Az idei második Masters tornán a keddi napon rendezik az összes férfi nyolcaddöntőt, tehát lesz miből csemegézni. Az előző napon rengeteg meglepetés sokkolta a Crandon Park nézőit, kiesett a második kiemelt Murray, míg a nőknél az első kettő, Serena Williams és Radwanska is. Szóval így nyúljunk a mai meccsekhez is.

Tud-e emelni a színvonalon Berdych?

Egy igazi topjátékos ismérve -legyen az bármilyen sport- hogy mindig tud hozni egy remek szintet, de amikor kell, rátesz két-három lapáttal. Tomas Berdych elvileg egy topjátékos már jó ideje, de az utóbbi egy évben nagyon ritkán látunk tőle ilyen színvonal emelést. Tavaly nyáron volt az esküvője, nagyjából azóta nem hozza a korábban látott világklasszis teniszt. Persze csak rá kell nézni, Ester Satorova mellett nehéz bármire koncentrálni, de itt most nem azon vagyunk hogy segítsük a cseh pályafutását (egyébként is, kis túlzással senki sem hiányolná Mr. Negyeddöntőt), hanem hogy jó tippet találjunk. Már nyár elején is máshol jártak a gondolatai, a Garroson és Wimbledonban is a nyolcaddöntőben esett ki, Tsongától négyben illetve Simontól háromban zakózott.

Berdych-Tomas-tenisz-028

Tomas Berdych. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Ezután jött a nagy nap, azóta pedig terített betli. Nyert két kisebb tornát, de top húszon kivülieket verve, de kikapott például Youngtól, Dolgopolovtól, Cuevastól, Bolellitől. A US Openen megint a nyolcaddöntő, az Ausztrálon a negyeddöntő volt a végállomás, a világbajnokságon meccset sem nyert. Az utóbbi hetekben észrevehető volt hogy egy jobb formába lendült top tíz közeli játékos is simán verni tudja, Kyrgiostól kétszer, Raonictól egyszer kapott ki, de mindannyiszor két szettben, szinte esély nélkül. Igazán jó játékost kétszer vert meg az utóbbi szűk egy évben, egy formán kivüli Tsongát Párizsban, és egy sokat hibázó Kyrgiost Melbourne-ben. Itt is örülhet neki hogy túlélte az első kanyart, Steve Johnson sokszor oktatta, pedig az amerikai nem egy nagy ász. Berdych többször is tanácstalannak tűnt, előkészítés nélkül ment a hálóhoz, Steve pedig rendre el is ütött mellette. A szervái sem voltak az igaziak, sokat hibázott, ha kicsit is képzettebb az ellenfele, kiesett volna. Ezek után jön az igaz az alcímben feltett kérdés: tud-e emelni a színvonalon? Mert szüksége lenne rá.

Gas a gázra lépett

Gasquet ugyanis ismét top tízes játékos, és amikor egészsége engedi, úgy is játszik. Tudjuk róla hogy egy zseniális képességű játékos. Az egyenese jobb az átlagnál, még úgy is hogy sokkal lassabb és gyengébb mint az egykezes fonákja, ami Wawrinkáéval vetekszik. Korrekt a szervája, jó a hálónál, dicsérhető a lábmunkája, és nagyon ügyesen variálja a játékot, sokszor lepi meg az ellenfeleket. De mentálisan nem képes arra hogy eljusson az őt megillető szintekre, az igazán nagy meccseken mindig teljesen más arcát mutatja. Viszont ez elég ahhoz a teljesítményhez és azokhoz az eredményekhez amit mostanában mutat, azaz a top tízes szinthez. Ha nála is csak az elmúlt szűk egy évet vesszük figyelembe (gyakorlatilag amióta nem annyiszor sérült, és formába tudott lendülni), ő is nyert két tornát, de emellett sokkal több menetelése is van. A Garroson nyolcad-, a US Openen negyeddöntőzött, New Yorkban pont Berdychet verte 3-1 -re hogy eljusson addig. Wimbledonban egészen remek két héttel a háta mögött a legjobb négyig ment, ütötte Kyrgiost, Wawrinkát, és még Djokovic ellen is voltak sanszai. Egyébként ezen a három major tornán kétszer a szerbtől, egyszer Federertől kapott ki. Ezen kivül kiemelhetjük Cincinnatit ahol Kyrgiost és Cilicet is kiejtette, majd a csúcsformába lendült Murray is megizzadt ellene. De a többi Mastersen ahol el tudott indulni sem okozott csalódást, Shanghajban egy jó Tomic, Párizsban megint a skót, legutóbb Indian Wellsben pedig egy javuló Cilic verte meg.

Gasquet-Richard-fekvo-tenisz-025

Richard Gasquet. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Még mindig hajlamos leadni tornákat, de ezt az ezrest biztosan nem fogja. Tavaly egy sérülés miatt nem tudott eljönni Miamiba, így csak nyerhet a most megszerzett pontokkal. Ráadásul korábbról van egy elődöntője is innen, tehát szép emlékeknek sincs híján. Hiába van előrébb rangsorolva Berdych, hiába szebb az eredménylistája az utóbbi pár évben, a valóságban jóval közelebb állnak egymáshoz, sőt. Mint a felsorolásból látszik, pusztán az utóbbi egy évet tekintve, legalábbis a nagy tornákon már Gasquet a menőbb. Egymás ellen eddig 7-7 -re állnak, ezek után nem is értem hogy lehet favoritot kihirdetni ezen a meccsen. Az irodák szerint a cseh az, szerintem meg az utóbbi hetekben, főleg az itt Miamiban mutatott tenisz alapján (az itt mindig kemény Ramost és Paire-t is bedaráló) Gasquet. A sportingbetnél reggel 9-kor jött ki egy +2,5 -es hendi, ami azóta elveszett, de szerintem így is megjátszható, hiszen kettőben aligha nyer Berdych, akkor meg nagy valószínűséggel nyertes tipp.  

Kyrgios megint a nagy tuti

Nick Kyrgios nem lassít, visszafogottab teljesítménnyel is simán verte Smyczeket. Most Kuznetsovval áll majd szemben, aki a Wawrinka elleni nagy győzelem után egy szettet elajándékozott Mannarinónak, de szerencséjére a francia teljesen szétesett miután az orosz a második szett végén brékelni tudott. Mint említettem tehetséges srác Andrey, olykor el tud kapni nagy játékosokat, de többnyire ahhoz azok bénázása is kell. Most az ausztrál nem ad annyi esélyt hogy ezt ki lehesenn haszálni egy Kuznetsovnak, szerintem megint odaver Kyrgios. A torna előtt írtam hogy akár meg is nyerheti a negyedét, és elődöntőzhet. Nagyon úgy tűnik hogy ez megvalósulhat, ezt a feltartóztathatatlanul püfölő Nicket az alsó ágról nemigen fogják megállítani, Murray, Nadal, Isner és Wawrinka out, Raonic pedig nem tűnik százasnak.

Tippelj a Miami Openre ITT és nyerj!!!

A mostani meccsre visszatérve kétesélyt játszva nagyon biztos vagyok benne (1.3), de a hendikkel is lehet variálni. Ma úgy tűnik a sportingbetet kell favorizálni, ázsiai hendikepjei nagyon tetszetősek, és valahogy pont az elképzeléseim szerint vannak belőve. A -3-as hendi nem menne el egy szűkősebb 7-6, 6-4 -gyel sem, de ilyen formában ez a minimum amit várhatunk tőle. A két szettes sikere sok helyen van 2.00 körül, de az itthon népszerűbb irodáknál csak 1.9 - 1.8 alatt érhető el. Azért az is játszható, de alig nagyobb oddszon neccsesebbnek érzem mint a fenti hendit. Nishikori is jónak tűnik, a borítást csípi, sokat gyakorol itt, a hasonló teniszt játszó Bautista a játék minden elemében egy klasszissal marad el a japántól. Kei eddig jó, tegnap maga nyilatkozta hogy nagyon elégedett volt magával, de a spanyol az eddigi gyenge szériát maga mögött hagyva odapakolt a második és harmadik szettben és összeségében megérdemelten jutott túl Tsongán. Sajnos a döntőszett eleje óta volt egy olyan érzésem hogy itt nem fog hibázni Bautista, és ez kicsit megijeszt, én kihagyom a meccset, de nehéz lenne elképzelni hogy Nishikori most kiessen.

