Október végén kezdetét veszi a világ legnépszerűbb kosárlabda bajnoksága, az NBA. Ebből az alkalomból egy hatrészes cikksorozatban bemutatom a liga összes csapatát, az átigazolásokat, a csapatok erősségeit és gyengeségeit, illetve az is, hogy mit várhatunk tőlük ebben a szezonban.

Minden csapatról részletes információkat kaptok majd, kinek hogy sikerült a nyári átigazolási, és felkészülési szezon, mik várhatók majd a csapatoktól a szezonban, mik a céljaik ebben a szezonban. Minden csapatnál közölve lesz miben jók, és miben gyengék (védekezés, támadás, centerposzt stb.), illetve hosszú távú fogadások is lesznek a cikkekben. 

csoportok

NBA csoportok felosztása forrás: wikipedia

A csoportokról

Két konferenciára (keleti és nyugati) és ezen belül is 3-3 csoportra osztották a harminc csapatot az NBA-ben. Az alapszakaszban minden csapat 82 meccset játszik, és ezek után alakul ki a két konferencia végeredménye. Az alapszakasz után mindkét konferencia első nyolc helyezettje (tehát 16 csapat összesen), kerül a rájátszásba, ahol egyeneses kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek (a párharcok egyik fél 4. győzelméig tartanak mind a keleti mind a nyugati főcsoportban). A két konferencia győztese játssza az NBA döntőjét.

Essen szó egy kicsit a csoportokról is részletesebben. Minden csoportban öt csapat van. A csoportok jelentősége azért fontos, mert a csoporton belül az összes csapat négy mérkőzést játszik egymással, míg a többi csoport tagjaival csak kettőt esetleg hármat. Így a saját csoportján belüli mérkőzésen sokkal fontosabbak, mint egy esetleges másik konferenciabeli ellenfél elleni meccs. Csoportok: Atlanti, Központi, Délkeleti, Délnyugati, Északnyugati, Csendes-óceáni. Az elmúlt három évben keleten az Atlanti csoport adta a legtöbb csapatot a rájátszásba (rendre három csapattal képviseltette magát), míg nyugatról a Délnyugati csoportból kerültek be a legtöbben a rájátszásba (3-4 csapat). Azonban erre az évre átalakulhatnak az erőviszonyok. Alaposan megerősödött keleten a központi csoport (négy rájátszásesélyes csapattal: Indiana, Chicago, Cleveland, Detroit),  míg nyugaton az Északnyugati csoport erősödött meg. 

Atlanti csoport

A csoport alaposan átalakult az elmúlt években. Pár éve még a Boston uralta a csoportot azonban a múlt évben a Carmelo Anthony vezette New York megszerezte a csoport első helyet (és konferencia 2. helyet), és úgy néz ki az elmúlt évek három playoff résztvevője után, idén csak két csapat képviselteti magát majd rájátszásban ebből a csoportból. Az alaposan megerősödött Brooklyn helye biztos  a playoffban, ahogyan a New York-é is, de a nagyon meggyengült Boston idén lecsúszhat a rájátszásról, ahogy a Philadelphia és a Toronto is. A csoport bemutatása után lássuk, a csapatok alaposabb szemügyre vételezését.

Boston Celtics

Boston

Boston forrás:wikipedia

Csapatról:

Az elmúlt években alapos változáson ment át a franchise. Az egykori bajnokcsapat (2008) széthullott. Tavaly nyáron a BIG3 egyik tagja (Ray Allen) vette a sátorfáját, és a rivális Miamihoz távozott. Ezután idén nyáron robbant a bomba, és távozott a csapat két legendája Paul Pierce, és Kevin Garnett, illetve az edző Doc Rivers is, miután Danny Ainge a csapat GM-je az újjáépülés mellett döntött. Előbbi két játékos egy csere részeként a csoport rivális Brooklynba szerződött (Jason Terryvel, és DJ Whiteal együtt), míg az értük kapott játékosokkal (Gerald Wallace, Kris Humphries, Marshoon Brooks, Kris Joseph) alkalmassá vált a keret a tankolásra. Ugyanis ilyen fiatal gárdával, és motiválatlan, kiégett öreg játékosokkal képtelenség a rájátszásba jutni. Hiába lesz ott kiváló perimétersor (Rondo-Bradley-Green), ha ebből a csapat legnagyobb sztárja egy hónapon át nem játszhat majd ACL sérülése miatt, sőt lehet, végül a teljes szezont kihagyja majd. A legendás edző Doc Rivers távozása után ráadásul egy új, és NBA szinten tapasztalatlan trénert hoztak Brad Stevens személyében. Az idei év a változás éve lesz Bostonban, és lehet, hosszú idő után nem jut be a Celtics a rájátszásba. A tankolás lesz a fő cél (kimondatlanul is, még ha mást is nyilatkoznak) ebben az évben, és hogy a drafton minél jobb helyet szerezzenek meg, és nyáron pedig a szabadügynök piacról elhozzanak egy sztárt.

Erősségek:

- Kiváló perimétersor, akik előtt nagy jövő áll, illetve további tehetséges fiatalok, akikből sztárt lehet faragni

- Védekezés: jó fiatal védők (Rondo, Bradley), megspékelve pár öreg rutinos védővel (Wallace, Humphries)

- Jeff Green: végre igazi vezér válhat belőle, és a csapat legeredményesebb játékosa lehet

Gyengeségek:

- Rajon Rondo sérülése: ez akár az egész szezonjukat megpecsételheti, nagyon nehéz 20 meccs (ez a minimum) vár rájuk, ha egyáltalán ebben az évben pályára lép még az irányító

- Támadásban eléggé gyengék. Jeff Greenen kívül nincs igazi scorere a csapatnak, így nagyon egypólusúak lehetnek támadásban

- Csapaton belüli konfliktusok (Rondo és Humphries tavaly összeverekedtek), és játékosok magánéleti problémái (Bradley édesanyja nemrégen halt meg, míg Sullinger rendőrségi ügybe keveredett barátnője fenyegetése miatt)

- Hiányzik a sztár a csapatból: Rondo távollétében nincs klasszisa a csapatnak, mint régen (Pierce, Garnett mind legendák voltak)

- Új és tapasztalatlan edző Brad Stevens személyében. Lehet NCAA-ben sikeres volt, de az NBA más kávéház

- Kiégett és öreg játékosok (Wallace, Bogans, Humphries)

- Rondo távollétében nincs a csapatnak klasszikus irányítója, és Greenen kívül nincs olyan játékos, aki meg tudja teremteni magának a dobóhelyzetet

- Gyenge magas emberek (Talán Olynykben van potenciál támadás szempontjából)

Kulcsjátékos: Jeff Green

Rondo távollétében ő lesz a csapat első számú embere. Tavaly már bizonyította, hogy kezdőként képes 20-25 pontra, és jó játékra. Ebben az évben is valami hasonlót várnak tőle, megingások nélkül. Ez az év lesz számára a legfontosabb, ugyanis ha tehetségéhez mérten játszik, akkor All-Star szintű játékossá válhat.

Jeff Green

Jeff Green forrás: wikipedia

Kezdőcsapat(cserék): Rondo(Pressey)-Bradley(Lee)-Green(Brooks)-Wallace(Sullinger)-Olynyk(Humphries)

Hosszabb távú sérülések:  Rondo (minimum 20 meccs kihagyás), Bogans (?)

Szezon tippek:

- Győzelmek száma: 30-35 között

- Vereségek száma: 47-52 között

- Helyezések: csoportban 4. hely, míg a konferenciában 10-12. hely 

Brooklyn Nets

Brooklyn Nets

Brooklyn Nets forrás: davidcjones

Csapatról:

Mióta a franchise irányítását átvette Prokhorov, és átköltöztek Brooklynba, még nagyobb terveket szövögetnek a Netsnél. Bajnokok akarnak lenni. Még pedig két, maximum három éven belül. Ennek érdekében a Bostontól idén megszerezték, Kevin Garnett, Paul Piercet és Jason Terryt a fent említett csere részeként, érkezett még hozzájuk, a kiváló kiscsatár/erőcsatár átmenet Andrei Kirilenko, csereirányítónak pedig Shaun Livingston. Edzőnek megszerezték a csapat egykori legendáját Jason Kiddet, akinek olyan segítői lesznek, mint Lawrence Frank. Fantasztikus kezdőötös (D.Williams-J.Johnson,P.Pierce,K.Garnett,B.Lopez), ami talán a liga legjobbja is, és minőségi cserék (A.Kirilenko,R.Evans,J.Terry,S.Livingston), így joggal veszik fel a harcot a bajnoki címért

Erősségek:

- A liga legerősebb kezdőcsapata, és az egyik legerősebb cserepadja, minden posztra két jó játékosuk van

- Sok clutch (utolsó/döntő dobás a meccsen szoros állásnál) player, akik eldönthetik a találkozókat (Pierce, Johnson, D.Williams)

- Fantasztikus rotációs rendszer, egy játékos akár több pozícióban is bevethető

- Egy hatalmas küzdő és vezér Garnett személyében, és egy igazi energiabomba Reggie Evans révén, és egy mindenes, aki nem más, mint Andrei Kirilenko, ráadásul nagyon jó védő is egyben

- Lepattanózás, védekezés, és támadásban rengeteg opciójuk lesz

- Egyszer már összeállt Pierce és Garnett még egy sztárral (Ray Allen) és akkor bajnokok lettek, most teszik ezt még hárommal klasszis (Williams, Johnson, Lopez)

Gyengeségek:

- Öreg alapcsapat, lassúak és fáradékonyak, lassabb kosárlabdát játszanak, és nem tudni mire mennek majd a gyors és atletikus csapatok ellen, akikkel szemben lassítani kell majd a tempót

- Az eredménykényszer, és az esélyesség terhe rányomhatja bélyegét a csapat teljesítményére

- Kevin Garnett nem játszik a back-to-back meccseken (egymást követő napokon rendezett mérkőzéseken)

- Sérülékeny csapat, és az öregebb klasszisoknak sok pihenésre van szükségük, hogy bírják a fárasztó szezont

-- Jason Kidd személye egyelőre nagy kérdőjel, mert nulla edzői tapasztalata átvenni egy ekkora franchiset irányítását egyelőre nem tűnik túl jó ötletnek.

Kulcsjátékosok: Deron Williams

Azért csak őt emeltem ki, mert D-Will játékától nagyban függ a Nets sikeressége. Ha ő jó formában van, akkor minimum két ember kell rá, és akkor ki fogja meg a többieket? Williams egy kiváló irányító, de mióta a Netsben játszik csak keresi önmagát. Kidd segítségével talán sikerül visszanyernie a Utah Jazzben mutatott formáját.

Kezdőcsapat(cserék): Williams(Livingston)-Johnson(Terry)-Pierce(Kirilenko)-Garnett(Evans)-Lopez(Blatche)

Hosszabb távú sérülések: Deron Williams (kihagyja a szezonkezdést), Andrei Kirilenko (kihagyja a szezonkezdést)

Szezon tippek:

- Győzelmek száma: 54-58

- Vereségek száma: 24-28

- Helyezések: csoportban 1. hely, míg a konferenciában 1-3. hely 

New York Knicks

Csapatról:

A Knicks csapata tavaly nagy reményekkel vágott neki a bajnokságnak. Úgy gondolták, majd a Miami csapatát meg tudják szorongatni a Carmelo Anthony, Amar’e Stoudemire, J.R. Smith trióval. Mellettük ott volt még Iman Shumpert, Tyson Chandler és Jason Kidd is, illetve irányítónak Raymond Felton. A csapat azonban kiesett rájátszás második fordulójában a Pacers ellen. Hiába volt Carmelo Anthonynak fantasztikus szezonja, egyedül képtelen volt sikerre vezetni a csapatot. A vezetőség nyáron úgy döntött, hogy kicsit frissít a kereten. A csapat magja együtt maradt erre az évre, mindössze a cserepad névsorában történtek változások. Visszavonult Jason Kidd (aki ugye a Brooklyn edzője lett), Copeland is elhagyta a csapatot, távozott még a tripladobógép Steve Novak, Quentin Richardson és Marcus Camby is otthagyta a csapatot. Azért érkezők is akadtak bőven, hiszen a védekező specialista Metta World Peace, a Lakerstől érkezett a Knickshez, és igazi energiabomba lehet, akivel a keménység, és az agresszió is megérkezik a „Nagy Almába”. Nála csak a viselkedésével lesznek bajok a pályán (előszezonban volt is rá példa), és azon kívül. Érkezett még a vajkezű egykori draftelső olasz center Andrea Bargnani is, aki az elmúlt években pocsék formát mutatott, és kérdés mennyire akar még játszani, és lehet csak bomlasztó tényező lesz az öltözőn belül. Beno Udrih érkezett még csereirányító posztra. A csapat továbbra is kelet egyik legjobb gárdája, kérdés mire mennek majd az új játékosokkal, illetve mennyire lesznek egészségesek a játékosok egész szezonban.

Erősségek:

- Kiváló perimétersor, akivel tökéletesen játszható a small-ball(alacsony szerkezetű játék)

- Carmelo Anthony faktor: Igazi vezér, és egy dobógép, akinek nincs lehetetlen helyzet

- Jó védők a csapatban (Shumpert, Chandler, Metta World Peace), és utóbbi érkezésével kemény, és playoff „érett”(megérkezett az a plusz, ami egy bajnoki címhez kell) lett a Knicks

- Jó hárompontos dobók a csapatban, és több olyan játékos, akik képesek sok pozícióban játszani

- Igazi pass first irányítók, akiknek első a társak kiszolgálása

Gyengeségek:

- A bajnoki cím hajhászása, ami rányomhatja bélyegét a szezonra. Anthony mindenáron bajnok akar lenni, és nagy valószínűséggel csak ekkor maradna a Knicksnél, ha ez megtörténne

- Gyenge, formán kívüli, és sérülékeny magasemberek (Bargnani és Stoudemire)

- Motivációs és viselkedésbeli problémák pár játékosnál (MWP,Bargnani,JR.Smith)

- Anthonynál vagy Smithnél, ha elszakad a cérna, akkor meccsek mehetnek el az önzőségeiken.

- Hullámzó játékos teljesítmények (J.R. Smith, MWP, Bargnani, Stoudemire, Felton)

Kulcsjátékos: Carmelo Anthony

Carmelo Anthony

Carmelo Anthony forrás: wikipedia

A franchise arca. A támadásoknál az első számú opció, és nagyban rajta múlik a csapat sikeressége. Fantasztikus scorer akinek nincs lehetetlen dobóhelyzet. Az elmúlt években igazi szupersztárrá nőtte ki magát. Utolsó évébe lépett a szerződése.  Kijelentette, hogy nyáron, ha nem történik valami nagy eredmény a csapatnál, akkor kilép a szabadügynök piacra.  Fontos lesz számára ez a szezon, és úgy gondolom mindent meg fog tenni, hogy szülővárosával bajnoki címet szerezzen.

Kezdőcsapat(cserék): Felton(Udrih)-Shumpert(Smith)-Anthony(MWP)-Bargnani(Stoudemire)-Chandler(Martin)

Hosszabb távú sérülések: J.R. Smith (eltiltás miatt kihagyja az első öt meccset)

Szezon tippek:

- Győzelmek száma: 47-52

- Vereségek száma: 30-35

- Helyezések: csoportban 2. hely, míg a konferenciában 3-5. hely 

Philadelphia 76ers

Csapatról:

Megkezdték az újjáépülést a Phillynél, hogy a 2000-es évek eleji Iversonos sikerszériát (bajnoki döntő) megismételjék, vagy netalán felül is múlják. Ezért először elcserélték tavaly nyáron Igoudalát Bynumra, azonban a Lakers óriás centere egész évben sérült volt, így ő nem is játszott a csapatban, aminek meg is lett az eredménye, hiszen gyengén játszottak egész szezonban Holidayék. A vezetőség újabb lépésre szánta el magát, és az új GM kinevezése után (Sam Hinkie) a csapat két arcát (Bynumot és Holidayt) elküldte a gárdától. Holiday egy csere részeként a Pelicansba került, míg onnan a frissen draftolt Nerlens Noel érkezett hozzájuk. Draftról megszerezték irányító posztra Michael Carter-Williamst, és rajta kívül ugyan még voltak érkezők, de a gárda rengeteget gyengült a tavalyi szezonhoz képest is. A liga egyik, ha nem a leggyengébb csapatává váltak. A legfőbb cél idén a minél rosszabb helyezés, és ez által a hőn áhított jó drafthely (top3) megszerzése. Andrew Wigginst akarják ők is megszerezni, ahogy mindenki más, és erre eléggé jó esélyük is van.

Erősségek:

- Van ilyen egyáltalán?

- Evan Turnerből végre klasszis válhat, és a fiatalok is tudnak fejlődni ebben az évben

- Kiválóan tudnak tankolni ebben a szezonban

- Esélytelenség szinte minden találkozón, ami által párszor okozhatnak meglepetést

Gyengeségek:

- Szinte csak az van, és az NBA történetének, egyik leglátványosabb tankolását láthatjuk majd

- Borzalmasan gyenge keret, egy nagyon gyenge irányítóval (Michael Carter-Williams), aki rengeteg labdát ad el meccsenként (és nem a nézőknek jó pénzért, hanem az ellenfélnek teljesen ingyen…)

- Csak létszámra vannak meg, mert minőségre talán az utóbbi évek leggyengébb csapata az övék

- NBA szinten tapasztalatlan edző

- Szinte minden poszton a liga leggyengébb csapatai közép tartoznak, és ha ez nem lenne elég, már most egy rakat sérültjük van, akik közül Jason Richardson az egyik leghatékonyabb pontszerzőjük lett volna…

Kulcsjátékos: Evan Turner

Evan Turner

Evan Turner forrás: Keith Allison

Eléggé furcsa ezt leírni, de a csapat legjobb játékosa Turner. Nagyon hullámzóan játszik, mégis benne van a legtöbb potenciál, és ha ebből a gyenge csapatból sem tud kitűnni, akkor úgy gondolom el fog tűnni a ligából. Van benne tehetség, és ebben az évben egy minimum 20 pont körüli átlag kéne tőle, mivel ő a 76ers első számú pontszerzője. Azonban, hogy ez megvalósuljon, javítani kell a dobásainak hatékonyságán, és hiába sokoldalú játékos, ha nem tud majd vezér lenni egy ilyen gyenge csapatban.

Kezdőcsapat(cserék): Carter-Williams(Wroten)-Turner(Anderson)-Young(Thompson)-Allen(Davies)-Hawes(Orton)

Hosszabb távú sérülések: Nerlens Noel (egész szezont kihagyja), Jason Richardson (Január körül térhet vissza)

Szezon tippek:

- Győzelmek száma: 10-18

- Vereségek száma: 65-72

- Helyezések: csoportban 5. hely, míg a konferenciában 15. hely 

Toronto Raptors

Csapatról:

A torontoi csapat évek óva szenved. Nem igazán találják meg Carter-Mcgrady duó utódjait. Voltak próbálkozások még a 2000-es évek közepe felé egy Bargnani-Bosh-Calderon trióval, de a rájátszás első körénél tovább sosem jutottak. Érkezett a gárdához ugyan, egy új edző Dwane Casey személyében, és tavalyi szezonban már olyan játékosaik voltak, mint Kyle Lowry vagy épp Rudy Gay, de a rájátszás elmaradt. Hiába voltak tehetséges fiatalok a keretben (Valanciunas, DeRozan, Ross, A.Johnson), valahogy nem sikerült összerakni a csapatot. Nyáron ezért a vezetés komoly lépésekre szánta el magát. Elhozták a tavalyi év GM-jét Masai Ujirit, aki megpróbálja feltámasztani a franchiset. Elkerült a csapatból a nagy szerződéssel bíró José Calderón, illetve a szintén nagy összeget kapó, és keveset mutató Bargnani, továbbállt Kleiza is, illetve Ed Davis és Sebastian Telfair is. Eléggé sok nagyobb szerződésű játékos távozott a csapattól, de még így is maradt bőven „felesleg”. Érkezők oldalán három nevet érdemes megemlíteni: D.J. Augustin, Steve Novak és Tyler Hansbrough. Ez a csapat inkább a keleti hátsó régióba várható (mivel hiába a sok tehetség, de nincs igazi vezére a csapatnak), és szezon közben, úgy gondolom lesz pár csere is a csapat háza táján. A jövőt építik náluk is, ami újjáépüléssel egyenlő. Ez a csapat alkalmatlan arra, hogy hosszútávon stabil playoff csapat legyen (lehetnek idén fellángolásaik ilyen téren, de csodákat ne várjunk).

Erősségek:

- Rengeteg tehetséges fiatal, akikben nagy potenciál rejlik (DeRozan, Valanciunas, Ross)

- Atletikus, gyors, és energikus kezdőcsapat (Gay, DeRozan, Valanciunas, Lowry)

- Sokszor játszhatnak majd small-ballt a tehetséges perimétersoruk miatt

- Lowryból és Gayből All-Star szintű játékos lehet, míg DeRozan és Valanciunas nagy szezont futhatnak

Gyengeségek:

- Hiába a sok tehetség, ha nincs igazi vezér egyelőre, és nem tudják, mit akarnak ettől a szezontól, és ez megzavarhatja a játékosokat

- Ez a csapat, tankolásra alkalmatlan, playoffra meg kevés

- A vezetőedző Casey nem alkalmas erre a pozícióra

- Hiába a sok tehetséges játékos, ők egy top csapatban (Brooklyn, Clippers) csak cserepadot koptatnák..

Kulcsjátékos: Rudy Gay

Képes lesz-e felnőni a feladathoz, és sztárként játszani? Ez a legfontosabb kérdés nála. Stabilan hozza majd a jó játékát vagy megint ingadozó lesz a formája? Egy olyan csapathoz került, ahol ő lehet az abszolút vezér, és a támadásoknál az első számú opció. Ha szezon során jól teljesít, akkor akár ő is, és a csapat is feljebb léphet  a ranglétrán..

Kezdőcsapat(cserék): Lowry(Augustin)-DeRozan(Ross)-Gay(Fields)-Johnson(Hansbrough)-Valanciunas(Gray)

Hosszabb távú sérülések: -

Szezon tippek:

- Győzelmek száma: 37-41

- Vereségek száma: 41-45

- Helyezések: csoportban 3. hely, míg a konferenciában 8-11. hely 

  • Kosárlabda tippek

    Atlanti csoport győztese: Brooklyn Nets
  • Legjobb végső helyezés: Toronto-Boston H
  • Nyert mérkőzések száma: Boston Celtics 27,5 felett
  • Nyert mérkőzések száma: Brooklyn Nets 52,5 over

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Brooklyn Nets forrás: davidcjones