Hétvégén ismét komoly presztízzsel bíró dartsverseny veszi kezdetét! Ez nem más, mint a Grand Slam of Darts elnevezésű torna, mely több szempontból is egyedinek számít a dartsvilág berkein belül! A sportág iránt rajongó földi halandók tehát szombat délutántól tegyék félre egyéb elfoglaltságaikat, mert kedvenceink bő egy héten keresztül irdatlan mennyiségben dobják majd a tömeget! Jöjjön a torna beharangozója!

Bevezetésként egy kis történelem

Aki esetleg nem ásta bele még magát a profi darts történetébe, annak tájékoztatásul mondom, hogy a PDC (Professional Darts Corporation) egy mindössze 1992-ben létrejött szervezet. Az említett évben a mai elitkategóriát képviselő - ha úgy tetszik - vállalat, a BDO-ból (British Darts Organisation) vált ki, többek közt Phil Taylor vezetésével. A szétválásnak az okaiba - egyrészt terjedelmi okokból, másrészt, mert nem is ide tartozik - kár belemenni, elég ha annyit mondok, többek között itt is az anyagiak játszottak meghatározó szerepet. Tehát 1992-től kezdve párhuzamosan működött egymás mellett a BDO és az újonnan életrehívott, egykori BDO-s játékosokból megalakult PDC. Az idők folyamán a komolyabb marketing tevékenységnek köszönhetően aztán az utóbbi lett egyre népszerűbb a világon, illetve nem elhanyagolható tény még emellett, hogy a jobb kvalitású játékosok közül is egyre többen a PDC-vel szerződtek le, míg mára olyannyira komoly színvonalkülönbség alakult ki a két szervezet között, hogy a világszinten ismert, nagyobb televíziós társaságok rárobbannak a komolyabb PDC-s eseményekre, míg a BDO versenyei közül maximum csak a januári világbajnokságot közvetítik! Tulajdonképpen kissé lesarkítva az "ősi" BDO-t amatőr darts-szervezetként definiálhatjuk manapság, ahonnan a jobb játékosok többsége rendre átlép idővel a PDC berkeibe (ld. Raymond van Barneveld, Dave Chisnall, Stephen Bunting, Alan Norris, Jan Dekker stb.) és itt igyekszenek komolyabb babérokra törni, illetve nagyobb suskát leakasztani. Mindezt fontosnak tartottam röviden kifejteni, mivel a sorra kerülő torna kapcsán érdemesnek tartom ezen tényeket előzetesen megismerni!

darts-Taylor-Phil-008

Phil Taylor vezetésével vált ki a PDC a BDO-ból 1992-ben. (Fotó: Nick and Claire / Flickr)

A nem mindennapi torna

Azt azért gondolhatjuk, hogy az 1992-es nem mindennapi kiválás után a BDO és a PDC vezetősége nem ápolt éppen baráti viszonyt egymással. A BDO jódarabig nem is volt hajlandó elismerni a PDC-t hivatalos darts-szervezetként. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, és különböző jogi hercehurcák is elcsitultak, lassan a két szervezet óvatosan elkezdett egymás felé közeledni. Na nem mondható el ma sem, hogy puszipajtások lennének, de az évben egyetlen verseny erejéig összeeresztik a két szervezet játékosait egy torna keretében. S ez nem más, mint a Grand Slam of Darts!

A Grand Slam of Darts kiírást legelőször 2007-ben hívta életre a PDC. Tehát idén kerül sorra a 9. megmérettetés. Ha a történeti adatokban böngészünk, akkor már elsőre feltűnik, hogy - jórészt Phil Taylor-nak köszönhetően - az eddigi versenyeken 7 alkalommal avattak PDC-győztest, és csupán egyetlen esetben, 2010-ben emelhette magasba BDO-s játékos a Grand Slam of Darts trófeáját. Az illető egyébként Scott Waites volt, ő azonban idén nem tudta kvalifikálni magát a tornára! Taylor az abszolút élmenője a győztesek névsorának. Az angol legenda 6-szoros Grand Slam győztes eddig, egyben pedig ő a mostani címvédő is, miután a tavalyi döntőben 16-13-ra legyőzte Dave Chisnallt. Címvédésére 4,33-as szorzón fogadhatunk! Taylor és Waites mellett csupán egyetlen játékos mondhatja még magát Grand Slam győztesnek: a holland Raymond van Barneveld, aki 2012-ben hódította el a serleget. Tehát a torna 32 fős mezőnyéből mindössze 2 olyan játékost találunk, akik valamikor elhódították a trófeát! Ami számomra a legmeglepőbb, hogy Michael van Gerwen még sosem nyerte meg ezt a kiírást! Lehet, hogy az idén földönkívüli formában játszó holland zseni ezt a győzelmet is bezsebeli? A bookiek szerint ennek a valószínűsége a legnagyobb (2,75)!

Waites-Scott-darts-001

A Grand Slam eddigi egyetlen BDO-s győztese, Scott Waites idén nincs a mezőnyben. (Fotó: 13bobby/Flickr)

Egyedülálló lebonyolítás

A Grand Slam menetrendje szintén nem mindennapos a dartsberkeken belül. Itt ugyanis a megszokott egyenesági rendszer helyett a mezőny 32 játékosa 8 darab 4 fős csoportba van beosztva. PCD-sek és BDO-sok vegyesen! Mindenegyes csoport élén 1-1 kiemelt játékos található, ezzel megakadályozva a klasszisok idő előtti összetalálkozását. Természetesen a csoportok beosztása előzetes sorsolás alapján történt a hét folyamán. Akárcsak a Bajnokok Ligájában, a csoportmeccsek után - bár itt csak egyszer játszanak egymás ellen a csoport tagjai - a kvartettek első 2 helyezettje jut a legjobb 16 közé, ahonnan már újra életbe lép az egyenesági kieséses rendszer. Lássuk a csoportok beosztását (első helyen tüntettem fel az adott csoport kiemelt játékosát):

A csoport: Michael van Gerwen (PDC), Kim Huybrechts (PDC), Steve West (PDC), Mark Oosterhuis (BDO)

B csoport: Ian White (PDC), Jelle Klaasen (PDC), Steve Beaton (PDC), Martin Adams (BDO)

C csoport: Adrian Lewis (PDC), Michael Smith (PDC), Wayne Jones (PDC), Andy Fordham (BDO)

D csoport: Peter Wright (PDC), Dave Chisnall (PDC), Mervyn King (PDC), Scott Mitchell (BDO)

E csoport: Gary Anderson (PDC), Raymond van Barneveld (PDC), Andy Boulton (PDC),Lary Butler (BDO)

F csoport: James Wade (PDC), Keegan Brown (PDC), Mark Webster (PDC), Michel van der Horst (BDO)

G csoport: Robert Thornton (PDC), Terry Jenkins (PDC), Jonny Clayton (PDC), Geert de Vos (BDO)

H csoport: Phil Taylor (PDC), Rowby-John Rodriguez (PDC), Robbie Green (PDC), Martin Phillips (BDO)

Első blikkre látható, hogy a BDO égisze alatt játszó játékosok mindössze a mezőny negyedét teszik ki, tehát már az összeállításnál is jelentős PDC fölényt lehet érzékelni. A csoportok közül a halálcsoportnak véleményem szerint a "D" jelzésű kvartett mondható, ugyanis a két klasszis - Peter Wright és Dave Chisnall mellett - ott van a rutinos Mervyn King, illetve az aktuális BDO világbajnok, Scott Mitchell is! Ugyan Wright és Chisnall a továbbjutás két legfőbb várományosa, azonban nem lepődnék meg, ha itt nem a papírforma érvényesülne ezúttal.

Egyébként a bet365 kínálatában fogadást lehet kötni a tornakezdetéig az egyes csoportok győzteseire is. Érdemes ezen a piacon is elnézelődni. Michael van Gerwen csoportelsőségére (1,25) egyedül a pazar formában lévő Kim Huybrechts jelenthet némi veszélyt. Míg Phil Taylor (1,36) elé nagyon csekély eséllyel Rowby-John Rodriguez is becsúszhat. A többi csoportnál azért veszélyesebb némiképpen a helyzet, mivel nehéz megmondani, hogy Gary Anderson és Raymond van Barneveld csatájából ezúttal ki jön ki jobban. Bár Barney az utóbbi időben igen haloványan teljesít. James Wade elsőségének (1,72) saját maga lehet leginkább ellensége. Mostanában elég labilis az angol teljesítménye. Adrian Lewis elsőségét (1,72) az olykor fenomemális, máskor pedig kiábrándító produkciókat nyújtó Michael Smith hiúsíthatja meg. De többi csoportnál pedig még kérdőjelesebb a helyzet, mert Robert Thornton (1,80) és Terry Jenkins (2,5) nagyon hasonló játékerőt képvisel, illetve Ian White (2,75) és Jelle Klaasen (3,00) is megsüvegelendő játékot produkál az utóbbi időszakban! 

Menetrend

vanGerwen201312

Gerwen még nem nyert Grand Slamet! Eljött az ő ideje?

(PDC Hungarian Fan Club fényképe)

A torna szombaton kezdődik és egészen november 15-ig, azaz jövő hét vasárnap estig tart! A hétvégi napokon két szekcióban rendezik a versenyeket: magyar idő szerint délután 14 és 18 óra között, illetve este 20 óra és éjfél között. A hétköznapokon egy szekcióra szűkül a program, ami érthető, ha nem szeretnének üres csarnokokban dobálni a játékosok. Tehát munkanapokon az esti szekciók szintén 20 órától rajtolnak! A csoportmeccsek szerdáig tartanak, aztán a hét közepétől megkezdődnek az egyenes kieséses mérkőzések.

Annak érdekében, hogy a csoportmeccseket minél gyorsabban le lehessen bonyolítani, a dartsversenyek tekintetében a legrövidebb mérkőzésekkel kell számolnunk, ugyanis ezeket mindössze 5 nyert legig játsszák! Aztán az egyenes kiesési rendszerben jókorát fordul a világ, amilyen rövidek a csoportmeccsek, úgy lesznek egyre hosszabbak a döntő felé haladva a párharcok. A legjobb 16 között már 10 nyert leget, a negyeddöntőktől felfelé pedig már 16 nyert leget kell teljesíteni a mérkőzés végéig!

Az anyagiakat tekintve is a komolyabb versenyek közé tartozik a Grand Slam. A 400.000 font összdíjazásból 100 ezret markolhat fel a tornagyőztes, s 50 ezret a döntős. De a csoportmeccsek során elvérző játékosok sem távoznak üres kézzel: a 3. helyezettek 5 ezer, a 4-ek 2.500 fontot vághatnak zsebre. Egyébként ezen a versenyen a csoportgyőzelemért is jár plusz pénz, amiért érdemes hajtani a srácoknak. Minden csoportelső 2.500 fonttal toldhatja meg alapgázsiját!

Mindent összevetve eseménydús bő egy hét vár ránk darts terén. Érdemes figyelemmel kísérni a mérkőzéseket, mert nem szokták elalibizni ezt a versenyt a srácok, és a BDO-s játékosok résztvétele egyedülálló pikantériát ad ennek a tornának! Kövessétek mindenképpen!

  • Darts - Grand Slam tippek

    Phil Taylor megnyeri a csoportját
  • James Wade megnyeri a csoportját

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés