Kicsit hasonló a helyzet, mint a Köln - Vidi meccsen, ahol a vendég papíron esélytelen, közben meg trükkös kis meccs lehet mindkettő, mert a Vidi zakójára sem tennék sokat, meg arra sem, hogy a Fradi lesimázza az esti meccset.

Ami a Fradi mellett szól, hogy a benga fekete srácok talán jobban bírják a meleget, de ez sem feltétlenül igaz. Szóval úgy vélem, realitás lehet a Shamrock Rovers gól, mert ez a dublini csapat annyira nem is vakegér együttes, mint én hittem. Mikor megtudtam, hogy a Fradi a Shamrockkal játszik, mondom, ez sima. Aztán nézem, a korábbi 3-4 évben ez a csapat egész komoly eredményeket is elért, és jobb bajnokságok jobb csapatai ellen sem égett porig.

A Shamrock a BL-ben a Hibernianst simán hazai 3-0-lal kitakarította az eseménytelen visszavágón már csak a gólokat kellett őrizni. A Ludogorestnagy falat volt, de az írek tartásáról tanúskodik, hogy otthon nyerni tudtak a Ludo ellen. Aztán a Shkupit kettős győzelemmel búcsúztatták, ami szintén jelez ezt-azt. Ok, Shkupi meg Hibernians, de a nemzetközi porondon nem szabad senkit lebecsülni.

Aztán ami szerintem tagadhatatlan, hogy a Fradi hátul elég kesze-kusza. Ezek a védők, hát hogy is mondjam, 12 egy tucat, egyelőre nem igazán stabilak. Mmaee játéka megint kérdés, Kovacicot láttuk a BL-selejtezőn több rossz passza volt, mint jó. Aztán hétvégén Thelander is lesérült, ő sem játszik, szóval a védelem az neuralgikus pont. A Shamrock biztos hozza a rakkolós ír játékot, gondlom én, a levegőben erősek, a Fradinál meg a rögzített szituk kivédekezése gyakran okoz gondot, ami amúgy nekem mindig fura, de közben tudom, az ütemérzék meg a magasság nem mindig jelenti ugyanazt.

Minimum egy őrült bakit várok a Fraditól, amit az ellenfél büntetni fog.

Ferencváros - Shamrock Rovers: Shamrock Rovers által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp