Félidőhöz érkeztünk a 2016-os Wimbledoni bajnokságban és szerencsére a meccsek lejátszásának tekintetében is elértük a kitűzött célt – még akkor is ha ehhez vasárnap is játszani kellett nem is kevés meccset. Potyogtak a nagy nevek (Muguruza, Lisicki stb.), viszont a legjobb 16 között van négy nem kiemeltünk is, ami teljesen megszokott a női mezőnyben.

Elemezzünk!

Az első negyed, tehát Serena negyede, alakul a legideálisabban. Két komoly esélyes volt itt és mindketten sikeresen abszolválták az elmúlt köröket. Serena szerencsés sorsolása abban teljesedhetett ki, hogy a komolyabb riválisok eddig elhullottak az útjából és a holnapi Kuznetsova meccs sem tűnik olyan lehetetlennek - pláne hogy a veterán orosz ma két és fél órát volt pályán. Ettől függetlenül a rá fogadók nem lehetnek nyugodtak, mert McHale ellen igencsak rezgett a léc és mindenki előtt ott lebeghet az elmúlt három GS torna, ahol Williams váratlan vereséget szenvedett a torna véghajrájában. A vasárnapi összecsapása Annika Beck ellen a vártnak megfelelően nem  alakult túl nehezen. A német kislány egyszerűen az amerikai ütőerejének a közelében sincsen és ez füvön nagyon kijön. Az elején nyert két game-t mert Williams totál demotivált volt, majd onnantól beindult a henger. A meccset nézve kicsit olyan feelingje volt az egésznek, mint egy Bud Spencer filmnek, mikor egy mellékszereplő üti Piedonét, majd az egyszer csak megunja és egy erőteljes pofonnal lecsapja. Lényeg a lényeg, hogy ebből a harmadik körös 6-3, 6-0-ból ne vonjunk le messzemenő következtetéséket. Az első komolyabb összecsapása majd a negyeddöntőben lehet, feltehetően Coco Vandeweghe ellen.

Vandweghe játékát és mentalitását nézve kicsit déja vu érzésem van. A meccsek alatti magabiztossága és meccsek utáni gesztusai nagyon hasonlítanak arra a Sabine Lisickire, aki 2013-ban Serenát is búcsúztatva eljutott a döntőig. Ott 10-es odds körül adták a német győzelmét, most minden bizonnyal kevesebb lesz majd Vandeweghére - ha odáig eljutnak mindketten - viszont lehet hogy egy újabb csillaghullásnak leszünk ott szemtanúi. Vandeweghe az első meccs óta úgy szervál mint ahogyan vártam tőle, ennek köszönhetően pedig Vinci és Babos ellen összesen egyszer vesztette el adogatását, ami női mezőnyben kiválónak mondható. Babos pontot is alig nyert az amerikai ellen, míg Vinci is általánosságban tisztes távolságból nézte a szervákat, mindkét meccsen 80% fölött hozta az adogató pontokat Coco. Erre építhet Pavlyuchenkova ellen is, aki ma meglepetésre kiejtette Bacsinszky Tímeát. Az orosznak nagyon két arca van: ha jó lábbal kel fel akkor Serenára is veszéllyel van, ha viszont nem akkor top100 kívülitől is képes sima vereséget szenvedni. Nála ez meccs közben is változhat és azt hiszem hogy Vandeweghe adogatásai és magabiztossága előbb-utóbb kifogja őt hozni a sodrából - ami nemi is annyira nehéz. Eddigi ellenfeleit mustrálva azért azt kijelenthetjük, hogy mind Bacsinszky, mind Putintseva salakon otthonosabban mozog, míg Hsieh főleg páros játékos. Ha harcos meccsen is, viszony kiegyensúlyozottsága miatt Coconak kell nyernie kettejük összecsapását.

Radwanska negyede a vártnak megfelelően tiszta káosz

A lengyel sztár esélyeshez méltóan eddig nem esett ki, viszont pénzt így sem tennék a negyed győzelmére. Konjuh ellen nagyon rezgett a léc, a horvát sérülése is nagy segítséggel volt Agának a továbblépéshez. Hiába a Siniakova és a Kozlova elleni sima győzelem és kiváló játék, a következő megingása már lehet végzetes lesz a lengyelnek és ez akár Cibulkova ellen is elkövetkezhet. A cseh magához mérten eddig simán menetelt pedig összekerült már Lucic-Baronival, Gavrilovával és Boucharddal is. Hiába a cseh játékost tartják az esélytelenebbnek (2.30) én maximum rá tennék, mert Radwanskában nagyon benne van a rizikófaktor és az nem éri meg 1.6-ért.

Radwanska-Agnieszka-fekvo-tenisz-036

Radwanska. Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com

Hiába egyikük sem kiemelt, mégsem ismeretlen a Makarova - Vesnina párharc egyik résztvevője sem. Pláne hogy őket általában más kontextusban szoktunk együtt emlegetni, mivel kiváló páros partnereik egymásnak és a női mezőnyben azért elég ritka hogy két versenyző komolyan bírja egymást. Náluk ez a helyzet így kuriózum lehet az ő összecsapásuk, ráadásul aki itt továbbmegy annak komoly esélye is lehet a másik összecsapás nyertesével szemben. Bónusznak a két lány késő délután egymás oldalán egy páros meccset is lenyomhat, ami kiváló felkészülés lesz nekik Rióra is, ahol nálam bent vannak a top3 legesélyesebb páros között.

Csillaghullás a tábla alsó részén

Muguruza kiesésével itt több embernek is elérhetővé vált akár a döntő is, mivel a legnagyobb versenyben lévő sztárok itt nincsenek igazából formában, míg mások rutintalanok egy GS viadal véghajrájában. Mondjuk ettől függetlenül nehéz megtippelni hogy innen ki juthat el a döntőig, mivel nincs igazán kiemelkedő játékos. Egy kicsit kiemelkedik számomra Kerber, aki úgy tűnik túltette magát a Roland Garroson történt zakón és újra a régi Angie-t láthatjuk. Ettől függetlenül számára a váratlan kiesés szintén nem lenne újdonság, de azért a AO győzelem és a nyomás csökkenése nagy esélyt ad számára. Eddig leütötte az ellenfeleit a pályáról és egyedül Witthoeft volt ellen jó egy szoros szettre. Ez nagy önbizalmat adhat neki, amit Misaki Doi ellen kamatoztathat. Nagy segítség az neki, hogy valószínűleg egy gyors meccsen lesz túl, míg a negyeddöntős ellenfele (Halep vagy Keys) azért esélyes hogy túlórázni fog.

Az alsó negyedből kiesett Muguruza és Lisicki is, viszont így is nehéz megtippelni a maradék négy játékos közül ki kerülhet be innen az elődöntőbe. Venust a tapasztalata miatt jónak érzem, viszont félek, hogy az 5-6. meccsre már el fog fáradni (főleg hogy csak Vekicet verte két szettben), így rá nem merek pénzt tenni. Suarez Navarrót nem tartom jónak füvön, míg a tabla alján lévő Safarova – Shvedova páros mindkét tagja fekete ló. Safi a betegségéből sokáig nem tudott igazából visszatérni, míg Yaroslávának csak egyszer kell gyengébben adogatnia és máris kiesett. Szerintem ez a negyed a másodikhoz lesz hasonló és aki innen kiverekedi magát az annyira farádtan fog az elődöntőbe lépni, hogy ott nem lesz esélye már.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kerber Angelique. Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com