Matteo Berrettininek nem sok esélyt adnak a bukmékerek az ausztrál Grand Slam-torna nyolcaddöntőjében Stefanos Tsitsipas ellen. 

Matteo Berrettini (Fotó: B.Stefanov / Shutterstock.com)

február 15., hétfő

Kissé meglepő az oddsok közötti különbség főleg, hogy az olasz játékos (ATP 10.) kevesebb játszmát veszített az eddigi három körben, mint görög ellenfele (ATP 6.). Annak ellenére, hogy az első és a harmadik fordulóban csak pár gémet ejtett ki kezeiből (Simon és Ymer ellen), Stefanos a második fordulóban egy öt szettes mérkőzést kellett megnyerjen Thanasi Kokkinakis ellen. Matteo szintén csak a második fordulóban kellett háromnál több játszmát játszania, mikor Tomas Machac négy játszmásra nyújtotta meccsüket. Ki kell viszont hangsúlyozni azt, hogy Berrettini a legutóbbi meccsén Karen Khachanov-t három tie-breakben verte, ami aláhúzza azt a magabiztosságát, amit többek között Dominic Thiem, Roberto Bautista Agut és Kevin Anderson elleni idei győzelmeivel épített fel. Ilyen oddson talán megéri rizikózni és az olasz továbbjutására fogadni.

Ne feledd, hogy fogadásaiddal részt vehetsz az Australian Open fogadás bajnokságon, és emellett ingyen tippelhetsz is a melbournei összecsapásokra vonzó nyereményekért.

Tipp

  • Matteo Berrettini nyeri a mérkőzést    3.80

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 3-0 @ 2.38
Fogadás szettre 3-1 @ 3.90
Fogadás szettre 3-2 @ 6.75
Fogadás szettre 0-3 @ 12.50
Fogadás szettre 1-3 @ 11.00
Fogadás szettre 2-3 @ 10.00


Fogadj az Australian Openre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.02.13. (14:33)