Játszható tippek

Djokovic sokkal jobb formában kezdte ezt az ezres tornát mint az előzőt, bár az ellenfelei az egyelőre a Tourt csak szokó Edmund és a bőnrossz formában lévő Sousa voltak, szóval azért óvatosan a dicsérettel. Most Thiem lesz az ellenfele, aki már tavaly mutatott ígéretes teniszt, de az idei év eddig abszolút az ő (és Raonic illetve Kyrgios) igazi berobbanásáról szól. Salakos tornát nyert úgy hogy a legnagyobb salakmenők is ott voltak, mint Ferrer, Cuevas vagy Nadal, majd első keménypályás, ráadásul ötszázas versenyét is behúzta Acapulcóban. A tenisze egyre karakteresebb, a jobb játékosokra pedig egyre veszélyesebb. Megint sportingbet, megint ázsiai hendi, öt gémnél több aligha lesz köztük - a +5.0 AH 1.833. (A +4,5 azért veszélyes, mert ha Djoko kezdi a szervát, és ha biztonsági játékot előhúzva csak egy-egy bréket tesz közé, már az is 6-3, 6-4.) Ezt inkább csak apróban szabad megpróbálni, múlt héten Tsonga kiosztott az osztráknak egy nagy pofont, Nole ellen pedig elég gyakran lehet ilyenbe beleszaladni. De tippjátékban abszolút Dominicet kell támogatni. Monfils pedig abszolút a napi magasabb szorzós easy lehet - ha már minden nap van ilyen a napfényes Miamiban. Gael egy hatalmas bohóc, ezt mindenki tudja, és ezért imádjuk. Még jobban lehet kedvelni ha ebből visszavesz egy picit, és elkezd játszani is. Most ezt teszi, idén egy rossz szavunk nem lehet rá. Melbourne-ben és Indian Wellsben negyeddöntőzött, Rotterdamban pedig finálézott, szoros meccseken kapott ki az egyaránt csúcsformában lévő Raonictól (2x) és Klizantól. Igazán nagy skalpjai nincsenek idén, de az hogy például Milost szorongatta, illetve hogy milyen simán gyalulja le a top ötven tagjait, elismerésre méltó, főleg mert tőle szokatlanul kiegyensúlyozott tejesítmény.

Monfils-Gael-fekvo-tenisz-033

Gael Monfils. Fotó: mr3002/Shutterstock.com

Dimitrov már régóta nem képes konstans jól teljesíteni, a mostani eredményét is annyira köszönheti Murray-nek mint magának. A skót úgy tűnik még nem tudta magát összekapni, de legalább a család egyben (és Miamiban) van. Tegnap 55 hibát ütött, ami brutálisan nagy szám, nem véletlen hogy magát ostorozta meccs után: “Grigor jól játszott, de zsinórban háromszor elveszíteni a szervád abból a pozícióból nyilvánvalóan csalódás”. Az bizony. Szóval ha lehet ne értékeljük túl a bolgár teljesítményét, inkább gondoljunk vissza miket csinált eddig. Egy fokkal jobb mint tavaly volt, de Troickitól meccslabdáról bukott döntőt, Ram kettőben verte, de kikapott a kis Zverevtől és 7-5, 6-2 -re Thiemtől is. Monfils ellen még soha nem nyert szettet, pedig háromszor is találkoztak. A gall jobb napjain úgy szervál ahogy a bolgár sosem, és nagy előnye hogy roppant atletikus, nincs olyan labda amit ne érne el, így Dimitrov hiába küldi fonákról kifelé majd teszi vissza az üres pályára, Monfó befutja. Ráadásul Grigor sok hibával is játszik, így kénytelen lesz a tenyeresében is bízni, onnan pedig egy nyert mecse van a franciának. Persze benne nehéz megbízni, de ilyen szorzón meg lehet. Az over is leeshet, de Dimi eddig mindig simán megadta magát, és az utóbbi hetekben is belefutott meglepően sima vereségekbe. Nálam ez a héten még adogatógémet sem vesztő Monfils. 

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Novak Djokovic. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com