Ahogy hétfőn, úgy kedden is igazi nagyüzem lesz a római mastersen, avagy a nőknek a  premiertornán. Rengeteg a fogadható esemény, de érdemes óvatosan kezelni a bő kínálatot. Így a hét második napjára inkább több gondolatot osztok meg, mint tippet. Mert én gondolkodom, tehát vagyok.

Már megint ez a Philipp

A német Kohlschreibert nagyon sokszor vettem elő az elmúlt hetekben. Látva borzalmas év eleji formáját verettem, majd miután kis híján elvitte a Bautista-Agut tippemet Monacóban, úgy gondoltam érdemesebb vele menni. És lám, Kohli nagyon összekapta magát, egymás után hozza a jó performanszokat. Münchenben természetesen nagyot ment, a döntőben az idei leghosszabb két nyert szettig tartó meccsén küzdött brutálisat Murray ellen, hogy azt pár nappal később más helyszínen megismételje. Az első fordulóban könnyedén nyert Young ellen, tehát úgy néz ki továbbra is motivált. Márpedig ha megvan az akarás, akkor nagyszerű játékosról van szó (de ezt az elmúlt hetekben már körberágtam). Az elmúlt időszakban csak igazi topjátékosoktól, szoros meccseken kapott ki, mint például Ferrer, Bautista, vagy Murray háromszor.

Kohlschreiber-Philipp-tenisz-011

Philipp Kohlschreiber. Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com

Kevin Anderson nyilvánvalóan nem ez a szint. A tenisze még hagyján, hatalmas szervája mellett zsinórban porolja a vonalat, és most felejtsük el neki, hogy fakeze van. Viszont mentálisan nincs ott a szeren, ő az aki beremeg, amikor ki kell szerválni egy meccset, legyen az ellenfél egy nagyágyú, vagy Donald Young. Vasárnap Florian Mayer ellen is beremegett, az első szettben a legnehezebb adogatójátéka volt az, amikor a szettben maradásért kellett játszani, rendre csak második szervák jöttek össze. A sérülés után lábadozó germán ellen tettem Kevint, de a döntőszettben már többször is temetni kezdtem a tippet. Végül nagy nehezen brékhátrányból, majd semmi-negyvenről fordított, és a rövidítést már jobban bírta. Egyébként ettől eltekintve sincs épp csúcsformában a dél-afrikai, zsinórban három vereség után tudott győzni. A borítás nyilván nem egy ászokra támaszkodó zsiráf etetőnek van kitalálva, ráadásul ha megint fontos pillanatokban kerül bajba az első adogatásokkal, akkor Kohlschreiber megeszi a félelemmel megütött másodikjait reggelire.

Svédasztal

Megint vannak veszélyesebb papírformák. Wawrinka oddsa enyhén szólva is csábító -1,4 a bet365-ön. Aki bízik benne, hajrá. Monacót nem is olyan rég verte nagyon simán, ráadásul az argentín nem volt igazán meggyőző Lajovic ellen. Hogy mást ne mondjak a második szettben hiába szervált a meccsért, döntő szettre kényszerült, de volt ott baj bőven. Ha a svájcit hangyányit is érdekli a meccs, ez egy nagyon könnyen talált pénz annak, aki befektet rá. Mivel első meccse Rómában, inkább a Quaestorban tartom a kötegeket. Tsonga a másik bohóc. Szintén zenész, nagy tudás, kicsi agy. Tőle sem tudni mire számíthatunk, de ha legalább félig oda teszi magát, Querrey nem lehet gond. Big Sam már közel sem olyan félelmetes, mint volt, az utóbbi hetekben többször is saját magát gáncsolta el. Miamiban a fentebb említett Anderson ellen volt kétszer brékelőnyben, másodszor már a meccsért szervált, de végül simán kikapott. Hangsúlyoznám: Miamiban, Anderson ellen! Vagy Kokkinakis ellen Madridban, ahol megint csak nem sikerült kiszerválnia a meccset, ahogy a tiebreakben sem, de ott legalább lehozta a harmadikban. A borítás pláne nem ízlik neki, szóval itt csak a francián múlik a dolog. Az odds 1,38 az unibeten, ami elég baráti.

Bautista-Agutra már korántsem, elég komoly favorit honfitársa Granollers ellen. Sokkal jobb teniszező, mint Marcel, ez nem kérdés. Grano főleg észben és ütőerőben marad el Robertótól. Viszont én óvatosan közelítem meg a meccset, tavaly itt esett ki az első körben Bautista, méghozzá Tursunov ellen, amiről nagyon nincsenek szép emlékeim. Ha már teszünk rá, akkor az a 2-0 legyen (1,76), nagyobb érték rejtőzik abban. Ott lesz Feliciano Lopez és az új csillag Kyrgios találkozója is. Az ausztrál legutóbb Federert is verte, nagyon ráérzett most a teniszre. A szorzó rá is elég jól néz ki az 1,51 képében, de ha a spanyol is úgy adogat ahogy képes, akkor egy over is gond nélkül lejöhet.

Nem csak pasikból áll a világ

Navarro-Carla-Suarez-tenisz-005

Carla Suarez Navarro. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com

Az olasz fővárosban játszanak a nők is, tehát szépségből sem lesz hiány. Szinte minden párosításban akad egy-egy szemrevaló leányzó, ennek ellenére választok egy olyan meccset, amit aligha azért nézünk, hogy szemünket legeltessük a gyönyörű, kidolgozott idomokon. Ez Barthel és Suárez Navarro lesz. Közel sem vagyok egy női tenisz szakértő, de azt tudom, hogy a német nagy tehetségnek indult, de valahol útközben elveszett. Idén nagyon sok elsőkörös veresége van, zsinórban most tart háromnál. És aligha most szakítja meg a sorozatot. A spanyol ugyanis az egyik legjobb formában lévő női teniszező. Játéka meglepő módon a stabilitásra épül, aki többet néz Wozniackit (valamiért), annak akkor úgy mondom, hogy a modernkori Wozniackira hasonlít a játékstílusa. Na jó, ha a testalkat is számít, akkor a WTA Simonja. Mindegy, de nagyon kevés hibával játszik, és roppant megbízható, én akárhányszor teszek rá, nem bánom meg. Szóval bírom. Mona nem jelenthet neki gondot, a germán egy püfölő, aki ugyan tud nagyon jól is játszani, de ilyen hetekkel a háta mögött nem lehet meg a játékához kellő önbizalom. Most gondoljunk bele, még Babos is megverte Marokkóban. Suárez Navarro nagyon rossz matchup számára, ez tavaly is megmutatkozott itt Rómában, amikor 6-2, 6-2 -re nyert a spanyol, aki azóta már top tízessé nőtte ki magát. Nálam ez két szettes Carla siker, még akkor is ha nőből van.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Carla Suarez Navarro. Fotó: lev radin/Shutterstock.com