A Wimbledon előtti utolsó felkészülési héthez érkeztünk a füves tenisz szezonban. Itt lehet az utolsó simításokat elvégezni a teniszezők játékán, kalibrálhatják magukat a legfontosabb hétre. A legjobbak ilyenkor vigyáznak ne nyomják túl, ám azok akik tudják nem várhatnak nagy menetelést Wimbledonban azok éppen ellenkezőleg ezeket a tornákat célozzák meg, ahol nagy sikert érhetnek el.

Ilyen lehet Tatjana Maria is, aki édesanyaként visszatérve, a nyesegetős, kellemetlen stílusával még mindig tud galibát okozni az ellenfeleknek.

A németnek, akinek francia férje is az edzője mindig is jól ment füvön. Nem véletlen, hogy visszanézve a múltba, 2014 -től tekintve rendre extra plusz mérleggel zárt. Bár idénről a nagy eredménnyel még adós, az a játéka előnyére vált, hogy már három eseményen is elindult, így kellően ráérezhetett a játékára. Surbitonban két kört ment és negyeddöntőig vitte, Nottinghamben volt egyedül korai első körös búcsúja Boulter ellenében, a múlt héten pedig az olasz WTA Challengeren nyert újabb két meccset végül Parry ellen kapott ki. Az élesség azonban megmaradt, nem agyon fárasztva magát érkezett hazai földre Bad Homburgba, ahol nem csak a családja fog már szurkolni érte, hanem az egész hazai közönség, ez is extrán motiválhatja ma Tatjana Mariát.

Potapova idei szereplése nagy talány nálam. Salakon teljesen elveszetten indult a szezonnak, aztán Isztambulban a kvali aljáról indulva WTA tornát nyert a semmiből. Megnyerte azóta pedig megint semmi ... Nulla idei füves fellépéssel érkezik, ami egy ízig vérig rutinnal rendelkező és füves meccsel jól álló Maria ellen nagyon nagy handicap, szerintem ezt a mínuszt nem is éli túl az orosz szőkeség és a család anya örvendhet ma győzelemnek.

Potapova, Anastasia - Maria, Tatjana: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp