A FIFA hivatalos honlapját megnyitva egy böhöm nagy Blatter-közeli fogad, reméljük, hogy már nem sokáig. Na, nem is feltétlenül a korrupciós ügyekre gondolok, hanem arra, hogy kezdődik az U20-as VB, és párhuzamosan a női VB is, ami persze most nem tartozik ide. Szóval U20-as labdarúgó-világbajnokság, egy olyan torna, ahol a magyarok is résztvevők vagyunk, de aligha ránk kíváncsi a világ!

E-csoport

  • Brazília
  • Nigéria
  • Észak-Korea
  • Magyarország

 

Az E-jelű kvartettben kapott helyett Brazília U20-s válogatottja. A fiatal Selecao a 2013-as tornára ki sem jutott, szóval nem csak németektől kapott pofon bizonyítja, hogy Brazília már nem ugyanaz. A 2015-ös tornára viszont kijutottak a brazilok, de a dél-amerikai kvalin csak a 4. helyen végeztek. Marcos Guillerhme 4 gólt vágott, Thailes hármat rúgott, a többiek egy-egy gólra voltak jók. Főleg otthon játszó srácok alkotják a csapatot, de négy Európában légióskodó, pallérozódó labdarúgó is helyet kapott a keretben. Nehéz okosnak lenni, mire lesz képes a brazil együttes, de az tény hogy a csoportból való továbbjutás egy pillanatig sem lehet kérdéses. Szintén az E csoport tagja az utánpótlás szinten mindig komoly erőt képviselő Nigéria. Az U20-as Afrika bajnokságon nyerni tudtak a nigériai srácok. Az elődöntőben Ghánát 2-0-ra, a döntőben Szenegált 1-0-ra verték. A fekete-afrikai csapatok mindig kemények, egyszerű genetika, de korábban érnek ezek a srácok. Ezért fordul elő igen sűrűn, hogy U17-es, U20-as tornákon mind női, mind férfi vonalon igen komolyan számolni kell Nigériával és Ghánával. Nigéria keretében is főleg otthon focizó srácok kaptak helyet, de akadnak azért légiósok is. A legismertebb játékos az az Isaac Success, aki a spanyol élvonalban szereplő Granada labdarúgója, idén masszív játékperceket kapott az andalúz együttesben. Gyors, kreatív spíler, nem kérdés, hogy nekünk is ver majd párat.

Brazil-utanpotlas-labdarugas-001

Az utánpótlás tornákon is nagy a küzdelem. Fotó: david alayo/Shutterstock.com

Észak-Korea most is sötét ló

Észak-Korea csapatáról nem sokat tudni, az viszont fix, hogy egységes, szervezett focit játszanak majd. Egyénieskedés kizárva, ezek a srácok katonák, mindenkinek megvan a saját feladata, amit a lehető legjobban el kell látni. Fizikálisan egész biztosan megállják a helyüket a jobb csapatok ellen is. A hazai selejtezős tornájukon az elődöntőben 5-0-ra verték Üzbegisztánt, mindenképp jelent ezt-azt. Végül pedig a mieink. A 24 együttesből 16 továbbjut, kérdéses, hogy mi ott leszünk-e az egyenes kieséses szakaszban. Nos, én azt mondom, hogy nem. Nigéria és Brazília majd játszik a magyarokkal, mint macska a döglött egérrel. Nem pesszimista hozzáállás ez, hanem a realitás. Láttuk a srácok meccseit a tavalyi U19-es EB-n, sok köszönet nem volt benne. Ugye eleve azért játszhattunk az EB-n, mert mi rendeztük. Mondjuk az kompenzáció volt, de tény, mi rendeztük. Ausztria 3-1-re nyert ellenünk, a portugálok 6-1-el intéztek el minket. A csoport 3. meccsén Izraelt sikerült 2-1-re megverni, így két ordas zakó mellett egy szűk siker elég volt ahhoz, hogy kijussunk az EB-re. Németh Márió, Kalmár Zsolt, Popov Patrik, Zsótér Donát, Nagy Dominik vagy Mervó Bence neve lehet leginkább ismerős. Bernd Storck csapata Fiji ellen felkészülési meccsen 7-0-ra győzni tudott, előtte kétszer megvertük Mianmart is felkészülési találkozón. Még jó, hogy nem a lakatlan szigetek válogatottjával beszéltünk meg edzőmeccset. Nigéria és Brazília ellen kikapunk, mondom ezt úgy, hogy se a brazil, se a nigériai csapatot nem láttam még egész meccsen. Aztán attól tartok, hogy Észak-Korea is túl kemény dió lesz Mervóék számára.

Nigéria és Brazília is gólokra játssza a focit

Az első körben Nigéria - Brazília, és Észak-Korea - Magyarország meccseket rendeznek. Nehéz tippelni, négy kontinens négy együttes feszül itt egymásnak. A Nigéria - Brazília találkozó biztosan élvezetes lesz, és bár edzőmeccseken egyik fél sem szállította az 'overeket' én bízom abban, hogy ezen a mérkőzésen zörögnek majd a hálók. Amelyik együttes ezt a összecsapást nyeri, biztos továbbjut. Reméljük, hogy nem tipikus első meccset látunk majd, ahol a döntetlen mindkét félnek megfelel. Azért U20-as szinten még nincs kiölve a JÁTÉK a srácokból, én azt mondom, a mindkét csapat lő gólt és a 2.5 gól felett opció (1.80) is játszható. A mieink meccse tét nélkül is izgalmas lesz, de ha tippelni kéne, én a kevés gólra tippelnék.

F-csoport

  • Németország
  • Fiji
  • Honduras
  • Üzbegisztán

 

A németek nem panaszkodhatnak, elég könnyű csoportba kerültek. Vélhetően megnyerik ezt a négyest, és ahhoz sem kell nagy jóstehetség, hogy pontveszteség nélkül. A német utánpótlást nem nagyon kell bemutatni, olyan merítési lehetőség van, hogy 4-5 végső sikerre esélyes csapatot ki tudnának állítani. Kempf, Akpoguma, Öztunali, Stendra élvonalbeli csapatokban focizik, de ott van az a Brandt is, aki a Leverkusenben masszív játékperceket kapott tavasszal, és bizony Schmidtnél a tavasz végére Son és Calhanoglu kárára nem egyszer kezdőként jutott szóhoz. De ott lesz az Mukhtar is, aki a Benficánál pallérozódik, itt tavaly az U19-es EB-n az elődöntőben és a döntőben is gólt szerzett. Németország az U19-es EB-n öt meccsből négyet kapott gól nélkül hozott le, sok jóra nem számíthatnak az ellenfelek itt a VB-n sem. Fiji igazi kuriózum, első alkalommal jutott ki a tornára. Ugye Új-Zéland a rendező jogán automatikus résztvevő, így lehetőség adódott a többi óceániai ország előtt, hogy kijusson erre a VB-re. Végül is Fiji jutott ki, de kétségünk ne legyen, nulla ponttal, és vagy 20 kapott góllal távoznak majd. Nem is oly rég a magyar válogatottal játszott edzőmeccset Fiji, ahol a magyarok 7-0-ra nyertek. Az mlsz.hu-n fenn van egy nagyjából 4 perces videó a meccsről, érdemes megnézni, ahogy Fiji 'játssza' a focit. Rögbiben agyonütné a csoport mindhárom ellenfelét, de ez foci... Arrafelé vélhetően az kezd el focizni, aki túl satnya a rögbihez.

nemetorszag-foci-015

Vajon hány gólt látnak a német szurkolók a Fiji elleni meccsen? . Fotó: Shutterstock.com

Jól fizetnek az üzbég 'overek'!

Honduras a CONCACAF zónából jutott ki, nagyjából csak sejteni lehet, hogy mire lehetnek jók. A korábbi évek tapasztalata alapján egy harcos társaság lesz ez a mostani is, az üzbégek elleni találkozó dönt majd arról, hogy továbblépnek-e. Üzbegisztán elég gyakori résztvevője az utánpótlás tornáknak. Emlékszem, a 2013-as VB-n az üzbég overekkel elég sok pénzt kerestem. A bukik rendre túl szép szorzót adtak a gólokra az üzbégek meccsein, ami elég érthetetlen volt, hisz meglepően kreatív, nyílt, őszinte focit játszottak. Ennek az volt az eredménye, hogy néha sokat lőttek, néha sokat kaptak. Végül is a legjobb 8 között az a Franciaország verte 4-0-ra Üzbegisztánt, amely végül megnyerte a tornát.

Ez nem rögbi, öcsém!

Az F csoportban mindenképp időt kell majd szakítani a Németország-Fiji találkozóra. Mi 7-0-ra vertük Fijit edzőmeccsen egy legelőn, ahová húztak pár vonalat, és feldobtak két kaput. Én azt hiszem, a németek talán, ha 50%-ra képesek majd felpörögni, már örülhetünk. Edzésnek is kevés lesz a németek számára Fiji, nagyjából akkor rúgnak majd gólt, amikor akarnak. Jó kérdés, hogy Brandték szeretnének-e erőt demonstrálni, vagy úgy lesznek vele, hogy nem itt kell gólokat lőni. Ettől függetlenül én azt hiszem, itt német részről magától jönnek majd a gólok. Ha mi 7-et lőttünk, a németek talán eljuthatnak 10-ig is. Én a bet365-ön tettem a félideit eredményekre: A 4-0-ra (12.00), az 5-0-ra (23.00), a 6-0-ra (51.00) és a 7-0-ra is (121.00). De aki csodát akar látni, nézzen szét a tippmixprón, mert megéri. A másik meccs vélhetően izgalmasabb lesz, Honduras és Üzbegisztán számára a továbbjutásról dönthet az összecsapás. Így látatlanban azért nehéz bármit is mondani, de az üzbégek vélhetően most is focizni jönnek. Nyílván sokan csak legyintünk, hogy ááá, Üzbegisztán, aztán mikor látjuk játszani őket, rájövünk, hogy ők is előttünk járnak.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy a Németország-Fiji meccsre a tippmixpró-n elég jó opciók vannak. Amíg az olyan irodák, mint a bet365 nem tudja hová tenni a meccset, addig a tippmixprón komoly oddsokat találni! Szóval ami igaz, az igaz, néha a tippmixpro azért veri a nagyobb online irodák kínálatát! Nem reklám ez, szimpla tény!)

  • U20-as VB tippek

    Nigéria-Brazília (1. félidőben 1 gól felett AH)
  • Észak-Korea - Magyarország (2.5 gól alatt)
  • Üzbegisztán-Honduras (2 gól felett AH)
  • Németország-Fiji (Félidő eredménye 5-0)

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: david alayo/Shutterstock.com