Továbbra is Alan Pardew a Szarkák menedzsere, de már egyre közelebb áll ahhoz, hogy kirúgják. Hazai pályán játszik a Newcastle, s nem csak az edzőjéért érdemes kaparnia, hanem azért is, hogy elkerüljön az utolsó helyről. Góleső van kilátásban Walesben. Remélhetőleg nem fog bunkerfocizni egymás ellen a két gólzuhatagos csapat, hanem úgy nekiesnek egymásnak, mint politikus a génkezelt vadkörtének. Az angol focibajnokság 5. fordulójáról szóló előzetes első része következik.

Aston Villa Stadion

Villa Park (Fotó: Ian Wilson/Wikimedia)

Aston Villa - Arsenal 4.49 3.61 1.81

Jó formában van a tabella 2. helyén álló, továbbra is veretlen, s eddig csak egy gólt kapó Aston Villa. A vendég londoniaktól már várható, hogy megnyitják a gólcsapokat, mert - önmagukhoz képest - egyelőre a vártnál gyengébben szerepelnek. Hiányzó: Benteke, Kozak, illetve Giroud, Walcott, Debuchy, Gnabry. Kérdéses a játéka: Vlaar, illetve Wilshere, Sanogo, Flamini, Nacho Monreal. Ugyan az eredmények alapján úgy látszik, hogy jó formában van a birminghami csapat, nagy a valószínűsége annak, hogy ezen a találkozón „be fogja árazni” a londoni csapat. Már csak azért is hajthat az Arsenal, mert a hétközi BL-meccsen eredménytelenül szerepelt és 2-0-ás vereséget szenvedett Dortmundban. Ám nem a vendéggyőzelemre (1.85), hanem a gólok megyek, főleg azért, mert nem tudni, hogy mennyire fárasztotta el a játékosokat a németországi kirándulás. Valószínű, hogy szerez egy gólt otthon a Villa, így ha nyerni akar az Arsenal, akkor legalább kettőt kell rúgnia. Tippem: 2,5 gól felett (2.00).

Keretek és bírók:

Aston Villa: Given, Guzan, Bacuna, Baker, Clark, Herd, Hutton, Lowton, Okore, Senderos, Vlaar, Cleverley, Cole, Delph, Grealish, N'Zogbia, Richardson, Sanchez, Westwood, Agbonlahor, Bent, Burke, Weimann.

Arsenal: Martinez, Ospina, Szczesny, Chambers, Gibbs, Koscielny, Mertesacker, Monreal, Arteta, Cazorla, Coquelin, Diaby, Flamini, Oxlade-Chamberlain, Özil, Ramsey, Rosicky, Wilshere, Alexis, Campbell, Podolski, Sanogo, Welbeck.

Játékvezető: Mike Jones. Asszisztensek: M. Scholes, I. Hussin. Tartalék: K. Friend.                     

QPR - Stoke City 2.74 3.12 2.71

Isla-Mauricio-CHI-002

Mauricio Isla (balra). Fotó: Amp/Shutterstock.com

Nagyon kevés gólt szerzett eddig a hazai csapat: az eddigi négy bajnokin mindössze egy gólt. A vendégcsapat sem a gólokban gazdag mérkőzéseiről híres, ám - az előbb felsorolt paramétereket figyelembe véve - azt is mondhatjuk, hogy kétszer annyi gólt szerzett, mint mostani ellenfele. Azaz nem egyet, hanem két gólt. Annyi a különbség, hogy míg a QPR kilencet kapott, addig a Stoke csak hármat. Ehhez az adathoz hozzá kell tenni gyorsan: csak a ManUnited és a Spurs elleni meccseken kaptak sok gólt a parkcsőszök. Most nem egy jelentős csapat ellen játszik a QPR, hanem egy olyan gárda ellen, amelyik nem szokott sok gólt szerezni. Mivel a londoni csapat sem a találatairól híres, úgy tűnik, hogy sikeres lehet a 2,5 gól alatti tipp (1.53). Mégsem erre tippelek, hanem egy kecsegtetőbbnek tűnőre: elvárható, hogy legalább egy gólt szerezzen a hazai pályán játszó QPR (ha ez nem történik meg, akkor nemsokára megfenyítik Harry Redknapp menedzsert a vezetők), de az is valószínűsíthető, hogy a Stoke is megtalálja az utat a gyenge hazaiak hálója felé, így arra tippelek, hogy mindkét csapat szerez gólt (2.00). Hiányzó: Faurlin, illetve Odemwingie, Cameron.  Kérdéses a játéka: Sandro, Barton, Mutch, illetve Ireland, Pieters.

Keretek és bírók:

Queens Park Rangers: Green, McCarthy, Murphy, Caulker, Dunne, Ehmer, Ferdinand, Hill, Isla, Onuoha, Traore, Yun, Barton, Fer, Henry, Hoilett, Kranjcar, Mutch, Phillips, Sandro, Wright-Phillips, Austin, Taarabt, Vargas, Zamora.

