, volt győzelemben és vereségben is részük az elmúlt hetekben. Elhullott az FA-kupában még január végén a West Brom, ezért kevesebb meccset játszott, mint aktuális ellenfele. Bár gyorsan tegyük hozzá, hogy a Coventry dolgát nem nehezítették meg a világ legrégebbi kupasorozatában, ugyanis 5:0-ra verték a Maidstone csapatát néhány napja. Ez volt a legutolsó meccsük, amit egy Preston elleni 3:0-s bajnoki vereség előzött meg.
Eközben a West Brom egy döntetlenből és egy győzelem után fogadja aktuális vendégét. Van négy sérültjük, akikből kettő fontosabb korábban említettem. Az ő hiányukban gyengültek támadásban, konkrétan nem bevethető két olyan játékos, akik összesen 12 gólt és 5 gólpasszt szereztek. Két olyan együttes néz szembe egymással, mely ügyesen tud támadni, elvan a labdával, de anélkül is, kedvelik a beíveléseket, és inkább direkt támadásokra törekszenek.
West Brom - Coventry mérkőzés tippek
Inkább hajlanék hazai győzelemre az Unibet kínálatában, de a gólok irányába jobb ötletnek tűnik elmenni. Például a 2.5 gólnál többre egészen jó szorzót adnak, konkrétan 2.00-ért szerepel a kínálatban. Ez a hiányzók miatt érthető, illetve hogy legutóbb is voltak állóháborús periódusok, de a direkt támadások pontatlansága miatt láthattak csak 2 gólt akkor a nézők. Leginkább a lapok száma tetszik, de az egyelőre nincs a kínálatban.
március 01., péntek
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 február 28. 13:13 UTC.
-
West Bromwich - Coventry City tipp
AH 2 gól felettUnibet
1.50
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: West Bromwich Albion stadionja (Fotó: UAV 4 / Shutterstock.com)