A női füves szezon felkészítő két-három hetének sűrített programja adja a lehetőséget, hogy a tornák végjátékában nagy rangadókat, meccseket láthassunk.
Ilyen a német fővárosban rendezendő első elődöntő is, ahol a friss Olimpiai bajnoknő Belinda Bencic ütközik a görögök "istennőjével" Sakkarival.
Mindkét lány a múlt héten negyeddöntős szerepléssel zárt, míg Bencic Hettogenboschban, addig Sakkari Nottinghamben lépett fel. A teherbírást nekem úgy néz ki a hellén fél bírja jobban. Jelzés értékű, hogy Belinda mind a három fellépését három etapos találkozókon küszködve nyerte, ezzel szemben a görög sima két szettekben rendezte le Savillet, Jeanjeant és Kasatkinát, főleg az orosz sima 6:0,6:3 -as elporolása jó visszajelzés Sakkari oldaláról.
Az egymás elleni mérleg és múlt is Maria győzelmét erősíti és a már említett heti forma és frissesség is az ő pártját fogja.
Belinda Bencic, ha ott fizikálisan és mentálisan akkor az egyik legjobb a mezőnyben, ám ez nem mondható el erre a júniusi hétre. Sakkari viszont fizikális tényezőket előhelyezve, ami mindig is az erőssége volt halad, ledarálva a riválisokat. Most ugyan egy könnyű meccsre nem számíthat, de a felpezsdült, frissebb állapotában Tokyo Olimpiai bajnokát képes lehet harmadik alkalommal is elkapni. Eddig keményen, fedett pályán sikerült, most a leggyorsabb viszonylatban is begyűjtheti a virtuális skalpját bencicnek Sakkari.
Nálam egyáltalán nem kérdés ki a favorit a mai meccsen és a bukik is ebben az irányban mentek el, sőt az utolsó órákban kb. egy tizedes esés történt meg Sakkari irányába. Én is e mellett a görög vonal mellett tartok ki a mai napon.