Nem adta fel a Loki a dobogós reményeit és két győzelem után okkal reménykedhet abban, hogy befoghatja a fehérváriakat a bajnokságban. Ehhez a következő lépést egy MTK elleni győzelemmel tehetnék meg, amire jó esély van, miután a budapesti kék-fehérek a hét közben a kupában még a Kisvárdától is képesek voltak kikapni.

Sikerek útján a Debrecen

Kezd jó formába kerülni az idény végére a Loki. A tavaszi szezon első fele nem az övék volt, azonban miután sem a Puskás, sem a Fehérvár nem muzsikált jól, továbbra is életben vannak a debreceniek dobogós reményei. Február végén megváltozott a szituáció, miután szoros összecsapáson maradtak csak alul a Ferencváros ellen. Igaz, utána egyből kikaptak a kupából már korábban búcsúzó Mezőkövesd ellen, ám az utána lévő három meccsen hét pontot gyűjtöttek. Most fordított a helyzet az esetükben: egy olyan csapatot kell megverniük amely a hét közben szenvedett vereséget, ameddig a Loki játékosai erre a meccsre pihenhettek.

Labdarúgó NB I - Debreceni VSC - Ferencvárosi TC 002
A debreceni játékosok vajon hány gólnak örülhetnek majd az MTK ellen?
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az utolsó pár meccse kifejezett jól sikerült Blagojevics csapatának. Remiztek a jelenleg ezüstérmes Paks ellen, majd sima győzelem a Zete és a Kisvárda ellen. Utóbbi két meccsen nyolc gólt szereztek Dzsudzsákék és ez miatt gondolom azt, hogy akár érték is lehet a hazai győzelemben. Ráadásul nem vészes a sorsolása a csapatnak és a bajnokság hajrájában elég sok pontot összegyűjthetnek olyanok ellen, akiknek már nagyjából mindegy az utolsó pár forduló. Ezen együttesek közé eshet az MTK csapata is.

Sokba kerülhet a kisvárdai baki az MTK-nak

Jóval szebben is alakulhatott volna az MTK számára ez a szezon. Simán bennmaradnak, sőt, egy kicsivel jobb bajnoki szerepléssel akár a dobogóról is álmodhatnának. Szinte megdöbbentő, de három tavaszi győzelemmel továbbra is az élbolyhoz sorolhatjuk őket. Ez annak is köszönhető, hogy a 4-10. helyezett együtt mozog nagyjából és ezt a csoportot vezeti a Debrecen (39 pont), míg zárja a ZTE (32 pont). Továbbá, ha a Ferencváros vagy a Paks nyerné meg az idei Magyar kupa kiírását, akkor a negyedik helyezett csapatunk kerülne egyébként a Konferencia Ligába. Nehezen tudom elképzelni, hogy ebből a bolyból az MTK kerülne ki győztesen, azonban a tények kedvéért emeljük ki, hogy mindössze három pont, azaz egy győzelem a hátránya a Lokival szemben.

Labdarúgó NBI - Puskás Akadémia FC - MTK 005
Demjén Patrik munkában lehet majd a Loki ellen is.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hét közben az MTK volt az esélyese a kisvárdai összecsapásnak a kupában, azonban Horváth Dávidék nem tudtak ez esélyeshez méltóan játszani. Gyorsan vezetést szereztek a várdaiak és igaz ezt később eltékozolták, azonban a végén mégis bevitték a kegyelemdöfést a budapestieknek. A várhatóan az év végén az NB1-ből búcsúzó Kisvárda így a kupában a legjobb négy közé jutott, míg az MTK meglepetésre már csak az NB1-ben bízhat.

Egyetértek a bukikkal a végeredményre kínált szorzóval

A bukik egyelőre a Debrecent tartják a mérkőzés esélyesének és ebben nem találok semmi kivetnivalót. Az 1.78-as Loki siker teljesen vállalható, hogyha megnézzük, hogy a két csapat milyen formában érkezik erre az összecsapásra. A MTK súlyos vereséget szenvedett Kisvárdán, míg a Debrecen pihenhetett. A szezon ezen szakaszában ez kulcs lehet. Ne feledjük el, hogy a legutóbbi kupa forduló után a Debrecen éppen egy vereség után lépett pályára hazai pályán a Mezőkövesd ellen és még a vélhetően NB1-es búcsúzó ellen is ki tudtak kapni. Most pedig egy jó formában lévő Loki darálná be ellenfelét, így ezen a szorzón ez mindenképpen bevállalható.

  • DVSC Debreceni - MTK Budapest tipp

    DVSC nyer
    TippmixPro
    1.78

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Christian Manrique, a Debreceni VSC játékosának gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában 2024. február 10-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt