Indian Wells után hagyományosan jön a következő, Miamiban rendezendő Masters torna. Ez is egy közkedvelt, koedukált, kéthetes verseny, tehát szinte GS-szintre kell készülni, de majd csak a hét vége felé. Ugyanis a major tornáktól eltérően itt a kiemeltek pihennek az első fordulóban, így nehéz tippet, meg egyáltalán jó meccset találni. A szerdai első játéknapon több mérkőzésbe is belenéztem, de végignézni egyet nem bírtam. Sajnos egyelőre ilyen kabarék várhatóak, de  bízzunk benne hogy csütörtök este  lesz egy-két magabiztosabb teljesítmény is.

Ízirájder öcsém!

Borna Coricról nagyon sokszor hallottuk, olvastuk hogy mekkora tehetség. Talán van benne valami, de hogy benne fog maradni, abban egyre biztosabb vagyok. Tizenkilenc évesen a top ötven legfiatalabb tagja, verte már Nadalt és Murray-t, játszhatott tornadöntőt. Tűrhetően szervál, mindkét oldalról megfelelően üt, remek a lábmunkája, jól védekezik, és fejben is ott van a fontos pontoknál. Az egy dolog hogy egyelőre nem érezni az átütőerőt a teniszében, ez még bőven változhat, biztosan aggresszívebb lesz, fejlődik a szervája, erősödik. De ahhoz képest hogy nincs komoly fegyver a kezében, Kyrgioshoz hasonlóan neki is sokszor nagyobb az arca mint kéne. De más amikor ezt úgy teszed hogy utána leütöd az ellenfeled a pályáról, és más amikor csak pakolod vissza a bogyót. Szerintem erre ment rá az utóbbi két hónap, ennek volt köszönhető a gyengébb teljesítmény.

Borna-Coric-fekvo-tenisz-006

Borna Coric. Fotó: mr3002/Shutterstock.com

A horvát Chennaiban élete első tornadöntőjével kezdte az évet, de utána zsinórban négy olyan meccs jött amit nem csak ő, de én is szeretnék elfelejteni. Gondolom elhitte hogy most már aztán tényleg nagy király, fejben máshol járt, jöttek a hibák, gyűltek a zakók. Én ebben hiszek és nem abban mint a Coric-fanok: szegényt megzavarta hogy elvesztette a döntőt. Véleményem szerint ilyen fiatalon abból tanulnia kell, nem búslakodni, az pedig pláne nagy probléma lenne ha szerinte győzelmi esélyei lettek volna a címvédő Wawrinkával szemben. Az indiai döntő után két nappal Müller felmosta a vele a borítást, belefér. Melbourne-ben simán kikapott Ramostól, aki egyébként még soha nem tudott ott meccset nyerni. Szétszórt volt a kroát, így pedig hiába voltak esélyei, élni nem tudott velük.  Montpellierben Berrer oktatta, a második szettben teljesen széthullott Coric. Rotterdamban egy örökös lúzer, De Bakker ellen is szenvedett, de nagy nehezen nyerni tudott, és azóta legalább javuló formát mutat. A kötelezőket megcsinálja, amit el lehet bukni azt elveszti. A Davis-Kupában és Indian Wellsben nagy panasz nem lehetett rá, mondjuk legutóbb Berdych ellen időnként megint szörnyű volt, de összeségében elmondható, valamelyik helyi legenda helyretehette a srácot. Mint ismert, szinte napi kapcsolatban van Cilic-csel, Ivanisevic-csel, vagy éppen Ljubicic-csel.

Nagy bajban az üzbég

Denis Istominnak is valami atyai pofonra lenne szüksége, mert borzasztó formában van. Idei mérlege 1 győzelem, 8 vereség. Meg tudta verni az ausztrált JP Smith-t, de olyan kimondottan fájó vereségekbe szaladt bele mint a Daniel Taro elleni 2-6, 2-6 fedett pályán, vagy éppen a kaliforniai 1-6 -os döntőszett Kudlával szemben. Csúnyán szét van csúszva, még csak véletlenül sem talál pályát, és ezek a nagyobb pofonok azt mutatják hogy fejben sincs minden rendben. Pedig nincsenek rossz képességei, az alapvonalról szebb napjain keményen porolja a vonalakat, de elég régen volt neki ilyen. Amíg Coric magához tért, vagy észhez térítették, addig Istomin még mindig gödörben. Ez a borítás ráadásul a létező leglassab keménypálya a Touron, így pedig még nehezebb lesz leütnie a horvátot, aki kedvére nyomhatja vissza, mert a hosszabb labdamenetekben mindenképp ő fog nyerni. Sokkal türelmesebb, pontosabb, az ilyen erények felértékelődnek egy ilyen pötyögösebb pályán. Jobb formában is van, így igen biztos vagyok abban hogy Borna nyerni tud, legalábbis elég cink lenne ha nem tenné. Papíron sima két játszma, ez 2.00-t ér.

Istomin-Denis-tenisz-009

Denis Istomin. Fotó: smileimage9/Shutterstock.com

Baker visszatért!

