Induljon a banzáj, essen szét a ház, legyen úrrá rajtunk az aktuális láz - mondhatná az egykori Bonanza Banzai valamelyik tagja, ha a kornyikálás közepette még kíváncsi volna valaki az együttesre. Nincs ok a szomorúságra, legalábbis a focirajongók körében vajmi kevés ok lehet erre, ugyanis kezdődik a Bajnokok Ligája kieséses szakasza. Többek között az a csapat is pályára lép, amelyiket a rajttól kezdve a végső győzelemre esélyesnek tartom, valamint egy olyan együttes is, amelyik legutóbbi bajnokiján 2-0-ra vezetett a 89. percben, ám végül annak örülhetett, hogy nem kapott ki hazai pályán.
Paris SG - Chelsea 2.68 3.20 2.71
Zlatan Ibrahimovic „bekaratélyozott” (így mondaná az egyik ismerősöm) egy gólt a Caen elleni hétvégi bajnoki elején, majd gólünneplés gyanánt közszemlére tette a tetoválásokkal és rajzokkal teli felsőtestét. Csak utólag derült ki, hogy egy jótékony célú figyelemfelkeltő kampány kedvéért lepték el a PSG csatárának testét a tetkók: az ENSZ égisze alatt működő Élelmezési Világprogram (World Food Programme) akciójának keretében 805 millió éhezőre próbálta felhívni a figyelmet Zlatan Ibrahimovic. A svéd válogatott csapatkapitánya még úgy is bevállalta a jótékonykodást, hogy tudatában volt annak, hogy a sárga lapot fog kapni a mezlevételért és ez a büntetőlap eltiltást fog jelenteni számára. Mivel ez az eltiltás csak francia bajnoki mérkőzésekre szól, semmi akadálya nincs annak, hogy az angolok elleni BL-meccsen kezdő legyen a svéd csatár.
Zlatan Ibrahimovic. (Fotó: Jacky Nguyen / Flickr)
Nincs ok a panaszra
Egy hátvéd (Aurier) és két középpályás (Cabaye, valamint a támadóként is bevethető Lucas Moura) fog hiányozni a házigazda párizsi csapatból, míg csak John Obi Mikel szolgálatait lesz kénytelen nélkülözni a londoni gárda. Ugyan Moura jelent némi hiányt a PSG-nél, de mivel megfelelően lehet pótolni a brazil játékost, elmondható, hogy mindkét gárda a lehető legjobb csapatával küzdhet a továbbjutásért. Nagyon jól tudom, hogy visszavágó is lesz, de annak is a tudatában vagyok, hogy adott esetben az első mérkőzés eredménye is döntően tudja befolyásolni a továbbjutást.
Svéd-bosnyák miatti bizalom a franciákban
Nem várok gólzáporos meccset. Nagyon valószínűnek tartom azt a forgatókönyvet, amelyik arról szól, hogy a vendégek edzője, Jose Mourinho leparkolja a Chelsea kapujának előterében a buszt, majd az lesz a londoniak egyetlen lényeges dolga, hogy ne szenvedjen vereséget a csapat. Ebből a szempontból jónak tűnik arra tippelni, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.83), de talán még a döntetlen sem zárható ki (3.25). Számomra az is nyilvánvaló, hogy az otthon játszó PSG meg fogja próbálni megszerezni a győzelmet (2.70), hiszen valószínű, hogy nem sok esélye lehet erre Londonban. Nem biztos, hogy összejön a franciák mutatványa, ám az biztos, hogy gólra törő játékot kell produkálni. Tudom, hogy Mourinho edző pihentebb csapatot küldhet a pályára, s amúgy is jobbak az angolok győzelmi esélyei (legalábbis szerintem), de mivel muszáj gólt szereznie a párizsi alakulatnak, mindkét tippem erről szól: szerez gólt a PSG és mindkét csapat szerez gólt. Bízok a franciákban? Nem biztos, hogy kellene.
Ibrahimovic gólja és tetkómutogatása a Caen ellen:
Sahtar - Bayern 8.86 4.82 1.36
Nem a harcok sújtotta Donyeck, hanem - mint ahogyan már jó ideje - a lengyel határhoz közeli Lviv ad otthont a mérkőzésnek. Ha úgy nézzük, akkor semleges a pálya, hiszen mégiscsak Donyeck a Sahtar igazi otthona, ha viszont amúgy nézzük, akkor nem semleges a pálya, hiszen ez már sokadik mérkőzés lesz, amikor Lviv jelenti a hazai pályát. Nem is a hazai vagy nem hazai pálya dilemmájával akadhat probléma, hanem inkább azzal, hogy nincs játékban a Sahtar. Amíg Németországban már zajlik a Bundesliga, s a Bayern 8-0-ás győzelemmel melegíthetett a BL-re, addig bajnoki szünet van Ukrajnában, s csak a barátságosnak nevezett meccsekkel készülhetett a valószínűleg sorsdöntő mérkőzésre a Sahtar.
Fotó: Wikipedia
Mi lesz Neuer sorsa?
Az eltiltott Stepanenko lesz a Sahtar egyetlen hiányzója, a másik oldalon pedig Philipp Lahm, Javi Martinez és Thiago Alcantara játékára nem számíthat Pep Guardiola edző. Előreláthatóan a Rafinha, Boateng, Benatia és Bernat alkotta kvartett lesz a Neuer előtti sor, bár egyáltalán nem tartom kizárt, hogy olykor a hátvédek előtt lesz a kapus. (Mármint a pályán lesz előttük, hiszen az egyéb rangsorokban már előttük van.) Nem az okoz fejtörést, hogy megtippeljem a bajorok győzelmét (1.40), hanem inkább az, hogy megelégszik-e avagy sem a sima győzelemmel a Bayern. Azzal számolok, hogy tudnak legalább egy gólt szerezni a házigazdák, s emiatt kettőre lesz szüksége a vendégcsapatnak. Némileg kockázatosnak vélem a dolgot, ugyanis nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy gólképes lesz a hazai alakulat. Ez van. Mivel ragaszkodom a Sahtar góljához, az a két tippem közül az első, hogy két gólnál több lesz a mérkőzésen (1.72), a másik pedig az, hogy 2,5 gól felett és győz a Bayern München (2.05).
-
Bajnokok Ligája 2014/15 tippek
Paris SG - Chelsea (szerez gólt a PSG) -
Paris SG - Chelsea (mindkét csapat szerez gólt)
-
Sahtar - Bayern (2,5 gól felett)
-
Sahtar - Bayern (2,5 gól felett és győz a Bayern)
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Zlatan Ibrahimovic. (Fotó: Calcio Streaming / Flickr)
Hozzászólások 2
drogos
Remélem Mou tanult már a buszozás hibáiból. Ha nem, akkor megint úgy jár, mint az ATM ellen...
csabax
Ha defektet kap, akkor úgy kell neki. :-)