Az ember már azt sem tudja, hogy hogyan öltözzön fel. Hiába, a világ megváltozott, s ezzel együtt az időjárás is. Bár még csak az ősz elején tartunk, az erdélyi havasokban már lehavazott, kint már nem olyan kellemes a levegő (már ahol), s egyesek már a téli síszezonra készülődnek. Reméljük azért, hogy még lelünk némi örömöt a természetben, s az ősz szépségeit megcsodálhatjuk idén is. Kárpótolja a kinti időjárást a gazdag focikínálat, mely mellett, mi sportfogadók, nem tekinthetünk el..

Ősz

Portugál rangadóval indítunk

A hétvége egy hatalmas rangadóval startol, hisz péntek este Portugáliában, a Sporting és az FC Porto küzd egymás ellen. Mindkét csapat veretlen, s egy nagyon kiegyensúlyozott mérkőzésre számíthatunk, ami látszik a nyereményszorzókon is:

Sporting CP - Fc Porto   H: 2.70, D: 3.30, V: 2.50

Rangadók Angliában is

Szombaton Angliában az ún. Merseyside-rangadót rendezik, vagyis a Liverpool fogadja a városi rivális Evertont, s Balotelliék két bukta után szeretnék otthon tartani a pontokat (a hazai győzelem 1.85-öt ér a bet365 fogadóirodánál), de forr majd a vér Londonban is, ahol az ágyúsok (Arsenal) a szomszéd Tottenhamot fogadják vendégül.

A Manchester United eddig mindössze egyetlen egy győzelmet szerzett az öt bajnoki során, s Van Gaal legényei a West Hamot fogadják az Old Traffordon. A United második bajnoki győzelme jelenleg 1.33-at ér.

100% gyűjtőfogadás bónusz! Amennyiben három vagy több eseményt helyezel el egy szelvényre, Európa legrangosabb bajnokságaiból válogatva, s fogadásod nyertes, akkor extra bónuszokban is részesülsz a bet365 fogadóirodánál. További részletek!

Kemény mérkőzés előtt a 100%-os Videoton

A fehérváriak nem viccelődnek, amikor bajnoki mérkőzésről van szó. Nyolc eddigi mérkőzésükből nyolcat megnyertek, s mindössze 2 gólt kaptak, s azokat is augusztus elején! A vasárnapi ellenfél az ugyancsak veretlen Diósgyőr lesz, mely csapat jelenleg a tabella 3. helyén áll. A Videoton győzelmére 1.50-es nyereményszorzót találunk, míg arra, hogy véget ér a fehérváriak győzelmi szériája 2.50-et kínálnak.

Ugyancsak vasárnap a Ferencváros, hazai pályán felejtetné az Újpest ellen elveszített rangadót. Az ellenfél a Haladás lesz. A Fradi győzelme mindössze 1.36-ot ér, több mint egy gólos győzelme viszont 2.06!

Stopira-Ianique-dos-Santos-Tavares-Videoton-001

Stopira (Videoton). Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Bombaformában a Real! Már nem 100%-os a Barcelona!

Beindult a gólgyártás a Real Madridnál. Pár nap leforgása alatt 13 gólt szerzett a Real (8 gólt a La Coruna ellen, s 5 gólt az Elche elleni találkozón), ebből pedig 6 gól Cristiano Ronaldo névjegyét viseli.
A fővárosiak következő ellenfele a Villareal lesz, s egy újabb Real siker 1.61-et ér. Gólokra számíthatunk ezen a mérkőzésen is, s ezt jelzi a minimum 3 gólra ajánlott 1.57-es szorzó is. Nem csoda, hisz a legutóbbi 7 egymás elleni találkozóból 6 mérkőzésen elérték a 3 gólos határt.

A Barcelona csak egy ponttal érkezik haza a malagai mérkőzés után, így megszakadt a győzelmi sorozatuk, igaz rekordot döntöttek, hisz 5 forduló után még egyetlen egy gólt sem kaptak, s sok sci-fi filmet követ az aki úgy gondolja, hogy a következő ellenfelük, a Granada, lesz az a csapat mely ezt a sorozatot megtöri. 
A katalánok győzelmére nem érdemes fogadni, hisz nagyot alacsony a nyereményszorzó (1.13), a több gólos sikerre viszont már igen. A minimum 3 gólos sikerükre 2.05-öt kínálnak.