Stoke City: Begovic, Butland, Sörensen, Bardsley, Huth, Muniesa, Pieters, Shawcross, Teixeira, Wilkinson, Wilson, Adam, Assaidi, Ireland, N’Zonzi, Palacios, Sidwell, Whelan, Arnautovic, Bojan, Crouch, Diouf, Moses, Walters.

Játékvezető: Martin Atkinson. Asszisztensek: M. Mullarkey, S. Child. Tartalék: R. East.

Burnley - Sunderland 2.51 3.16 2.95

Kiesési rangadó van a láthatáron: a vendégcsapat csak azért van a kiesőhelyen levő hazaiaknál előrébb a tabellán, mert egy döntetlennel többet szerzett. Egyelőre még mindkét gárda nyeretlen a bajnokságban, s úgy vélem, hogy ha ismét lelkesen focizik az újonc hazai együttes, akkor összejöhet az első élvonalbeli győzelem. Valamennyi eddigi mérkőzésén is nagyon lelkesen játszott a Burnley, de - amellett, hogy szerencséje sem volt - nem meg benne az átütőerő. Ezúttal a nagyon is verhető Sunderland lesz az ellenfél, s ha csakis a játékra összpontosít a hazai együttes, akkor sikerülhet a győzelem (2.50). Természetesen a döntetlen (3.30) is nagyon sanszos, valamint az is, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.83). Hiányzó: Vokes, illetve senki. Kérdéses a játéka: Ings, Taylor, illetve senki. Sem a hazaiaknál, sem a vendégeknél nincs olyan hiányzó, akit nem tudna nélkülözni a menedzser. Ugyan tényleg sanszos a hazai siker, de ezúttal a biztosabbnak tűnő 1X-et tippelem (1.40).

Keretek és bírók:

Burnley: Cisak, Gilks, Heaton, Duff, Keane, Lafferty, Long, Mee, Reid, Shackell, Trippier, Ward, Arfield, Boyd, Chalobah, Howieson, Jones, Kightly, Marney, Wallace, Barnes, Jutkiewicz, Sordell.

Sunderland: Mannone, Pantilimon, Brown, Coates, Jones, O'Shea, Van Aanholt, Vergini, Alvarez, Bridcutt, Buckley, Cabral, Cattermole, Giaccherini, Gomez, Johnson, Larsson, Mavrias, Rodwell, Altidore, Fletcher, Graham, Wickham.

Játékvezető: Anthony Taylor. Asszisztensek: G. Beswick, D. Bryan. Tartalék: L. Mason.

Newcastle - Hull City 2.06 3.32 3.72

Ha nem tesz valamit sürgősen a kiesőhelyről való elkerülése érdekében (például megnyeri a Hull elleni meccset), akkor nemsokára nagyon komoly gondjai lesznek a hazai  csapatnak. Jelenleg az utolsó helyen áll Alan Pardew menedzser együttese, s még egyszer sem nyert ebben a bajnoki idényben. Most is rengeteg játékosára nem számíthat a vendéglátók menedzsere, de hiába sopánkodik, mert ez csak a figyelemelterelésre lehet jó, s ettől még nem távolodik el a kiesőzónától a Newcastle. Hiányzó: Demba Cisse, Siem de Jong, Santon, Ryan Taylor, Campbell, Ferreyra, Aarons, illetve Snodgrass, Ben Arfa. Mivel várható a hazai rohamozás, egy-két pontosan kivitelezett kontrával győzhet a Hull (3.75), de amennyiben ez nem sikerül, semmi nincs veszve, hiszen a döntetlen is jó eredménynek számára (3.30). Nagy rohanás és adok-kapok várható a meccsen, s emiatt nagyon valószínű, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.83). Talán ez is a helyesebb tipp, de az a helyzet, hogy bizalmat szavazok az utolsó helyről menekülni próbáló gárdának: hazai győzelem (2.20).

Keretek és bírók:

Newcastle United: Alnwick, Elliot, Krul, Coloccini, Dummett, Haidara, Janmaat, Streete, S. Taylor, Williamson, Abeid, Anita, Bigirimana, Cabella, Colback, Obertan, Sissoko, Tiote, Vuckic, Ameobi, Armstrong, Ferreyra, Gouffran, Perez, Riviere.

Hull City: Harper, Jakupovic, McGregor, Bruce, Chester, Davies, Dawson, Figueroa, Lenihan, Maguire, McShane, Robertson, Rosenior, Brady, Diame, Elmohamady, Huddlestone, Ince, Livermore, Meyler, Quinn, Ramirez, Aluko, Hernandez, Jelavic, Sagbo.

Játékvezető: Neil Swarbrick. Asszisztensek: S. Ledger, M. Perry. Tartalék: R. Madley.

Swansea - Southampton 2.44 3.28 2.94

Schneiderlin-Morgan-FRA-001

Morgan Schneiderlin (jobbra). Fotó: AGIF/Shutterstock.com

Jordi Amat és Britton, illetve Jay Rodriguez és Gallagher kénytelen kihagyni az összecsapást. Ha a jelenlegi helyezésekből indulok ki - és miért ne tenném ezt? -, akkor rangadót lehet írni, hiszen a 3. helyen álló brigád fogadja a 4. helyezettet. Mivel a hazai védő Jordi Amat térdsérülést szenvedett az előző fordulóban, minden bizonnyal Federico Fernandez fogja helyettesíteni a walesi védelem közepén. Elöl nem lehet különösebb probléma, hiszen nagyon valószínű a gól, akár Gomis, akár Bony fog támadni. Ráadásul nem csak ők szerezhetnek gólt a hazaiak számára. A túloldalon sem lesz csatárhiány, ugyanis Tadic, Long és Pelle is játszhat. Mivel két olyan csapat játszik egymás ellen, amelyikek alapjáraton is gólban gazdagok, s remélhetőleg nem oltják ki egymást, rámegyek a gólokra. Tipp: 2,5 gól felett (2.00).

Keretek és bírók:

Swansea: Cornell, Fabianski, Tremmel, Bartley, Fernandez, Kingsley, Obeng, Rangel, Tate, Taylor, Tiendalli, Williams, Carroll, Dyer, Fulton, Ki, Montero, Richards, Routledge, Sigurdsson, Sheehan, Shelvey, Barrow, Bony, Donnelly, Emnes, Gomis.

Southampton: Boruc, K. Davis, Forster, Gazzaniga, Alderweireld, Bertrand, Clyne, Fonte, Gardos, Stephens, Targett, Yoshida, Cork, S. Davis, Isgrove, Mane, McQueen, Reed, Schneiderlin, Tadic, Wanyama, Ward-Prowse, Gallagher, Long, Mayuka, Pelle.

Játékvezető: Jonathan Moss. Asszisztensek: L. Betts, S. Long. Tartalék: K. A. Woolmer.

West Ham - Liverpool 4.54 3.79 1.75

Nagyon bukdácsol mostanában a Pool, s jelenleg talán az a legnagyobb szerencséje, hogy a WHU is gyengén muzsikál. Az előző fordulóban hazai pályán bukott a liverpooli csapat, majd a hétközi BL-meccsen is jobbára a szerencsének köszönhette 2-1-es győzelmét a bolgár Ludogorets ellen. Kezd egyre jobban látszani, hogy Balotelli nem tudja pótolni az eligazolt Luis Suarezt. Hiányzó: Nolan, Carroll, O'Brien, illetve Emre Can, Glen Johnson, Flanagan, Allen. Kérdéses a játéka: Jarvis, illetve Skrtel, Sturridge. A vendéglátó „kalapácsosokat” érzékeny veszteség éri Nolan hiánya miatt. Valószínűleg még az egykori Pool-játékos Carroll hiányzása is okoz némi gondot, hiszen minden bizonnyal nagy elánnal játszott volna volt csapattársai ellen a középcsatár. Némi esélyt adok arra is, hogy elbír csípni egy döntetlent hazai a pályán játszó WHU (4.50), de valószínűbb inkább az, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.62), és még talán az is, hogy két gólnál több lesz a mérkőzésen (1.65). Mégsem ezekre tippelek, hanem még előrébb megyek: úgy gondolom, hogy betalálnak majd a csapatok (akár kétszer is mindkettő), s arra is hazardírozok, hogy végül győz a vendégcsapat (2.50).

Keretek és bírók:

West Ham: Adrian, Jaaskelainen, Spiegel, Collins, Cresswell, Demel, Jenkinson, Potts, Reid, Tomkins, Amalfitano, Downing, Jarvis, Kouyate, Lletget, Morrison, Poyet, Song, Carroll, Cole, Sakho, Valencia, Vaz Te, Zarate.

Liverpool: Jones, Mignolet, Jose Enrique, Lovren, Manquillo, Moreno, Sakho, Skrtel, Toure, Allen, Coutinho, Gerrard, Henderson, Lallana, Lucas, Markovic, Suso, Balotelli, Borini, Lambert, Sterling.

Játékvezető: Craig Pawson. Asszisztensek: P. Kirkup, D. Cann. Tartalék: P. Dowd.

  • Anglia, Premier League tippek

    QPR - Stoke City, mindkét csapat szerez gólt
  • Aston Villa - Arsenal, 2,5 gól felett
  • Burnley - Sunderland, győz a Burnley vagy döntetlen
  • Newcastle - Hull City, győz a Newcastle
  • Swansea - Southampton, 2,5 gól felett
  • West Ham - Liverpool, 2,5 gól felett és győz a Liverpool

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Myimagine/Shutterstock.com