Brian Baker nagy ígéretnek indult, de nem tudta beváltani a jóslatokat. Igaz nem tehet róla, az egyik legnépszerűbb amerikai teniszezőnek a sérülések tették tönkre a pályafutását. Ráadásul már igen korán. Épphogy elfelejtette a Wawrinkával szemben elbukott junior Garrost, begyűjtött egy-két challenger trófeát, pár skalppal bemutatkozott a Touron, 22 évesen már hosszabb időre kidőlt. Nem kevesebb mint öt műtétje volt a következő pár évben, legközelebb 2012-ben, 27 évesen tudott huzamosabb ideig játszani. A következő évi Australian Openen megsérült a térde, amivel azóta is szenvedett, idén éppen ott tért vissza két és fél év kihagyás után. Mint mondta már nem szerepel tervei között egy nagy karrier, csak játszani szeretne fájdalom nélkül. Melbourne-ben egyébként egyáltalán nem vallott szégyent, Bolelli négy szettben verte, de mindegyik rövidítésig ment. Miamiba 12 év után tudott ismét eljönni, nyilván sok szurkolója lesz. Kukushkin személyében nem kapott könnyű ellenfelet, a kazah ugyanis bombaformában van. Tudjuk róla hogy egészen kivételes képességei vannak, ugyanakkor nála nagyobb choker is kevés van a mezőnyben. De most megy neki, ad a gép, idén csak top negyvenestől kapott ki. Láthattuk a Davis-Kupában milyen eksztázisban játszott, Troickit három szettben sokkolta, de Djokovic ellen is sokáig neki állt a zászló. Rittka amikor a fogadóirodáknál Djoko underdog bármilyen formában, de itt ez történt a mérkőzés alatt. Miamiban a selejtezőkkel kezdett, és a két szettveszteség nélküli siker azt mutatja, továbbra is lehet rá számítani. Nem gondolnám hogy Baker meg tudná verni, most az egy dolog hogy a mostanában nagyon gyenge Bolellit meg tudta szorítani, de Mikhail erre képes a legjobbakkal szemben is, és most tényleg minden klappol nála. Ismerve szellemi képességeit, a házat nem tenném a sikerére, de egy viszonylag erős tippről van szó, ami egy kombinak remek alapja 1.25 -ért.

A sorsolás érdekességei

Nemcsak Brian, de egy bizonyos Roger is visszatér, márpedig egy jó Federerre nagy szükség lenne. Az hogy két hónapos kényszerpihenőt követően milyen formában tér vissza erősen kérdéses, volt már rá példa hogy rövidre sikerült a comeback. Ez megint megvalósulhat, ugyanis kegyetlen sorsolást kapott. Nagy valószínűség szerint Del Potro vár rá az első meccsén, majd Verdasco, aztán talán Goffin, majd Ferrer vagy Cilic, az elődöntőben pedig Djokovic. Olykor a jóból is megárt a sok(k)! Egyébként nem lepődnék meg ha már az argentín ellen kiesne (fúú, mekkora epic meccseket toltak egymás ellen anno), amellett hogy gyakran rozsdásan kezd, nem fekszik neki ez a lassú pálya, tíz éve még csak döntőben sem járt itt (az is igaz hogy sokszor el sem jött, vagy IW után leadta).

Federer-Roger-fekvo-tenisz-062

Roger Federer. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Az alsó ág sem egy leányálom, gyakorlatilag megmondhatatlan ki jut onnan a négy közé. Murray-nek itt mindig megy, év közben is sokat gyakorol Miamiban, de nem tudni hogy miért nem ment neki Kaliforniában, azért mert amúgy soha, vagy mert friss apaként rohadtul nem kívánja a teniszt. Amíg ez ki nem derül, addig kár is foglalkozni vele, pláne az ágára pillantva: Coric, Dimitrov (vagy megint Delbonis), Monfils, majd Nishikori vagy Tsonga. Na ja, elég kemény és kiszámíthatatlan innen ki megy az elődöntőbe. A két gall gyakran megbízhatatlan, a japánra meg úgy tűnik már nem lehet alapozni, nem lesz belőle már akkora teniszező mint amekkora lehetne. A másik oldal sem fenékig tejfel, már a harmadik körben lehet egy Isner-Kyrgios, a nyolcaddöntőben pedig a két bombázón kivül Nadal, Wawrinka, és az elvileg sérült Raonic küzd majd két kiadó helyért. Ilyen káoszban érdemes kivenni egy kisebb meglepetésnevet, aztán megdurrantani hogy negyedet nyer. Wawrinkát múlt hét után kiszórnám, Murray-ben még nem bízom (ilyen szorzón érték sincs benne), Raonic nem százas. Van fantázia egy Monfils (12.00) vagy egy Kyrgios elődöntőben (8.00), de egy összeségében pozítiv IW után egy számára remek borításon akár Nadalnak is összejöhet (3.4), pláne ha Raonic lesérül. Egy ma kapott hűségbónuszt fel is toltam utóbbira. Az is elég valószínű hogy Nole megint nyer, de kéthetes tornagyőzelemből érkezve azért nem igazán bombatipp 1.57-ért.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Borna Coric. Fotó: Tatiana/Flickr