Nem számíthat egyszerű mérkőzésre a tavalyi szezon aranyérmese, az Atletico Madrid, hisz az ellenfél a jelenlegi tabella második helyén tanyázó Fc Sevilla lesz. Diego Simeone csapatának győzelmére alig 1.67-es a nyereményszorzó, annak ellenére, hogy a Sevilla egy négy győzelmes sorozat után érkezik a fővárosba.

Spanyol foci ÉLŐ közvetítés ITT!

Gelsenkirchenba érkezik a rivális Borussia Dortmund

Pénteken Szalai Ádám (Hoffenheim) korábbi csapatához látogat, mégpedig a Mainzhoz. Mindkét gárda veretlen még az idei bajnokságban, s az előjelek alapján egy szoros mérkőzésre számíthatunk. A döntetlen például 3.40-et ér. 
Szalai Ádám egyébként az első fordulóban volt eredményes, akkor az Augsburg ellen szerzett gólt. Ádám újabb találatára is fogadhatunk a bet365 fogadóirodánál, s jelenleg ezt 2.87-es szorzón ajánlják.

A Paderborn kiütésével elfoglalta a toplista első helyét a Bayern München, s szombaton a Köln otthonában tovább erősítheti pozícióját.

Rangadó következik a Ruhr-vidéken. A Schalke04 hazai pályán fogadja a rivális Dortmundot. Legutóbb Jürgen Klopp csapatának sikerült nyernie, s ennek megismétlése jelenleg 2.10-es nyereményszorzót ér. A gelsenkirchiek nagyon gyengén kezdték a bajnokságot, való igaz, hogy a hétközi fordulóban kiütéses győzelmet (3:0) arattak a Werder Bremen ellen, nem mellesleg idegenben.

nemet-foci-schalke-025

Fotó: Fingerhut/Shutterstock.com

Torinó versus Róma

Lassan kialakul a kép az olasz bajnokságokról is. A Juventus és az AS Roma fej-fej mellett halad, s egyelőre mindkét csapat 100%-san teljesíti, sőt a torinóiak még gólt sem kaptak, igaz a fővárosiak hálóját is csak egyszer vették be.

A hétvégén sem nagyon akadhat problémájuk az éllovasoknak, hisz az AS Roma a Veronát fogadja vendégül (a farkasok győzelmére 1.33-t ér), míg a Juventus a "barát" Atalanta otthonában lép majd pályára (a torinóiak győzelmére 1.55-ös szorzón fogadhatunk).

A Milan kínkeservesen szerzett egy pontot az Empoli otthonában (0-2-ről egyenlített), s az előjelek szerint a Cesena elleni találkozó sem lesz a legegyszerűbb, bár ígéretes, hogy Fernando Torres megszerezte az első gólját a Milan színeiben. Torres találata a Cesena ellen 2.50-t ér, míg a milánóiak győzelme 1.66-ot!
A hétvégi fordulóból kiemelkedik még a Genova-i rangadó (Genoa - Sampdoria), mely az oddsok alapján egy háromesélyes mérkőzésnek ígérkezik:

Genoa - Sampdoria   H: 2.70  D: 3.00  V: 2.70

Olasz foci ÉLŐ közvetítés ITT!

Újra BL a jövő héten

A hónap utolsó napján, visszatér az európai labdarúgás legrangosabb eseménye, a Bajnokok Ligája.
A bajorok (Bayern München) a moszkvai hideggel küzdenek majd meg, hisz az ellenfél a CSZKA lesz, kedden 18 órától, majd ezt számos kiemelkedő találkozó követi, mint pl. a Manchester City - AS Roma, a PSG - FC Barcelona vagy akár a Sporting CP - Chelsea, amelyen Mourinho hazatér.

Ugyancsak oroszországi mérkőzéssel kezdjük az új hónapot, hisz szerdán, október 1-én, a Zenit hazai pályán fogadja a Monacót. A tavalyi döntős Atletico Madrid az olasz Juventus ellen fog pályára lépni, a Real Madrid pedig Bulgáriában szerepel.

Sikerekben, nyertes fogadásokban gazdag hétvégét kívánok!

Ne felejtsd! Szeptember 30. az utolsó nap amikor jelentkezhetsz az "Őszi promóciónkra"!

Szeretnél 10 eurót ingyen? Akkor jelentkezz most! További részletek!

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés