A férfi mezőnyből már a múlt héten is pályára léptek néhányan az Egyesült Államokban, de az igazi nagyüzem csak most kezdődik. Az előttünk álló egy hónapban két nagyon komoly tornát is rendeznek (Toronto/Montreal, Cincinnati) majd az év utolsó GS-versenye zárja a nyarat. Ezen a héten a fiúk egy 500-as tornán indulnak Washingtonban, a lányok pedig a főváros mellett Stanfordban is összemérhetik a tudásukat. Hétfő éjszakára mindkét nemtől hoztam egy kis izgulnivalót.

Matosevic-Marinko-tenisz-001

Marinko Matosevic. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com

Egy biztos átlag

Marinko Matosevic mögött korrekt 12 hónap áll: nem tudott igazán nagyot dobbantani, de a szorgos iparosteljesítményt mindig hozta. Hétszer jutott ATP-tornán negyeddöntőbe és sikerült levetkőznie a GS-fóbiáját: a Roland Garroson megnyerte első főtáblás meccsét, majd Wimbledonban Verdasco kiütésével egy nagy meglepetést is szállított. Van egy jó alapjátéka az ausztrálnak, de nem kiemelkedő tehetség, egyedül a hálónál tud átlag felettit nyújtani. A jó ütemérzéke és az ügyes keze repíti egy darabig, de egy jó formában lévő top 20-as ellen nem sok esélye van.

Nagyon instabil

Ilya Marchenko túl van már karrierje legjobb évein, pedig még 27 sincs. Manapság a 182. helyen jegyzik a világranglistán és sokszor az ATP-versenyek selejtezői is gondot okoznak számára. Nem egy finomkodó játékos, de az agresszív tenisszel sokszor befürdik, nagyon könnyen megszórja magát hibákkal. Egyetlen top 100-as skalpja van idén, de azt is az akkoriban teljesen világtalanul és motiválatlanul teniszező Igor Sijsling ellen szerezte. Ha a jó képességű ellenfél motiváltan lép pályára, akkor csak idő kérdése és az ukrán még a legjobb napján is megveri magát.

Csak a különbség lehet kérdés

Marchenko-Illya-tenisz-001

Illya Marchenko. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Az egymás elleni eredményeik eddig szorosan alakultak: mindig Matosevic nyert, de rövidítésekkel tarkított, kemény meccseken. A motivációval egyik oldalon sem lehet baj, hiszen Marinko tavaly negyeddöntőzött Washingtonban és most bőven kellene pontokat védenie, míg az ukrán ellenfél a selejtezőből érkezik és számára minden főtáblás győzelem nagyon komoly sikernek számít. Két gondolat kavarog a fejemben ezzel a meccsel kapcsolatban: 1. az ausztrálnak tovább kell jutnia, komolyan eláshatná magát, ha kiesne; 2. Az amerikai fővárosban elég gyors pálya van, ahol Marchenkót a szervája és a fonákja meccsben tarthatja egy ideig, ráadásul Matosevic nem az a simázó játékos, ha az ellenfél motivált, akkor megkapja az esélyt egy küzdős meccsre. Egyetlen tényező ijeszt meg egy kicsit: a kvali utolsó körében Copil ellen 12 kettős hibát ütött az ukrán. Viszont elég korrekt over határral nyitottak az irodák, így alacsonyabb téten van benne ráció, Marinko továbbjutása pedig jó kombi alapanyag lehet.

A hazai pálya sem lesz elég

A stanfordi WTA-tornán folytatták a hagyományokat és szabadkártyát kapott az ottani egyetem női csapatának egyik kiválósága. Tavaly a lediplomázó és profi karrierjét elindító Nicole Gibbs kapta meg a lehetőséget, előtte éven a hasonló cipőben járó Mallory Burdette számára nyújtottak segítséget, idén pedig Kristie Ahn indulhat egyből a főtáblán. A többiekkel ellentétben neki nem volt szerencséje, hiszen komoly ellenfelet kapott Coco Vandeweghe személyében. A szőke amerikai ráadásul önbizalommal telve játszhat, hiszen idén megszerezte élete első WTA-tornagyőzelmét és a körülmények is tökéletesek a számára: 2012-ben többek közt Jelena Jankovic legyőzésével döntőt játszott Stanfordban és csak Serena Williams verte meg szorosan 7-5, 6-3-ra. A nyári amerikai versenyeken megszokott módon a borítás elég gyors, ami nagyon fekszik a mezőny egyik legnagyobb szervájával (190 km/óra feletti első adogatás) rendelkező és hatalmasakat ütő világranglista 41. amerikainak. A két lány 2010-ben egy ITF-döntőben már találkozott, akkor Coco nyert 6-1, 6-3-ra. Kristie Ahn a legjobbját próbálja majd pályára tenni, de nagy kérdés, hogy ez mire lehet elég, hiszen az egyetemi bajnokságban ekkora adogatásokkal és ütésekkel nem találkozhat. Ha Vandeweghe nem fog ki pocsék napot, akkor itt csak a tisztes helytállás lehet a cél és a tapasztaltabb teniszező sima körülmények között nyeri majd a meccset.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Marinko Matosevic. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com