Elérkeztünk hogy eldöntse Karolina Pliskova és Angelique Kerber, hogy melyikük emelje magasba a győztesnek járó trófeát. Kerber a találkozó esélyese, azonban ki írná le azt a versenyzőt, aki megverte mindkettő Williams lányt? Nézzük is inkább az esélyeket!

Angelique Kerber

A döntőtől függetlenül a német lesz hétfőtől a világelső, ez biztossá vált Serena elődöntős vereségével. Érdekes, hogy ezt pont annak a Pliskovának köszönhette, aki miatt nem világelsőként érkezett a US Openre, mivel megverte Cincinnatiben. Valljuk be, hosszú távon jól járt azzal a vereséggel Kerber, mivel egy könnyebb negyedbe került mint Serena, számára is kellemetlen lett volna a Halep - Pliskova duó egymás után. A szenvedés helyett Kerber végigmenetelt a táblán szettet sem veszítve. Az első három körben pille könnyű ellenfeleket kapott (Hercog, Lucic, Bellis), majd utána olyanokat akiktől nagyobb megszorongatást várhattunk (Kvitova, Vinci), viszont a jelenlegi formájuk ezt nem igazán támasztotta alá. Végül jött az elődöntőben Wozniacki, akitől óriási meglepetés volt a legjobb négybe kerülés, hiába volt korábban világelső. Az utóbbi időben a dán nem igazán ért el jó eredményeket, jó match-upokat kapott, míg Kerber előtt meg kellett hajolnia.

Kerber-Angelique-fekvo-tenisz-022

Angelique Kerber.

Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com

El is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor meg kell vizsgálnunk azt, hogy az elmúlt években látott Kerbert hogyan tudja felülmúlni ennyire az idei, aki immáron harmadik Grand Slam döntőjére készül?   Amikor női teniszjátékosra fogadunk, akkor mindenkinél kialakul egy gondolat, ami pedig a megbízhatóságot vizsgálja. Azt hogy megbízható, a női mezőny minimális részére mondhatjuk és az idei év alapján Kerbert mindenképpen ide sorolnánk. Persze, kiesett a Roland Garros első körében és még pár tornán rögtön első meccsén vereséget szenvedett, azonban idén már nem jellemző rá a váratlan vereség. Ez párosul azzal hogy kiváló fizikai állapotban van - ez korábban is erőssége volt - és így gyakran ebben a tekintetben is ellenfelei fölé nő egy-egy tornán. Láthattuk Serenát, hogy bizony a Halep elleni 2 óra 17 perc meglátszott rajta, pedig előtte nem volt kemény meccse és alig 1 óra alatt húzta be a meccseket. Kerber ezzel szemben darálja a tornákat és jóval frissebbnek tűnik rendre mint amit várunk tőle. Itt van példának Rió, ahol a legjobb négy játékos játszott csak hat meccset a tornán egyéniben és közülük csak Kerber indult a következi heti Cincinnati tornán. Ráadásul nem is adta fel, hanem a döntőig menetelt, ahol elkönyvelhette a már említett vereséget Pliskova ellen. Ez a cincinnatibeli vereség amúgy segít nekünk, mert ez felnyomja Kerber oddsát (1.56). Ugyanúgy, ahogy ott keveselltem a Kerberre kapható szorzót, most sokallom a több mint másfeles oddsot és egy jó kiindulási alapot biztosíthat számunkra.

Karolina Pliskova

Immáron Grand Slam tornákon is berobbant a cseh teniszező, aki az utóbbi években óriási változáson ment át és végre ott van, ahová sokan várták. Emlékszem, 2-3 éve még annyiból állt a játéka, hogy ütött egy brutális adogatást, majd megnyerte a pontot két ütésen belül vagy bukta. 186 centiméterre nőtt Pliskova nem a leggyorsabb játékos azóta sem, viszont megtanult szenvedni. Néha nem fut le egy-egy labdamenetet, viszont ez ritkább már nála és mind Serena, mind Konjuh ellen öröm volt látni, hogy mennyire akarja azt a sikert. Aki próbálkozik, azt pedig gyakran siker koronázza és ezekből a befutott labdákból a végén gyakran ütött nyerőt, amelyek bónuszpontok lettek számára. Ilyen pontok miatt nyerte meg a Venus elleni meccset is, ahonnan szetthátrányból, majd meccs labdáról hozta vissza a találkozót. Talán ez az a jellemző, amiben leginkább elszakadt ikertestvérétől, Kristynától, aki szintén nagy szerváló, viszont hiányzik mellőle maga a játék. Ettől függetlenül a Karolina által kijárt út irányt mutathat Kristynának is, akitől azért egy stabil top100-at elvárhatnánk.

Pliskova-testverek-tenisz-019

A Pliskova-testvérek. Ha külsőben nem is, de szorgalomban egyértelmű a különbség.

Fotó: emran/Shutterstock.com

Testalkatából adódik hogy kiváló szervák ütésére képes és ezt be is mutatta a tornán. Érdekes hogy Cincinnatihez hasonlóan megtudta azt csinálni, hogy a tét növekedésével a játéka és elsősorban a szervái javultak. A Venus elleni első szettet bealudta valljuk be. Azóta viszont folyamatosan javul, egyre több (háríthatatlan) első szervát üt be, ami szintén ingyen pontokat jelent a cseh kiválóságnak. A bejövő első szervákból Serena ellen is megcsinálta a pontok 84%-át és ez az arány főleg a meccs végén romlott le (első szettben 90% fölött volt). Emellett a szervák egy jó kiindulási alapot is biztosítanak számára, így pedig - szintén ritka a női mezőnyben - több nyerőt üt, mint ki nem kényszerített hibát. Ez alól kivétel a Serena elleni meccs, ahol 19 nyerő mellett 25 ki nem kényszerített hibát ütött. Érezhető volt rajta a nyomás és ez tovább fog nőni a döntő alatt, ez pedig mindenképpen Kerbert segítheti. Szerintem aki látta a Serena elleni meccset, az egyetért velem, hogy ehhez a győzelemhez Serena is kellett, aki gyakran nagyon bagatell labdákat rontott el, ezzel a kulcspontokat a cseh ellenfelének adományozta. Ezt nem várom Kerbertől éppen a kiegyensúlyozottsága miatt és mert van tapasztalata GS döntőben.

Ki kell még emelni, hogy Karolina Pliskova nagyon intelligensen játszott a tornán. Venus ellen nagyon higgadtan hárította a meccslabdát, beütötte a szervát és támadott. Eszességét siker koronázta és hamarosan ő jutott három meccslabdához. Érdekes, hogy az első meccslabdánál megpróbált első szervát ütni a második adogatásban is - ami biztos sikert jelentett volna számára - azonban végül kettős hiba lett belőle.  Jól kigondolta, de nem jött össze. Visszajött Venus három meccslabdáról, viszont nem lett ideges a cseh játékos, hanem a tie-breaket simán lehozta. Ugyanezen a meccsen volt egy tévesen bekiáltott out is, amely Pliskovának biztos pontot jelentett volna. A labdamentet újrajátszották, azonban a csehen egy pillanatig nem lehetett látni, hogy zavarná ez a döntés és nem nyomott le egy olyan show-t, mint Andy Murray pár napja Nishikori ellen. Ettől függetlenül a Pliskovára adott 2.45-ös oddsot nagyon meg kell gondolni.

A tipp

Mindegyik játékos mellett próbáltam felsorolni érveket, ami miatt őt érdemes téttel támogatni. Mindenki le tudja szűrni belőle a következtetéseket és eldönti hogy melyik jellemző milyen súlyban számít neki. Nekem nagyon fontos a Cincinnatiben lejátszott döntő, ahol egy fáradt Kerber került oda az utolsó meccsre és ott tényleg szárnyalt Pliskova. Az ottani sima két szettes győzelem most azért nagyon felnyomja az oddsot. Itt Pliskova kétszer nagyon megharcolt önmagával is és ez mentálisan nagy teher. Nem beleszámítva azt, hogy az első Grand Slam döntője és látszott rajta Serena ellen a stressz, hiába is akarta leplezni. Számomra ezért van érték Kerber győzelmében (1.56).

  • WTA US Open tipp

    Kerber - Pliskova; Kerber nyer

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: US Open. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com