Zvolen - Kosice
Tipp: Kosice -1,5-ről nyer
Odds: 2,95
Iroda: expekt
Tét: 10[/b]
[e]A válogatott mérkőzések miatti szünet után újra folytatódnak az európai jégkorongbajnokságok. Így lesz ez Szlovákiában is, ahol a Tipsport Extraliga 20. fordulóját rendezik meg. A mai nap slágermeccsei a Poprad - Skalica, illetve a Zólyom - Kassa összecsapás lesz. A tavalyi évvel ellentétben a mostani bajnokság elég kiegyenlített, az első hat helyezett továbbra is szorosan követi egymást.
A Zvolen gárdájának van egy elmaradt találkozója a Poprad együttesével, ha ott nyer a zólyomi alakulat, akkor az első 4 helyezett, ha átmenetileg is meg tud lépni. A válogatott mérkőzések miatti szünet remekül jött a hazai csapatnak, mert elég hullámzó teljesítményt mutattak az elmúlt rangadókon. Hosszabbításos győzelem a sereghajtó Nitra ellen, majd megalázó vereség a Popradtól (1-8), majd ezt követően bravúr győzelem a pozsonyiak ellen, végül a legutóbbi játéknapon a Zsolna (0-3) elleni idegenbeli vereség. A vendéglátóknál több jelentősebb esemény is volt az elmúlt hónapban. 7 meccses győzelmi sorozattal kezdték meg az októbert, ilyenkor minden jónak tűnt, aztán a hónap 2. felére jelentősen megváltoztak a dolgok. A Poprad elleni súlyos vereség során az ellenfélnek minden összejött, Skreckot azon a napon 5 gól után Trencan váltotta, de Ő is eljutott 3-ig. Ennek ellenére Jozef Skrak lehetőséget adott Skreckonak, aki meghálálta a bizalmat, sőt mi több a szezonban először lehozott egy meccset kapott gól nélkül. Így már mindkét kapus (Trencan a Poprad ellen) 1-1 ilyen meccsnél jár. Látható, hogy játékban erősebb gárdák felültudják múlni, de az elkövetkezendő meccseken (a mostanit kivéve) rendre olyan ellenfelek jönnek ahol kötelező a győzelem. Slovak Marek jegyzi a legtöbb találatot, de Vladislav és Lukas is húzóemberek. Lukas center létére, már 10 feletti asszisztnál jár!
Az elmúlt 3 év győztese, a Kassa az idény első pár meccsén (a Poprad elleni derbit leszámítva) sorra húzta be a győzelmeket, míg októberben volt egy két hetes kihagyás, amikor a címvédő valamennyi meccsét elbukta. Ehhez hozzátartozik, hogy sorra játszotta idegenbeli mérkőzéseit, a sok utazás elég sokat kivett a gárdából, de ez az ellenfelek szempontjából a lehető legjobban alakult. A fehér-kékek tekintély parancsoló szezonkezdete így elmaradt, bár jelenleg is vezetik a pontvadászatot. Játékban azért megtudják mutatni fölényüket, de látványosságban jócskán elmaradnak attól, amihez az elmúlt években hozzászokhattunk. Az alapszakasz korábbi szakaszában már kétszer megmérkőztek, mindkétszer az aktuális vendégcsapat nyert. Kevés gólos párharcok voltak, de a szlovák rangadók általában kevés találatot hoznak, egy-egy hatalmas kivételtől eltekintve. A Kassa formája jobb volt a szünet előtt, győzelmükre jó esélyt látok, akár 2 gól is lehet a különbség. Szlovákiában előszeretettel hozzák le a kapust minimális hátrány esetében, talán a mai napon is sor kerül erre.[/e]
Eredmény: 2-8
+19,5 pont