A belga játékos értéke mindössze 5 millió euró, ami nagyon jól mutatja a visszaesést, hiszen 150 millió euróra is taksálták már korábban. Nagyon nem jött be a Real Madridba történő igazolás, a focista teljesen visszaesett, és eljutott a csúcs helyett a visszavonulás küszöbére. Anyagi levezetőnek jöhet Szaúd-Arábia, ahol bármelyik sztárfocistának adnak most dollármilliókat!

Hazard nagyon messze túl a csúcson

Néhány éve még arról számolhattunk be, hogy Eden Hazard a valaha volt legjobb belga focista a történelemben. 2021-ben ugyanis volt egy szavazás a belga sportági szövetség honlapján, ahol a Hazard nyert a szurkolók szavazata alapján. Pedig akkor sem volt jó szezonja, sérülések és gyenge forma jellemezte akkoriban is, de mégis ő lett a legjobb, a belga szövetség 125. évfordulója alkalmából szervezett közönségszavazáson. Pedig nem kis nevekkel vette fel a versenyt, például Kevin de Bruyne, Romelu Lukaku, Paul Van Himst vagy épp Eric Gerets. 

Ebben a szezonban a 32 éves játékos 4 spanyol bajnokin kapott szerepet a Real Madridban, ez összesen 194 játékpercet jelent. Adott egy gólpasszt, ezen kívül nem sok mindent csinált. Az előző idényben sem volt alapjátékos, 7-szer rakták kezdőbe, emellett 11-szer volt csere. A játékpercek magasabbak voltak, de a 714 perc alatt szintén csak egy gólpassz írható fel a teljesítményének listájára.

Eden Hazard - Real Madrid 010
Eden Hazard (Fotó: Leonard Zhukovsky/shutterstock.com)

Hazard a Real Madrid legrosszabb igazolása

A belga szerződése lejár a Real Madridnál néhány nap múlva, és hosszabbítás nem várható, elhagyja a spanyol csapatot. Volt is hivatalos közlemény a klub honlapján. "A Real Madrid és Eden Hazard megállapodott, hogy 2023. június 30-tól elhagyja a klubot. Hazard négy szezonon át volt tagja a klubunknak, amelyben nyolc címet nyert. A Real Madrid szeretné kifejezni háláját Eden Hazard iránt, és sok szerencsét kíván neki és egész családjának élete új szakaszában” - írták a bejegyzésben.

Albert Ortega összefoglalta a teljesítményét: lejátszott meccsek száma 76, sérülések miatt kihagyott meccsek száma 76, egyetlen meccsen sem játszott végig 2021 decembere óta, mindössze 7 gólt szerzett. Több mint 100 millió euróba került. A legrosszabb igazolás a klub történetében - írta a spanyol újságíró, amivel nehéz vitatkozni. Nagy kérdés hogy ilyen teljesítmény után hova igazolhat, az európai élvonal nagyjából kiesett, viszont marad a világbajnokság megrendezéséért mindent elkövető Szaúd-Arábia, mint lehetőség.

Irány a szaúdi bajnokság valamelyik csapata?

Ilyen karrierzuhanás után már a top csapatok nem érdeklődnek Hazard után, mire játékba hoznák, fizikálisan elérné a megfelelő szintet, addigra le is sérülne. Nincs más hátra a 32 éves játékosnak, mint hogy keressen egy szép összeget valahol Szaúd-Arábiában vagy épp Amerikában. Ezeknek a bajnokságoknak az üteme talán nem olyan, mint a LaLiga, plusz ha épp padozik is csak, a marketing értékét viszi magával, ami még mindig megvan.

Eden Hazard klubcsapata szeptember elsején:

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 27. 8:8 UTC.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock