Befejeződtek az európai topligák az elmúlt héten. Olaszországban még pattog a labda szombaton és vasárnap. Odaérhet a Napoli a dobogó harmadik fokára. A záró forduló legnagyobb rangadója a Lazio nápolyi vendégjátéka lesz, ahol kiderül, hogy melyik csapat játszhat selejtezőt a Bajnokok Ligájában. Szerintem minden semleges szurkoló azért szorít, hogy Luca Toni szerezze meg a gólkirályi címet. Kövessük a Serie A utolsó fordulóját. Aprókat előkotorni, mert aztán három hónapig Calcio nélkül leszünk!

Verona – Juventus

Toni-Luca-ITA-001

Luca Toni. Fotó: Lotto Sport/Flickr

Most már minden a június 6-odikai berlini döntő körül forog. A Juventus, megpróbálja megtréfálni a sportközvéleményt. Én bizony az Öregy Hölgynek szorítok majd, és bár minden józan gondolat azt sugallja, hogy a Barcelona megszerzi a trófeát, úgy tervezem, hogy mégis az olaszokba fektetem majd a pénzem. Kit érdekel a szombati veronai meccs? Talán legfőképpen a Hellas rajongóit és Luca Tonit. Gólkirály lehet a lassan legendává váló olasz csatár. Vezeti a góllövőlistát a veronai támadó 21 találattal. Mögötte Icardi és Tevez 20-20 góllal nyílván szeretne Itália legjobb gólszerzője lenni. A Juve támadója viszont minden bizonnyal kihagyja majd a mérkőzést, mert a berlini döntő mindennél fontosabb. Szerintem egy harapós Hellassal meggyűlik majd a bajnok baja, Luca Toni gólt szerez és megkoronázza a szezonját.

Atalanta – Milan

Túléltük, és végre vége. Így lehetne talán röviden összefoglalni azt, hogy miről szól majd ez a mérkőzést. Ki kell emelni a bergamói szurkolókat, akik a kiesés elleni harcban mindig a csapatuk mellett álltak. Végigbrusztolta a szezont az Atalanta és jövőre is az élvonalban vitézkedhet. Biztosan visszatér majd a pályára Denis és Pinilla, akik rendkívül sokat tettek azért, hogy bennmaradjon a hazai gárda. Felépült El Shaarawy, és megindult a Milan. Két gólt szerzett, és kiharcolt egy büntetőt a fiatal olasz támadó a Torino ellen.  Meglepő számomra, hogy a Menez nélkül felálló milánói csapat képes kreatív támadófocit játszani. Jelzés értékű, hogy Sassuolóban két gólt (3:2-es vereség), míg a Bikák ellen hármat (3:0 hazai pályán), vágott a rossoneri. Úgy gondolom, hogy folytatódik a góleső, és a szezonzárón felszabadult meccsen simán lejön majd az over.

Cagliari – Udinese

Győzni tudott Cesenában a már kiesett Cagliari. Tovább bizonyította az Udinese, hogy egy komolytalan csapat. Stramaccioni együttese hazai pályán, most a Sassuolo ellen kapott ki egy tipikus egy gólos mérkőzésen. Számolatlanul hagyták ki helyzeteiket a Zebrák, de végül egy átlövés góllal győzött a Sassuolo. Igazából semmit sem várok ettől a mérkőzéstől. A szardíniai szurkolók már nem töltik meg a Saint’ Elia lelátóit. Garantált lesz a hangulattalan meccs, az udinei csapattól pedig már semmit sem várok el, ezért hát nem fogadok erre a meccsre!

Cagliari Saint' Eliai

Cagliari Saint' Elia (Foto: Cristiano Cani)

Roma – Palermo

Megnyerte a szezon legfontosabb meccsét a Roma. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Lazio elleni sorsdöntő találatot Mbiwa leshelyzet után fejelte. Őszintén megvallva egy lyukas garast sem raktam volna a Farkasok győzelmére, de mégis megtörtént az, amit előzőleg el sem tudtam képzelni. Most már biztosan bekerül a Bajnokok Ligájának csoportkörébe a Roma, hiszen győzelmével végleg bebiztosította a második helyet az együttes. Jó szezont futott az újonc Palermo. Iachini együttesében remek képességű, tehetséges labdarúgók kergetik a labdát. Mégsem tudom megítélni azt, hogy idegenben hogy teljesítenek majd a szicíliaiak. Nem megy vendégségben nagycsapatok ellen a Palermonak és most sem váruk tőlük sokat. Elérte célját Rudi Garcia együttese is. Akarnak ezek majd focizni vasárnap délután, vagy már a Riviérára koncentrál mindenki? Csupán ennyi a bajom ezzel a meccsel, de ez épp elég ahhoz, hogy a zsebemben maradjon a zseton.

Fiorentina – Chievo

Újra az Európa Ligában szerepelhet az ősszel a Viola. Zsinórban négy győzelmet szerzett a firenzei alakulat és Montelláék ezzel elérték a minimális céljukat. Most úgy érzem, hogy Rolando Maran együttese is leeresztett már. Nem tetszett a Csacsik játéka a múlt héten. Hiányzott az Atalanta ellen a tűz, sokkal nagyobb küzdőszellem jellemezte egész évben a Chievot. Szerintem most ki fog kapni a veronai csapat ugyanúgy, mint két hete Torinoban. Sajnos nagyon alacsony az 1.40-es szorzó a hazai győzelemre, így csak kockázatvállalással lehet jól keresni ezen a meccsen. Megfontolandó a Félidő/végeredmény:  H/H kimenet.

Internazionale – Empoli

Nagyon érthetően fogta meg a lényeget csapatával kapcsolatosan Maurizio Sarri: Az utóbbi néhány mérkőzésen már hiányzik csapatomból az akarás, ami egész szezonban jellemző volt ránk – mondta a magabiztosan bennmaradó újonc Empoli mestere. Nagy igazság ez, a bravúrokat bemutató együttes, talán mentálisan elfáradt. Hosszú és küzdelmes szezon után már nagyon ráférne a pihenés az újoncra. Hihetetlen, de még mindig van egy paraszthajszálnyi esélye az Internek arra, hogy indulhasson az Európa Ligában. A hatodik Genoa ellen küzdelmes, fordulatos találkozón kapott ki Mancini együttese. Azonban a Griffeknek még nincs UEFA licence. Ugyan 8. az Inter, de a hetedik Sampot az egymás elleni eredmények alapján veri. Tehát „csak” pontszámban kellene beérni a ’Doriát amelyhez le kell győzni az Empolit, úgy, hogy Mihajlovic csapata kikap a Parmától. Ez már a veszett fejsze nyele. Összejöhet a „jóvilág” Icardinak, akár gólkirály is lehet még az argentin csatár, ha meg tudja tömni az Empolit.

Napoli – Lazio

Maggio-Christian-Napoli-003

Christian Maggio.

Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Elköszönt Nápolytól Rafa Benitez. Két trófeát (Olasz kupát, és Szuperkupát) nyert irányításával a Napoli és eljutott idén az Európa Liga elődöntőjébe. Ellentételezésként megállapítható, hogy a távozó trénernek nem sikerült a BL-főtáblára vezetnie az együttest, és a bajnokságban is sokszor bukdácsoltak Hamsikék. Viszont az utolsó mérkőzéssel, még odaérhet a Bajnokok Ligájának selejtezőjébe a Napoli. Rómában 1:0-ra tudott győzni Benitez együttese. Jelenleg még három pont a Lazio előnye, de ha győz a hazai csapat, beelőzhet még a tabellán. Elszálltak a Sasok a római derbin. Nagyon sokat ért volna egy döntetlen is a Farkasok ellen, hiszen most négy pont lenne a Lazio előnye a nápolyiakkal szemben. Nagyon igazságtalannak érezném, ez után a szezon után azt, ha elbukna a Lazio, de ez is benne van a kalapban. Én az indulatok útján indulok el, és a lapokat számolom majd leginkább.

Sampdoria – Parma

Csak egy döntetlen kell a Sampnak, meg a sült galamb. A bajnoki tabellán, már befoghatatlan a városi rivális. Négy pont az előnye a Griffeknek a Sampdoriábal szemben. Már említettem, hogy a Gasperini együttese hiába áll a hatodik helyen, ha végül nem kap UEFA licencet, át kell adja a nemzetközi kupaindulás jogát, a tabella hetedik helyezettjének, azaz a Sampdoriának. Pármában szépen halt meg az élvonalbeli foci. Donadoniéknál az a kérdés, hogy el bír-e indulni a másodosztályban az együttes. Szerintem a sereghajtó a háta közepére se kívánja ezt a mérkőzést.  Simán győzhet így a hazai alakulat, de az 1.36-os szorzóban semmi érték sincs.

Sassuolo – Genoa

Pavoletti és Falque vezérletével sorra nyeri a meccseit a Genoa. Gasperiniék nem foglalkoznak semmiféle licenc-el, száz százalékosan pörögnek a meccseken. Ritkán fordul elő a Serie A-ban, hogy valaki három gólt szerez egy meccsen. Berardi megtette ezt a Milan ellen, és Udinében is pörögtek Zazáék. Úgy érzem, hogy egy remek meccsel búcsúztatják majd a csapatok a szezont, és kiszakad a gólzsák. Véleményem szerint tipikus overes meccsnek nézünk elébe.

Perin-Mattia-Genoa-002

Mattia Perin. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Torino – Cesena

Szép pillanatokat is átélhetett az elmúlt idényben mindkét együttes. A Cesena újonc létére többször vitézkedett, a Torino pedig büszke lehet az Európa Ligában nyújtott teljesítményére. Most mégis két csalódott csapat találkozik majd az Olimpiai Stadionban. A Bikáknak nem sikerült a bravúr, Venturáék lecsúsztak az újabb nemzetközi kupaszereplésről, a Cesena pedig kiesett. Alapban azt gondolnám, hogy győz hazai közönsége előtt a Toro, azonban van egy csomó problémája a gárdának. Elfogytak a támadók: Maxi Lopez, Amauri, Quagliarella sérült, Molinaro pedig eltiltott. Nem vagyok biztos abban, hogy hozza majd a Torino a meccset, ezért inkább nem fogadok erre a találkozóra.

  • Olasz , Serie A tippek

    Atalanta - Milan, Gólok száma 2,5 felett!
  • Napoli - Lazio, A Lazio büntetőlapjainak száma 3,5 fölött!
  • Sassuolo - Genoa, Gólok száma 2,5 fölött!

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: (Fotó: steve lyon)