Csütörtökön este kezdetét veszi a 2017-es PDC Világbajnokság, s az SPF a torna nyitánya előtt felvezetésként három részes "Beharangozó" poszt-sorozattal hangolódik a versenyre! Ahogy ígértük, a mostani részben az általunk összeállított "Power-ranking" 6-4. helyezettje kerül tüzetesebben górcső alá! Lássuk, hogy Suljovic, Klaasen, Barneveld, valamint Chisnall után kikben lehet potenciál a végső diadalra!

6. James Wade (6.)

James Wade megőrizte tavalyi 6. helyezését a listán. "Machine" továbbra is rapszodikus playernek számít. Az biztos, hogy már nincs abban a formában, mint a 2010-es évek elején volt. Idei évében is megszokottnak mondható, hogy bár klasszisnak számít a PDC mezőnyében, de az igazán komoly tornákon ritkán villant különlegeset. Idei legjobb eredményének egyértelműen a Grand Slamen való döntőzése számít, illetve még májusban az European Matchplay elnevezésű hétvégi torna bezsebelése kiemelendő, míg a Premier Leagueben a középmezőnyben végzett. A világbajnokságokon viszont rendre jól szerepel az angol. Három éve elődöntőzött, két éve a 16 között búcsúzott, míg tavaly a legjobb 8 mezőnye volt számára a végállomás. Igaz a későbbi címvédő, Gary Anderson ejtette őt ki viszonylag könnyedén.

James-Wade-darts-001

Sokáig menetelhet Wade ezen a VB-n, de kevésbé valószínű, hogy nyerni fog. (Fotó: Chris Ibbotson/Wikipédia)

Idén is több körön keresztül számolhatunk Wade-del. Az ágrajz szempontjából szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis ha jó formáját hozza, akkor a nyolcaddöntőbe viszonylag simán elmenetelhet. Ott már szembejöhet vele például Michael Smith, viszont ahogy a fiatal angol teljesít mostanság még ő sem lenne talán komolyabb akadály. Tehát minden adott, hogy Wadey akár a negyeddöntőbe is bejusson! Amiért mi mégsem favorizáljuk őt, az az igazi klasszisok ellen mutatott játéka. Mostanság ritkán képes igazán szoros meccseket tető alá hozni, s talán az elitplayerek között ő az, aki a maximális tömeg dobálásában az egyik leggyengébb. Kiszállói terén a D20-D10 vonalon mozog, s favoritját a D10-et viszonylag komoly %-os pontossággal dobálja. Érdekessége még, hogy a legjobbak közül egyedül ő bal kezes! Végső győzelmére kínált odds: 34,00

5. Gary Anderson (3.)

Csak az ötödik helyre rangsoroljuk az aktuális címvédő, kétszeres világbajnok Gary Andersont. Talán az ő zuhanása lehet a legmeglepőbb mindenki számára, viszont Gary magához képest gyengécske évet tudhat magáénak. Nagyobb tornát idén nem sikerült nyernie, viszont a World Matchplayen és a Grand Slamen elődöntőzött, valamint a World Grand Prixen döntőzött. A tavaszi Premier League-ben szintén az elődöntő jelentette számára végállomást. Ezek ugyan korántsem rossz eredmények, viszont mégis mutatkoznak olyan jelek, melyek kissé aggodalomra adhatnak okot! Egyrészt több kínos vereségbe is belefutott az év során. Legutóbb például a Players Championship Finals-ön a jóformán ismeretlen Ron Meulenkamp ejtette ki rögtön a 32 között. De ősszel volt olyan torna is, ahol mindössze 77-es átlaggal zúgott ki. Illetve újabban szemüveget is elkezdett hordani a "Repülő skót", ami megintcsak nem egy jó előjel. Valahogy nem érezzük mostanság Garyben az átütő erőt, de - akárcsak Barneveldre - ő rá is hatványozottan igaz, hogy a komolyabb nagytornákra rendre képes magát odatenni a semmiből. Viszont ebben az évben maximum az elődöntőt jósoljuk számára. Ha hozza klasszis tudását, elvileg a negyeddöntőkig való eljutás nem jelenthet gondot számára. Onnantól válhat érdekesebbé esetében a buli! Velünk ellentétben a bet365 a második számú favoritnak tekinti a VB kapcsán. Várjuk, kinek lesz igaza! Végső győzelmére kínált odds: 7,00

4. Peter Wright (7.)

A legnagyobb előreugrást az évben nálunk Peter Wright produkálta! A feltűnő kinézetű skótnak egyetlen baja lehet karrierje csúcsra járatásával, hogy a mezőnyben létezik egy kopasz holland, aki számos trófeát elhappol az orra elől. "Snakebite" szinte egész évben klasszishoz mérten teljesített. Csak a komolyabb tornákon való elődöntői, illetve döntői: UK Open, European Championship, World Series of Darts Finals, Grand Slam, Players Championship Finals. A Premier Leagueben a középmezőnyben végzett, de még az utolsó fordulóban is lett volna esélye a "Final Four"-ra. Emellett számos hétvégi versenyen is döntőzött! Ősszel pedig a World Grand Prixes fiaskót leszámítva kirobbanó formában játszott. Többször elkapta Phil Taylort, és bizony csipkedte szépen olykor Michael van Gerwent is, de az átok ellene továbbra is tart. Képtelen legyőzni a hollandot. A 2014-es VB döntőstől tehát összességében ismét jó szereplést várunk a december folyamán. A mezőny egyik legjobb 180 dobója, s mostanság egyre ritkábban vannak gondjai a kiszállókkal! James Wade-hez hasonlóan az ő ágrajza sem éppen a legnehezebb, tehát komoly blama lenne, ha minimum a negyeddöntőig nem menetelne el! Tavaly is igen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, pechére ő is a későbbi győztes, Gary Anderson áldozata lett! Idén benne lehet a meglepetés, ha valahogy van Gerwen idő előtt kipottyan. Végső győzelmére kínált odds: 11,00

A holnapi nap folyamán publikáljuk a Beharangozó sorozatunk utolsó részét, hogy szerdán már az első két nap meccseivel foglalkozhassunk tüzetesebben! Már csak három nap, és indul a banzáj!

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés