A héten megkezdődött a felkészülés a következő Grand Slamre, ennek megfelelően megannyi helyszínen ragadtak ütőt. Ahogy azt megszoktuk, az elit ilyenkor még pihen, a többiek pedig nehezen állnak vissza a szemcsés borításra. Ennek tudható be a sok érdekes eredmény, és hogy a sportfogadó inkább csendben marad. Marokkóban például egészen tegnapig csodát látott a világ, de most már abba a szakaszba érkeztünk amikor inkább a tudás kerül előtérbe. Nézzük hogy alakul a végjáték a két legfontosabb tornán, és kik lehetnek döntősök.

Vége a vígjátéknak, jöhet Klizan

Casablanca salakján egy bizonyos Ouahab játszotta a főszerepet, a marokkói teniszező mind egyéniben, mind párosban menetelt. Tekintve hogy nem egy hatalmas tehetségről beszélünk, jogos a gondolat, hogy a rendezők így próbálták megtölteni a lelátót. Tegnap azonban véget ért a vígjáték, avagy a mesefilm, és olyanok alkotják a legjobb négy mezőnyét, akikben ez benne is volt. Vesely nagyon hasít, ő majd a salakon mindig magára találó nagyöreg, Gimeno Traver ellen harcolná ki második ATP döntőjét, míg a meglepetésember Dzumhur az ismét jó formát mutató Klizan ellen bizonyíthat.

Klizan-Martin-tenisz-004

Martin Klizan. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

A szlovákot még a teniszt csak ímmel-ámmal követők is ismerhetik, ha mást nem azért mert ez a srác verte már Tsongát és Nishikorit Grand Slamen, de Nadalt is el tudta kapni a Shanghai Mastersen. A 25 éves Martinnak tehát megvan a tenisze a jó eredmények eléréséhez, de eddig leginkább a sérülések, és formaingadozások hátráltatták kibontakozását. Mindenesetre így is kétszeres tornagyőztes, és folyamatos top ötvenes. Ha elkapja a fonalat akkor viszont komolyan kell venni. Nagyon jó bal keze van, az ellenfélre nézve kellemetlenül szervál, és remekül írányítja a labdameneteket. Az utóbbi időben sok pofonba beleszaladt, de a salak az igazi terepe, így nem csoda hogy most beindult. Döcögősen kezdte a hetet, de fokozatosan rakta össze a játékát. Almagro ellen eléggé lekezelték az irodák, de a sokat hibázó spanyolt meglehetősen simán takarította el az útból. Legnagyobb fegyvere, az első adogatása tegnap is remekül működött, ha bejöttek, Nico sansztalannak látszott.

Ellenfele az a bosnyák Dzumhur lesz, aki a challenger szintet kinőve először dobbant igazán nagyot a Touron. Tehetséges, fiatal teniszező (aki hazájában gyerekszínész is volt), akit már Djokovics és Berdych is dícsér. Kedvenc borítása neki is a salak, van hozzá egy egész jó lábmunkája, és viszonylag alacsony termete ellenére egy korrekt adogatása. Szépen menetel Marokkóban, de aligha jut döntőbe. A rutin, a stabilitás hiánycikk a játékában, és élete első elődöntőjében ez visszaüthet, pláne egy rutinosabb játékos ellen. Mathieu ellen semmire nyert adogatójátékok után megremegett, és tegnap a lesöpört Haider-Maurert is kis híján meccsbe engedte. Az első szettben megvoltak a labdái az 5-0 -hoz, majd 5-1 -nél nem tudta kiszerválni, és a másodikban is igencsak nehezére esett. Előtte simán tartotta az adogatását, tehát ez egyértelműen az izgulás jele. Klizannak nem okozhat gondot.

United - City: 10 eurós tippjáték! Részletek ITT!

Verdasco megint?

Houstonban ahogy azt a borítás gyorsasága miatt vártuk, a nagy ütők menetelnek. Kevin Anderson, Sock, Querrey és Verdasco alkotja az elődöntős négyest. Az eső kicsit bezavart, így Querrey is csak nemrég, magyar idő szerint fél 7 körül fejezte be a maga meccsét. Nem lehet kellemes, pláne hogy mai ellenfele, Verda korábban végzett. Mégha más is ez a salak, elsősorban a spanyoltól várom hogy villantson. Tavaly ugye hosszú idő után tudott tornát nyerni itt, nagy tenyeresével, szervájával remekül megél ezen a pályán is. Querrey ellen nem éppen pozítiv a mérlege, de eddig csak kemény pályán találkoztak. Big Sam mostanában egyébként is képes saját magát megverni, míg a hispán ezen a héten meglepően stabil. Cheung ellen végig magabiztosan, megingás nélkül hozta le, de a remeklő Gabashvilit is a vártnál simábban oldotta meg. Amúgy nem véletlenül vállalja be az ilyen kisebb tornákat is, top tízes múltja ellenére is. Kell az önbizalom, a könnyű pontok. Ha az megvan, bárkire veszélyes. Szerintem a nők kedvence borsot tör az amerikaiak orra alá, és a döntő csak az első lépés, duplázhat Houstonban. (az oddszokat értelemszerűen még keresik a bukik).

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Martin Klizan. Fotó: lev radin/Shutterstock.com