Ötödik, még egyszer mondom Ö T Ö D I K(!) szezonját kezdi zsinórban a Kisvárda a magyar első osztályban, az OTP Bank Ligában. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a jeles dátumot egy DVSC elleni szomszédvári rangadóval ünnepelhetjük meg, mert reményeim szerint a 90 perc végére érvényesíteni tudjuk a hazai pálya előnyét, és jó szokásunkhoz híven ismételten legyőzzük a Lokit. Különös pikantériája lehet a találkozónak a vendégcsapat vezetőedzőjének a személye, hisz egy évvel ezelőtt Joao Janeiro még a mostani pályaválasztó sikeréért tevékenykedett.
Két sikeresen megvívott Európa-konferencialiga-selejtezővel a háta mögött, kellő önbizalommal várhatja a bajnoki rajtot a Kisvárda. Az előző szezon ezüstérmes csapatánál nem volt kirívóan magas a nyári játékosmozgás. Az anyagiakat keveslő, elvileg pótolhatatlannak tűnő Bumba-Prenga-Cirkovic trió helyett posztra igazoltak a szabolcsi kisvárosban. Az érkezőkről nehéz még véleményt formálni, de Révész Attila klubigazgató szakértelmét és játékosmegfigyelői hozzáértését nehéz az utóbbi időben kritizálni, tehát biztos vagyok benne, hogy minden újonnan érkező hasznos tagja lesz a csapatnak. Jó példa erre az állításomra Dominik Kovacic személye, hisz az U Craiova 1948-tól érkező horvát belső védő olyan teljesítményt nyújtott az EKL meccseken, mintha világéletében itt játszott volna. Mivel a jövő héten újabb nemzetközi megmérettetés vár a szabolcsiakra a Molde személyében, ezért Török László vezetőedző minden bizonnyal belenyúl majd a csapatba, de hosszú évek óta most először érzem úgy, hogy az eddig kevesebb játékpercet kapó játékosokkal sem gyengülünk olyan szintre, hogy bárkitől félnünk kellene.
A kínos tavalyi szezont egy még kínosabb nyári vergődés követte a Civis városban, de olybá tűnik, hogy szezonkezdetre minden és mindenki a helyére került. Komplett vezetőség és elvileg koncepcióváltás, edzőváltás és majdnem egy komplett csapatcsere. Ez a debreceniek nyári mérlege. Ebből számomra még nagyon nem áll össze egy ütőképes Debrecen. Itt a kezdetek kezdetén még Joao Janeiro sem fog tudni csodát tenni, pedig pont Kisvárdán bizonyította a portugál tréner, hogy kifejezetten jó "felhozó" edzőnek számít.
Bár nem idegen a Kisvárdától az 1:0-ra lehozott győzelem, de valami most azt sugallja, hogy a vérfrissítés jegyében bekerülő támadóinkat elkaphatja a hév.
Hozzászólások 5
grof19
Szurkolok neked Pisti a tipped zöldüléséért és szerintem jönni is fog de vélhetően ez a mérkőzés több gólos lesz. Nagyon jó az odds (2.5 felett) eredményre a bet365 (1.95) ami szintén igen jó és biztató. Ettől még jöhet a csapatod győzelme. Hajrá!
Várda64
Jancsikám! Nagyon fontos a jó bajnoki rajt. A sorsolás szeszélye folytán most olyan helyzetben vagyunk, hogy zsinórban 3 hazai meccsel nyitunk plusz az első 10 meccsből hetet játszunk itthon. A biztos bennmaradáshoz szükséges pontok jelentős részét mát 10 meccs alatt begyűjthetjük. Ez nekünk a fontos nem az EKL. Az csak hab a tortán, az csak egy fricska a károgóknak. :D
grof19
Pistikém tökéletesen igazad van és egyetértek veled a leírtadban.
grof19
Micsoda gólok voltak ez igen Pisti. Örülök,hogy sikeresen jött a tipped. :)
Várda64
A tipp jött csak a látottak alapján ezt a meccset már a félidőre el kellett volna rendeznünk.