A hétfői játéknap három topfavorittal kecsegtet, viszont az igazi pénzt az olasz hölgy hozhatja, hiszen Pennettának egyedül jobb szorzója van, mint az Azarenka-Halep-Kvitova triónak együtt. Ellenfele az egykori győztes Sam Stosur, így elsőre komoly párosításnak tűnik ez a nyolcaddöntő, de a színfalak mögé nézve dörzsölhetjük a tenyerünket.

US Open menő

Olasz létére Flavia Pennetta Flushing Meadowsban érte el pályafutása eddigi legjobb GS eredményeit: négyszeres negyeddöntős, ráadásul 2013-ban az elődöntőbe is sikerült bejutnia. Fénykorában, a 2000-es évek vége felé nagyon jó szezonokat vitt végig az amerikai nyárban, de az utóbbi években már csak az US Openre időzíti a formáját és New Yorkban nyújtja a legjobbját. Idén sem vallott eddig szégyent, Gajdosova, Niculescu és Cetkovska után Stosur ellen védheti meg a tavaly megszerzett pontokat.

Felemás teljesítmény

Stosur-Samantha-tenisz-020

Samantha Stosur.

Fotó: Tony Bowler/Shutterstock.com

Sam Stosur pályafutása győzelmét aratta 2011-ben, mikor Serena legyőzésével elhódította a trófeát. Azóta sok minden megváltozott, Sammy formája és stabilitása főleg. Az ausztrál idén eddig érdekes szezont produkált: megnyert két igazából senkit sem érdeklő kis salakos versenyt, de ezeket is pokoli csatában. Viszont idén még komoly játékos ellen nem tudott meccset nyerni, két ilyen szempontból értékelhető győzelme van: az évet pocsékul kezdő Safarovát verte óriási küzdelemben rögtön január elején és Kerbert verte Madridban, de a német zsinórban két tornát nyert előtte és Stuttgartban teljesen csúcsra járatta magát, így törvényszerű volt a bukta. Ezeket leszámítva az első jobb játékos mindig megállította. New Yorkban az első körben Babos Timit verte, voltak jó megmozdulásai, de azért sokszor dadogott a játéka. Rodina nem volt ellenfél, míg Errani ellen a nagy hullámzásból a végén összerakta magát és leütötte a pályáról az olaszt.

Mentális gátak

Nagyon érdekesek a meccsre kínált szorzók, mert nálam Flavia egyértelmű favorit. Az olasz szervája nagyon sokszor a legnagyobb gyengepontja, de Cetkovska ellen elő tudta húzni a legjobb adogatásait, ilyenkor pedig nagyon veszélyes ellenfél. Összessítésben 7-0-ra vezet Stosur ellen, ekkora véletlenek nincsenek, ez a match up nagyon nem fekszik az asuztrálnak. A magasra pörgetett tenyereseit jól kezeli Flavia, a gyengébb fonákját pedig teljesen szétkapja, így Sammy számára mindig csak a sírás marad. Nem volt rossz Stosur eddig, de azért a legjobbjától is nagyon messze van, hullámzik is és nem nehéz zavarba hozni, csak az eddigi ellenfelek kvalitásban kevesek voltak hozzá. Azt tudhatjuk róla, hogy fejben az egyik leggyengébb manapság az élmezőnyben, agyonnyert meccseket veszített el futottak még kategóriás játékosokkal szemben nagy előnyből, mert pár rosszabb pillanata után teljesen megfordul a meccsei képe és a magabiztosságot felváltja a hezitálás és jönnek a hibák. Ezek után képzelhetjük mi lesz, ha egy olyan ellenfél áll a túloldalon, aki mind a hét meccsükön elverte, ráadásul még csak szettelőnybe se tudott ellene kerülni mert a két döntő játszmás találkozójukon is futnia kellett az eredmény után. Pennetta mutatott életjeleket Cetkovska ellen, mind szervában mind labdamenetben, ezt a meccset óriási önbizalommal kezdheti, így nálam ilyen szorzón kihagyhatatlan, de a 2-0 (2.80) is komoly értéket hordoz magában.

A többi párosítás

Azarenka-Victoria-002

Victoria Azarenka. (Fotó: Christian Mesiano / Flickr)

Az Eurosporton a Kerber elleni meccs alatt a két kommentátor versenyt licitált egymásra, hogy ki tudja a legfinomabban jelezni, hogy Azarenka kicsit husis lett a sérülése után. Tény, hogy a legjobb fizikai állapotától mintha kicsit távol lenne, de a jelenlegi formájában is van annyira jó, hogy a mezőnyből csak Serena veri meg biztosan és esélye is csak a Kvitova-Halep duónak lehet, ha a cseh fizikálisan rendben lesz, Simona pedig a legjobbját veszi elő. Kerberrel a torna meccsét tolták, helyenként brutális volt az a tenisz. Lepchenko kihasználta, hogy az ágán csak elmeroggyantak vannak: Flipkens egy vicc, Tsurenko lejátszotta, de 5-2 40-0-nál leszállt a köd és egy rakat kettős hiba segítségével tálcán odaadta a továbbjutást. Barthelnél pedig törvényszerű volt, hogy a két szetthátrányból nyert csata után szettelőnyből fog kikapni. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy ne Azarenka nyerje ezt a meccset, a különbség lehet kérdéses, ha a fehérorosz kicsit gyengébben szervál, akkor Varvara elkaphat néhány jó ritörnt, de valószínűbb egy sima Aza siker. Papíron Kvitovának is tarolnia kellene, hiába van élete formájában Johanna Konta, ha Petra pontosan játszik, akkor nincs lehetősége kibontakozni és olyan szögeket üt a cseh olyan erővel, amivel nem lehet mit kezdeni. Nála inkább a fizikai állapot a kérdéses, hiszen nemrég derült ki, hogy mononukleózisban szenved, ami nagyon legyengíti az embert fizikálisan, emlékezhetünk, hogy Federer is fél évig árnyéka volt önmagának anno, Söderlingnek pedig szögre is kellett akasztania az ütőjét. Eddig nem látszik a betegség hatása, de egy hosszabb meccsen, ahol komolyan oda kell tennie magát lehetnek problémái. Simona Halep eddig meggyőző, ahogy az egész amerikai kemény pályás szezonban végig, Sabine Lisicki pedig sosem hazudtolja meg önmagát, így a végén úgyis a román nyer majd, ha Bine nem nyújt legalább 90%-ot, akkor simán, ha a német villog majd, akkor nehezebben.

  • WTA US Open tipp

    Flavia Pennetta - Sam Stosur; Pennetta

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Flavia Pennetta. Fotó: Phil Anthony/Shutterstock.com