A mai nap folyamán eldől, hogy mely csapatok jutnak a Norvég Kupa döntőjébe, hisz mind a két egymeccses elődöntőt most rendezik. Az már korábban eldőlt, hogy nem lesz címvédés, hisz a címvédő Molde a negyeddöntők során elvérzett a Stabaek ellenében. Ugyanakkor a tavalyi döntő vesztesének, a Bodø/Glimt csapatának még megmaradt az esélye az ismételt döntőbe jutásra és egy esetleges kupagyőzelemre. Ehhez nem kisebb akadályon, mint a Lillestrøm csapatán kellene túljutniuk, ráadásul idegenben. Összességében nem egy lehetetlen küldetés ez a legjobb formában lévő norvég csapat számára, de szerintem jobban járunk, ha a gólok felé orientálódunk és ott keresünk egy jó opciót. Az általam választott félidei over 1,5 bőven benne lehet a találkozóban, ezért én emellett a tipp mellett tettem le a voksom.
Három forduló után a vendégek 100%-os teljesítménnyel 9:0-ás gólkülönbséggel vezetik a tabellát. Ha azt veszem figyelembe, hogy ebben két idegenbeli fellépés is szerepel, akkor ez a rajt maximálisan rendben van. Vendéglátóik is két hazai győzelemmel korrigálták a bajnoki rajt Viking elleni idegenbeli vereségét, de a 6:6-os gólkülönbségük azért több mint beszédes. Viszont hétvégén 2:1-re verték a Molde csapatát és ez még akkor is megsüvegelendő, ha tudjuk, hogy a kék-fehérek a bajnoki rajtnál finoman fogalmazva is kicsit bennragadtak.
Az eddigi kupában nyújtott teljesítményük alapján mind a két csapatról megállapíthatjuk, hogy kellő komolysággal veszik ezt a küzdelemsorozatot, bár mind a kettőjüknek azért voltak kritikus pillanataik az eddigi meccseik során. A pályaválasztóknak a Tromsø elleni meccs volt necces, míg a Bodø/Glimt-nek a Viking elleni továbbjutás sikerült a vártnál kicsit izgalmasabbra. De ez már a múlt és most mind a ketten tiszta lappal csak a döntőbe jutásra fókuszálhatnak.
A tét nagysága ellenére sem tudom elképzelni, hogy a csapatok változtatnának az eddigi játékukon, ezért valószínűsítem, hogy már az első pillanattól kezdve támadólag lépnek fel. Ez kiváló táptalaja lehet a félidei góloknak. A Lillestrøm a két hazai bajnokiját egy 3 és egy 4 gólos félidővel nyitotta az Åråsen Stadionban. Ebből a szempontból a Bodø/Glimt sem áll rosszul, hisz mind a két idegenbeli bajnokiján 0:2 állt az eredményjelzőn 45 perc játék után. Az már csak hab a tortán, hogy ezek a 0:2-ők már a mérkőzések első 20 percére megszülettek.
Ha a két szakvezető Geir Bakke és Kjetil Knutsen játékról alkotott filozófiáját veszem alapul, akkor itt sok gól fog születni. Ebből kettő simán leeshet már az első félidőre is.
Hozzászólások 4
grof19
Szia Pisti! Norvég mérkőzéseken több típusú eredmények vannak és a kupamérkőzésen még nagyobb eséllyel jöhetnek a gólok. Amennyiben jelenlegi formájukat és utolsó egymással játszott mérkőzésüket tekintjük simán jönni kell a tippednek. Nagyon jó rá az odds is így veled tartok Pisti.
Várda64
Szia Jancsi! Sanszos szerintem is.
Várda64
Sajnos ez nem jött be Jancsi, pedig intenzív első félidő volt.
grof19
Hihetetlen,hogy mire nem képesek a Norvég csapatok Pisti.