Richie Porte kerekpar 014 Richie Porte. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

World Tour: Richie Porte verhetetlen?

Kerékpár tippek Peter Sagan Richie Porte World Tour

Az utolsó etap előtt még mindig kiélezett az ausztrál World Tour versenyen. Ez volt a szervezők célja, hogy minden a Willunga Hillen dőljön el, az utolsó kaptatón. Porte képes megszerezni az első helyet vagy Impey megvédi a címét? Esetleg új győztest avatunk?

Willung Hill

A Santos Tour Down Under ikonikus emelkedője, amely minden évben szerepel manapság a programban. Ez az, ahol az esetek többségében eldől a viadal, idén változtatva az eddigi szokásokon, még komolyabb hangsúlyt kap. Záróetap révén kiemelten fontos lesz, hogy ki milyen pozícióból kezdheti majd meg az utolsó emelkedőt, mely nem hosszú, nem is túl meredek, de így év elején rendre megtöri a versenyzőket. Sok esetben egy elmenés ér haza, aminek a végén általában Richie Porte nyer. Zsinórban öt győzelmet aratott ezen az emelkedőn, nagyon tudja már, hogy mikor kell megindulni. 

Milyen hosszú a Willunga Hill? Mindössze három kilométer és 7%. Azért lássuk be, ez nem a világ legnehezebb dombja, de még csak kiemelt kategóriás sem lenne sehol. Az viszont tény, hogy pörgős, sok egyéni akció várható, gyors megindulásokkal lehet fárasztani a többieket, mert itt a komoly csapatmunka sokat nem ér. Helyezkedés annál többet. Hosszú és dinamikus megindulás kell, ha valaki nyerni akar. Erre tökéletesen alkalmas Richie Porte (2.00). 

A szakasz legnagyobb esélyese, ugyanakkor az összetett versenyé már nem (3.50). Túl sok a hátránya, jelen helyzetben 26 másodperc, ami szerencsés esetben jóváírással csak 16. Annyit kéne hoznia az összetett első helyen lévő, élete formájában tekerő, Patrick Bevinen. Az új-zélandi versenyző világ életében segítő volt, sokan azt gondolták, hogy időfutammenő vagy sprinter, de egyikben sem kiemelkedő. Kicsit minden szakághoz ért. Ezért is áll az élen összetettben. Jól helyezkedett, rövid emelkedőket jól bírta, de a Willunga más az eddigiekhez képest. 

Patrick Bevin sosem ment jól ilyen szituációkban. Tavaly ugyan voltak biztató jelek, mikor a brit körversenyen majdnem dobogós lett, ez győzte meg a CCC vezetőit, hogy az újonnan alakuló csapatba leigazolják (BMC jogutódja a CCC, így kvázi csak továbbvitték a szerződést, de azért ennél többről van szó). Egy olyan embernek kell védenie az összetett első helyet, aki világ életében azért segített, hogy megvédje valamelyik csapattársának azt. Nincsen hozzászokva a hasonló szituációkhoz (7.50).

Mögötte viszont 7 másodpercre ott a címvédő, Daryl Impey. Aki megtanult emelkedőkre menni, amellett, hogy anno közepes sprinter és kronós volt. Tavaly ennek is köszönhette, hogy mindössze 8 másodpercet kapott Porte-tól (most 19 másodperc az előnye vele szemben). Jóváírással együtt lehet ez lejjebb menne megint 8-10 köré. Emiatt sem érdemes 2.20-ért a dél-afrikai bringásra tenni. Nagyon a határon van az a különbség. 

Ott van még sötét lóként Luis León Sánchez, épp határon belül. Vele kapcsolatban vannak kétségeim, de eddig jól ment. Aki nagy szorzót szeretne, az rá fogad (9.00). Tippelés szempontjából az a legfőbb kérdés, hogy Impey esetleges győzelme ér-e többet, mint a már Willungán évek óta bizonyító Richie Porte szakaszgyőzelme. Utóbbiba egyvalaki rondíthat bele: Michael Woods. Olyan dinamikus megindulásai vannak, ráadásul ő egy esetleges hajrában nagy eséllyel verné az ausztrál riválisát. 

Kicsit kockázatos tipp lehet, de mi egy teljesen másikat választunk. Ruben Guerreiro előrébb végez, mint Rubén Fernandez. A spanyol összetettben elszállt, több rossz napja volt, nem igazán bírta a nagy meleget, míg a portugál élete versenyét teljesíti eddig. Katusha vezére, míg Fernández majd előrébb lévő csapattársaiért fog dolgozni. 

  • Tour Down Under tipp

    6. szakasz: Ruben Guerreiro előrébb végez, mint Rubén Fernandéz

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Richie Porte. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

Pozzato hozzászólt
2024 máj 2. 17:49
Milyen bölcs volt a Lotto Dstny, mikor nem mentek rá a feljutásra, hanem elengedtek mindent, jó nekik a kontinentális szint, így azokon a WT-versenyeken vesznek részt, ahol akarnak. Nincsen megkötés, mintha a keret is felszabadult volna.

Maxim Van Gils pedig megérkezett az elitbe, kezdet kezdetén GT-menőt akartak belőle csinálni, de az elmúlt másfél év rávilágított, inkább egynaposokon lesz kiemelkedő:
  • Amstel Gold Race 7. hely (2023)
  • Liege - Bastogne - Liege 11. hely (2023)
  • Lombardia 14. hely (2023)
  • Strade Bianche 3. hely (2024)
  • Milano - Sanremo 7. hely (2024)
  • Fléche Wallone 3. hely (2024)
  • Liege - Bastogna - Liege 4. hely (2024)
  • Eschborn-Frankfurt 1. hely (2024)

Ha így halad, jövőre mindenhol a dobogóért mehet majd Pogacar és Evenepoel mögött. A csapatban ott van még Lennert Van Eetvelt, akiből egynapos menőt akartak anno, róla meg kiderült, inkább GT-ken lesz jó, idén kezdésnek az Ománi körversenyen nyert. Arnaud De Lie elkezdte a felépülést, első versenyét betegsége után megnyerte, de szerintem neki majd inkább a második féléve lesz erős. Jól el van látva ez a csapat, utánpótlásban még ott van Jarno Widar, Liam Van Bylen és Steffen De Schuyteneer, míg az első csapatban a 21 éves Alec Segaert. Hosszú távú jövő biztosítva lesz nekik ilyen tehetségek mellett. Minden terepre lesz egy jó bringásuk (hegy, kronó, pavé, összetett, sprint, egynapos)
SPF Előzetes hozzászólt
2024 ápr 29. 11:43
Giro d'Italia: Oda lehet adni a győzelmet előre Tadej Pogacarnak?

Az év első háromhetes körversenye, a Giro d'Italia egyértelmű fölényt és Tadej Pogacar győzelmét hozhatja, de hogy jön a képbe Valter Attila? Olvasd tovább

Pozzato hozzászólt
2024 ápr 25. 16:39
Giro d'Italia indulók:
Tadej Pogacar

És ennyi, nem viccelek, összetettre körülbelül le is tudtuk az érdemi részét, ha bukik, akkor valaki kap a sorstól egy GT-győzelmet, erre reálisan Geraint Thomas pályázik. Utána már Ben O'Connor, Eddie Dunbar, Damiano Caruso, Romain Bardet, Cian Uijtdebroeks és esetleg még Hugh Carthy jöhet a dobogóért, vérszegény.

Van az úgynevezett Startlist quality amit a PCS alkalmazott, én így fejből a '90-es évek végét mondtam volna hasonlóan gyengének (mikor '97-ben Gotti nyert), de a 2000-es évek eleje volt az utoljára ennyire karcsú mezőny. Akkor is a sprinterek húzták fel az erősségét a mezőnynek, mint ahogyan most is (Milan, Kooij, Merlier, Jakobsen, Ewan, Bauhaus, Groves és Welsford).

Az útvonalból kiindulva, mindössze egyetlen kérdés marad: Tadej Pogacar megnyeri az első héten vagy "izgalmassá teszi"? Lehetősége adott, az első hét kellően kemény, hogy 4-6 perc előnyre tegyen szert, ha a Katalán körversenyen erre képes volt egy erősebb mezőnnyel szemben, akkor itt is. Utána elég csak beosztani az erejét, ha pedig ezt megoldja és Vingegaard - Evenepoel páros nem gyógyul fel (nem fognak, sajnos...), akkor jöhet a TdF-dupla, amiben csak Roglic állíthatja meg. A Girót pedig Pogacar használhatja felkészülésnek vagy edzőtábornak.

Ha Pogacarral nem történik semmi, okosan menedzselik az erejét, akkor idén megcsinálhatja a következőt:
Strade Bianche, Katalán körverseny, Liege-Bastogne-Liege, Giro d'Italia, Tour de France, olimpia vagy világbajnokság, illetve a végén Lombardia...

Történelmi szezon lehet.

Még több Kerékpár