A múlt hét keddi meccseken gól csak egy volt, de izgalom annál több. Egyedül a Juventus lehetett elégedett, a többiek viszont sajnálhatják a kihagyott helyzeteket. Kevés esély van rá, de a  Monaco otthon javíthat, a két madridi egyesület viszont ismét vérre menő csatát vívhat. Nüanszok dönthetnek, ezért remélem a Bayern nem húzza hosszabbításig, mert két nap túlóra már nem esne jól.

Monaco-Juventus: Az elmúlt egy hét

Amennyire meglepett a Juve taktikus, jó játéka a Dortmund ellen, annyira estem pofára múlt kedden. A torinóiak kezdeményeztek, de átütőerő nem volt bennük, a francia kontrák viszont életveszélyesek voltak. Carrasco és Martial is többször nehéz helyzetbe hozták Chielliniéket, akik futóverseny esetén nagy bajban voltak. A Zebrák viszont nyertek, egy jogtalan büntetővel. Nem, nem Moggi vette meg a sporit. A kép kikockázása után mindenki okos, ott élőben viszont nehéz volt megítélni hogy Carvalho végülis hol tarolta le Moratát - főleg úgy hogy még csak az asszisztens sem volt egy vonalban az akcióval. Vidal felvágta a tizit ahogy kell, így a lehető legtökéletesebb eredményt érte el az Allegri-csapat. Hétvégén a Monaco tovább folytatta otthoni sorozatát, zsinórban harmadjára sem tudott nyerni a St. Louis stadionban. A Juve viszont ismét megmutatta ki az úr a háznál. A fél világ által körbeudvarolt Felipe Anderson vezette Lazio bombaformában van, de hiába második, a mérkőzésen esélye sem volt, macska-egér harc folyt a pályán. Tevez megint betalált, és Bonucci is egy nagy szóló után, úgy látszik ő a rangadókra tartogatja azt a pár gólt, amit szerez. 

Bonucci-Leonardo-Juventus-002

 Bonucci megint villan? Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com

Szokatlan szerepben

Szóval fel van adva a lecke a franciáknak. Az erősségük az atombiztos védekezés, nem meglepő hogy a Ligue 1 statisztikái alapján nyolc monacói tud felmutatni legalább 2 szerelést, és kilenc legalább 2 labdaszerzést. És abból tudnak robbantani. Viszont most gól kell, valószínűleg egy nem is elég. Így az alapvető stratégiájukat kell felrúgni, kérdés hogy mennyire sikerül a tőlük szokatlan támadójátékban maradandót alkotni. Az olaszoknak ez az eredmény maga a tökély. Európa egyik legjobb védelme az övék, a vérükben van a catenaccio, ergo nem lennék Berbatovék helyében. És ha sikerülne egy gólt szerezni, esélytelenné válna az AS, hiszen akkor már hárommal kéne mattolniuk Buffont. Már pedig miért ne sikerülhetne? Tevez és Morata kezdhet, márpedig ez a két srác úgy összeállt mint két kicsi legó. Nagyon érzik egymást, gyorsak, erőszakosak, gólerősek. A spanyolról nem gondoltam volna, másik kedvenc csapatomban a Realban nem győzött meg, de Torinóban jól érzi magát, és ez látszik is a játékán.

Tippelj itt a Bajnokok Ligája negyeddöntőire és nyerj!

Aztán Pirlo egészséges, tehát egy-egy pontrúgásnál becsavarhatja mint Beckham, vagy odarajzolhatja Chiellini vagy Bonucci tar fejére. Mint fentebb írtam, utóbbi szeret nagy meccseken nagyot villani, itt az alkalom, egy találat elődöntőt érhet. Amíg a hazaiaknál Toulalan és a nagy szezont futó Kondogbia hiányzik, addig a Juvénál csak Pogba pótlása jelenthet gondot. Az előzetes kezdőknek soha nem hiszek, de állítólag az Öreg Hölgy négy védővel kezd, és három középpályással a védelem előtt. Így elsőre betonnak tűnik. Annak ellenére hogy az odavágón érett a Monaco-gól, azt mondom ez egy teljesen más meccs lesz, teljesen más taktikával mindkét oldalon és a franciák képtelenek lesznek ezt a mást játszani. Egyértelműen Juve továbbjutást várok. Ez sajnos csak 1,18 az unibeten, de simának kell lennie.

R. Madrid-Atl. Madrid: Az elmúlt egy hét

Rodriguez-James-Real-Madrid-013

James Rodriguez. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Az első mérkőzésen azt hittem új szabályt vezettek be, és egy félidő alatt kell eldönteni a párharcot. Ancelotti, talán tanulva az előző rangadók első perceiből, labdaérintést is alig engedtek a hazaiaknak. Bale már az elején vezetést szerezhetett volna, de Oblak nagyot védett, majd még egyet, s még egyet, és így tovább. A több helyen a meccs legjobbjának megválasztott (csere)kapus tartotta a lelket csapatában, ha ő nincs, legalább háromszor sír fel a Vicente Calderón. A szerb spori is ludas volt ebben, nem igazán engedte Simeone fiainak a megfélemlítően kemény játékot. Az már más kérdés hogy a végén teljesen kicsúszott a kezéből a meccs, szórta a sárgákat mint Paszuly János a varázsbabot, így teljesen jogtalanul eltiltva például Marcelót. Mandzukic többet volt partvonalon kivül mint belül, nehezen érthető hogy ő és Carvajal hogy úszta meg piros nélkül. Tekintély nélkül nehéz egy ilyen brutál meccsen, volt hogy percekig állt a játék, mert a játékos nem volt hajlandó odamenni hozzá. A második játékrészben viszont elfáradt a Real közepe, ahogy a Barca ellen, úgy most is megadta magát a nagyot hajtó Modric, James, Kroos trió (előbbi kettő sérülés után tért vissza, utóbbi emberemlékezet óta nem pihent). Így az Atletí is jogosan érezheti hogy nyert meccset engedett ki a kezéből, a végén nagyon érett a gól. Ancelotti szerint a rossz eredmények közül a legjobbat érték el. Hétvégén ízi győzelem mindkét oldalon, Griezmann, illetve James és CR nagyot játszott, viszont történtek olyan dolgok amik alapvetően határozhatják meg a szerdai mérkőzést.

Hajajj, nagy a baj

Kezdjük azzal hogy Gareth Bale a Malaga ellen pár perc után kullogott le a pályáról. 2-3 hét biztosan vár rá, de ő még a könnyebben pótolható játékos. A nyáron vaskos izmokat magára pakoló walesi az egész idényben formán kivül van, nélküle 7 meccsből hetet nyert a királyi gárda. Benzema eleve nem játszott, neki a térdszalagjával volt probléma, de egészen mostanáig úgy tűnt, game time decision lesz, azaz van esély a játékára. A vizsgálat kedd délelőtt volt, ami kimutatta hogy a francia is legalább két hétig nem húzza magára a habfehér mezt. Aham, alakul. És akkor Modric. A csapat egyik legfontosabb játékosa a horvát, láthatóan nagyot javult a játék a visszatérése óta. Viszont a Malaga ellen ő is legalább 3 hétre kidőlt. Emellett ugye Marcelo sem játszhat. A Bayernnel ellentétben itt nincs sok alternatíva. A Real csilliárdokért vesz sztárokat, de a padon ritkán ül olyan aki minőségi csere lenne. Most van 2-3 olyan is, de Ancelotti rotálási rendszere nem létezik, így minden kispados formán kivül van. Ami jó, hogy itt csupa vérprofi van a vezetőségben, tehát az orvosi stáb maradhat, de azon kivül totál káosz mi lesz így a címvédővel.

A védelem bal oldalán az a Coentrao játszhat, aki még nem is kész a játékra, középen Illaramendi pótolja a csapat eszét, aki elég súlytalan ilyen csapatok ellen. Rémálmaimban Koke és Gabi Illaramendit reggelizik. Csoda lenne ha Benyát összedrótoznák, helyette talán Chicarito játszhat, aki azért kapott játéklehetőséget az elmúlt meccseken, és kifejezetten jól mozgott, gólokat szerzett, és látszik rajta a bizonyítási vágy. Ez viszont kevésnek tűnik, három olyan játékos nélkül aki alapjaiban határozza meg a csapat játékát. Utoljára amikor ilyen gyenge, sebezhető Reallal volt dolga az Atletínek, Casillas négyszer nyúlt maga mögé. Ha a Bernabeu-ban esne ki a sorozat örökös bajnoka, a hírek szerint Mr. Szemöldök, azaz Ancelotti is távozik. Apropó, van jó hír is. A találkozót bizonyos Brych vezeti majd, akivel Ramosék mérlege eddig makulátlan. Nagy kár hogy a Ticóé is.

Griezmann-Antoine-Atletico-Madrid-004

Griezmann hős lehet. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Jelenleg tehát nagyon Simeone csapatának áll a zászló. Egyedül az eltiltott Mario Suárezre nem számíthat az argentín, de lesz helyette Tiago aki nem is olyan rég fejelt gólt a Realnak. Egy gól sokat lökne a szekeren, még egyszer nem vihetik hosszabbításra, még akkor sem ha a Looserkusen ellen nagyon magabiztosan rúgták a büntetőt. De nem hinném hogy bármit is kockáztatna a klub ikonja, nincs veszítenivalójuk. A legfontosabb párharc a középpályán lesz, ha ott ismét meg tudnák nyerni a különmeccset a matracosok, akkor megvan az elődöntő. Mandzukic ismét bevethető, rá is nagy szükség lesz, egyedül két védőt leköt ilyen-olyan eszközökkel, mellette a bombaformában lévő Griezmann fickándozhat. És akkor Torres is bejöhet, a lefárasztott védők ellen legutóbb is megélt. Nagy csata van megint kilátásban, ha rosszul áll a széna akkor itt-ott eldurranhat néhány spíler agya is. Azért valljuk be, nem egyszerű egy ilyen meccset levezényelni, a kapott lapokból valószínűleg megint lehetne snapszerezni - kár hogy magas a határ. Az hogy meggyengült a Real kerete, illetve hogy az Atletico még nem esett ki gólnélküli első meccs után, azt mondatja velem, van érték az ő továbbjutásukban (2,25). Pont olyan csavarok estek ki a gépezetből, amik a márciusi talpraálláshoz kellettek, egy Modric, és egy nagyszerű Marcelo. Ha az elején nem talál be a tízszeres bajnok, gáz lesz. Így a +1 Ticó opció lehet a legbiztosabb.

  • Bajnokok Ligája 2014/15 tipp

    Real - Atletico (Atletico +1 AH)

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Carlo Ancelotti (Real Madrid). Fotó: Maxisport/Shutterstock.com