Városi rangadó lesz Manchesterben: a bajnoki címvédő fogadja az angol rekordbajnokot. Teljesen nyíltnak tűnik az összecsapás, ugyanis mindkét gárdáról elmondható, hogy rossz időszakot próbál átvészelni. Leginkább a hazai környezet jelenthet előnyt a City számára, ám mivel városi rangadóról van szó, ráadásul kibékíthetetlen ellentétről szól a két együttes összecsapásainak múltja, minden bizonnyal érdemes kukába dobni minden információt, amit pillanatnyi formáról és hasonlókról keringenek. Csakis egy dolog biztos: ez „az” a mérkőzés, amelyiket bármilyen áron meg akarnak nyerni a csapatok. Senki és semmi más nem számít.
Manchester City - Manchester United 1.87 3.69 4.10
Sergio Aguero. Fotó: Jaggat Rashidi/Shutterstock.com
Bármi is történjen, a házigazda City mindig is csak a „zajos szomszéd” fog maradni a ManUnited számára. Ezen már az sem változtathat, hogy amióta az arab sejkek feneketlen pénzeszsákká tették az egyesületet, jobban teljesít, mint a rivális. Elegendő csak a három évvel ezelőtti, nagyon emlékezetes 6-1-es ManCity-győzelemre gondolni, amely katasztrófát jelentet a ManUnited számára, s amely után azt mondta Sir Alex Ferguson menedzser, hogy sokkolta az eredmény és egyúttal élete legkínosabb vereségét volt kénytelen átélni. Nos, fontos megjegyezni, hogy ezen 2011-es találkozó óta (és ezt is beleszámolva) 5 bajnokit játszott egymás ellen a két manchesteri gárda, s egyetlen kivételtől eltekintve mindegyiket a ManCity nyerte. Méghozzá jelentősnek nevezhető különbségekkel: például a 6-1-es Ferguson-blama után tavaly - amikor már nem a visszavonult Ferguson, hanem David Moyes volt a MU trénere - hazai pályán 4-1-re, idegenben pedig 3-0-ra győzött a City. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha folytatódna az utóbbi évek sorozata, s a ManCity ismét úgy elverné a ManUnitedet, mint jég a határt (1.95).
Ki lesz Aguero csatártársa?
David Silva és Lampard, illetve Falcao fog hiányozni a mostani összecsapásról. Mindhárman sérültek. Várhatóan Nasri fogja helyettesíteni a spanyol válogatott focistát. Mindössze csak az az egyetlen dolog kérdőjeles számomra a hazai gárda összeállításával kapcsolatban, hogy kicsoda lesz Sergio Aguero kezdőtársa csatársorban. Sokat nem kell tippelni: Dzeko vagy Jovetic. Jobbára ez a két lehetőség van, így nagy valószínűség szerint ilyen kezdőcsapatot küld pályára Manuel Pellegrini, a házigazdák chilei menedzsere: Hart - Clichy, Kompany, Demichelis, Zabaleta, Nasri, Fernando, Yaya Toure, Milner, Dzeko (Jovetic), Sergio Aguero.
Tippelj a rangadóra és 3.000 Ft-ot nyerhetsz! Részletek ITT!
Rooney odacsaphat az ellenfélnek
Wayne Rooney. Fotó: Kostas Koutsaftikis/Shutterstock.com
Egyetlen lényeges változás lesz a vendégeknél: Rooney letöltötte az eltiltását, így ő kezdhet a sérült Falcao helyén. Mivel Ashley Young, Valencia, Evans és Jones játéka is kétséges, nagyon úgy tűnik, hogy kényszerűségből megint Rojo lesz az egyik középhátvéd. Ebben az esetben ilyen lehet a MU kezdőcsapata: De Gea - Rafael, Jones, Rojo, Shaw, Fellaini, Blind, Ander Herrera, Di Maria, Van Persie, Rooney. Esetleg még Januzaj szerepeltetése is opció, s ha ő játszani fog, akkor elsősorban Fellaini vagy Ander Herrera találhatja magát a kispadon.
Ádáz küzdelem várható
Erről az összecsapásról lévén szó, csakis egy dolog biztos: ádáz küzdelem várható. Nekem némileg esélyesebbnek tűnik a győzelemre a hazai pályán játszó ManCity (1.95), de számolni érdemes azzal is, hogy előbb-utóbb összeáll Van Gaal menedzser ManUnitedje. Úgy tűnik, hogy ez később jön össze, mint ahogyan várom. Van ez így - nem az első és nem is az utolsó alkalom, amikor tévedek -, így tehát egyelőre csak annyi tapasztalható, hogy továbbra is zajlik a csapatépítés a ManUnitednél. Ne feledjük, hogy városi rangadóról van szó, tehát semmi különös nem lehet abban, ha győzni fognak a vendégek (4.00). Elsőre sima hazai győzelmet akartam tippelni, de annyira gólszegények voltak szombaton a PL-csapatok, hogy nem maradt más választásom, mint kockáztatni a gólokra.
-
Anglia, Premier League tippek
Manchester City - Manchester United (győz a Manchester City és 2,5 gól felett) -
Manchester City - Manchester United (2,5 gól felett és mindkét csapat szerez gólt)
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 2
drogos
Mivel 2-1-es City sikert tippelek, így szerintem mindkét tipped jönni fog :)
csabax
Én is leginkább 2-1-es ManCity győzelmet tippelek, ám szerintem egy 3-2-es siker is benne van a pakliban. Gondolom ezt most, így a meccs előtt, s majd jön az újabb hidegzuhany a lefújás után. Nem emlékszek olyan kiszámíthatatlan angol élvonalbeli focibajnokságra, mint amilyen az idei. :-)