Tavaly csodát vitt véghez a Leicesterrel, majd hét hónappal a történelmi bajnoki cím után, csütörtökön menesztették Claudio Ranierit. Egy hónapja még a FIFA Év edzője díját vette át, most pedig már arra fogadhatunk, hogy ki lesz az utódja. A másodedző Craig Shakespeare és Mike Stowell készíti fel a csapatot, ameddig nem dől el az utódlás kérdése, de az idő sürgeti őket, hiszen egy BL-párharc közepén vannak. Nézzük a lehetséges jelölteket!

Roberto Mancini | 2.00

Az angol lapok egyből Mancinit jelölték meg utódnak, amire a fogadirodák is ugrottak, és kihozták favoritnak. Az olasz szakember hazájában kezdte meg edzői tevékénységét, irányította a Fiorentina, Lazio és Internazionale csapatát is. Utóbbi klubbal érte el legnagyobb sikereit, három olasz bajnoki cím, és két olasz-kupa győzelem után 2008 májusában menesztették. Ezt követően egy sor angol csapattal hozták hírbe, végül 2009-ben be is jöttek a pletykák, hiszen a Manchester City kispadjára került decemberben, Mark Hughes helyére. A City-nél töltött ideje alatt leigazolta David Silvát, Sergio Agüerót, Dzekót, Nasrit, meg egy rakás embert, aminek 2012-ben bajnoki cím lett az eredménye. Egy évvel később elküldték, majd néhány hónap munkanélküliség után Törökországban kötött ki. Egy idény a Galatasaray padján, második hely a bajnokságban, közös megegyezéssel távozás.

 

Legutóbbi csapata az Inter volt, de a második időszaka a klubnál már nem lett túl fényes, ezért 2016-ban közös megegyezéssel távozott. 2001-ben játékosként egy hónapig szerepelt a Leicester Citynél, bár ennek vajmi kevés köze lehet ahhoz, hogy a klub tulaja, Aiyawatt Srivaddhanaprabha felvegye. A Rókák 2016 tavaszán sorra nyerték 1:0-ra a meccseket a PL-ben, ami kapcsán idézzünk fel egy Mancini nyilatkozatot. "Nincs fontosabb annál, hogy ne kapjunk gólt. A kedvenc eredményem az 1:0-ás győzelem, még ha unalmas meccsen is jön össze".

Nigel Pearson | 9.00

Kihagyhatatlan név a jelöltek sorából Nigel Pearson, aki már kétszer is volt korábban a Leicester menedzsere. Először 2008 és 2010 között irányította a Rókákat. Akkor még a League One mezőnyét erősítették, de egy év után visszajutottak Pearson vezetésével a Championshipbe, és a feljutás után majdnem rögtön a Premier League is újra összejött. Az akkori klubtulajjal megromlott a viszonya, ezért távozott, helyét Paulo Sousa vette át. Egy rövid Hull City-s kitértőt követően tért vissza a Leicesterhez, melynek ekkor már új tulajdonosa volt, mondd ki egymás után ötször ha tudod, Aiyawatt Srivaddhanaprabha személyében. 2011 november és 2015 júniusa között, közel 200 meccsig volt Róka-vezér. Két szezont követően megnyerték a Championshipet, majd a Premier League-ben 14. lettek, Pearson egyszer még a hónap menedzsere is lett.

 

Ekkor jött egy nem várt fordulat. Az idény végén a thaiföldi tulajdonos, oké legalább egyszer mondd ki, Srivaddhanaprabha úr, hazájába utaztatta a csapatot. Botrány lett belőle, mert három utánpótlás játékos videóra vette kalandjait a helyi lányokkal, akikre rassziszta megjegyzéseket tettek. A vezetőség azt szerette volna, ha kirúgják az érintett játékosokat, de erre Pearson nem volt hajlandó. Köztük volt a fia is, mindenesetre az lett a vége, hogy teljesen megromlott a kapcsolata a vezetőséggel, és elhagyta a klubot. Ezt követően jött Ranieri, és bajnok lett. Mondhatni Pearson fektette le az alapokat, Vardy, Mahrez, vagy épp Drinkwater is az ő szerzeménye. Kérdés, hogy az a botrány mennyire él még a tulajban?

Alan Pardew vagy Frank de Boer | 11.00

Nem menedzser, hanem egy igazi túlélő, ezt olvastam egyszer Alan Pardewről, akinek bármilyen edzőkeringő kapcsán felmerül neve. 1999-ben kezdte a szakmát a Readinggel, majd azt követően egy sor csapatot irányított Angliában. Leginkább kupa-sikerei voltak, a sajtó pedig biztosan imádja, mert körülötte mindig történik valami. A Leicester szurkolói nagyon nem szeretnék, ha ő lenne Ranieri utódja, egy rossz bábnak, őrültnek, és dillettánsnak tartják. Olvastam például olyan reakciót, hogy még véletlenül se Pardew legyen, akkor inkább ne legyen menedzsere a csapatnak. Frank de Boert viszont szívesen látnák, aki 2016 óta munkanélküli. Mindössze 14 mérkőzésig irányította az Intert, miután elküldték. Előtte 6 évig volt az Ajax mestere, négy holland bajnoki címet begyűjtve. Az Unibetnél ők négyen a legesélyesebbek, de persze a lista elég hosszú, feltűnik rajta még Ryan Giggs (41.00), vagy épp Frank Lampard (71.00) neve is.

Egyetértesz Ranieri menesztésével?
Igen, váltaniuk kellett.
Nem, többet érdemelt volna.
survey maker
 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés