Pár nap leforgása alatt, kétszer is kikaphat Kolozsváron a Sepsi, akik egyelőre nem igazán találják a fonalat a 2023/24-es szezonban. Az erdélyi csapatok egymás ellen bizonyíthatnak, de úgy tűnik, hogy a kolozsváriak jelenleg nehéz dió a Sepsi számára.

2023 okt 9. 20:00 Közvetítés: Bet365

Sepsi: Nem jött jól a pótlás

Sűrű hetei voltak a sepsiszentgyörgyi gárdának, hiszen 16 nap alatt 5 mérkőzést jászanak, sorra kapják a zakókat, ami egyelőre nem túl jó előjel a szezon későbbi részére. A Sepsi a felsőházban szeretne végezni, de zsinórban már négy vereségnél tartanak a román pontvadászatban, miközben a kupában is szenvednek. Nincsenek formában, megtorpant a gárda, ráadásul nehéz a sorsolásuk is, alig van pihenőjük, egyre több a sérüléssel bajlódó játékosuk.

A héten kellett pótolni a Konferencia Liga miatt elmaradt kolozsvári meccsüket, így pár nap leforgása alatt kétszer is járnak a városban, előbb a CFR, majd hétfőn az Universitatea lesz az ellenfelük. Előtte az FCSB-től kaptak öt gólt hazai pályán még szeptember végén, szóval az alaphangulat sem volt jó. A kolozsvári CFR sem kímélte őket, egy lagymatag első félidőt követően, a második játékrészben kiütötték a Sepsit (3-0). 

Még mindig vannak keretproblémáink, mindenki nem épült fel, hárman sérülés miatt nem játszanak, egynek pedig a játékjoga fel van függesztve.

nyilatkozta a Sepsi edzője a CFR elleni mérkőzést megelőzően.

A Sepsi leparkoltatta a buszt az első félidőben, így a CFR-nek meddő fölénye volt csak, jobbára ők is passzolgattak, keresték a réseket a pajzson. A Sepsi védelme végül hibázott, így büntetőből jutott vezetéshez a kolozsvári csapat, amit a második félidőben növelni tudtak. Mivel a Sepsi kinyílt, ezért a CFR támadói előtt is több terület keletkezett, ezt végül az utolsó 20 percben tudták kihasználni és további két gólt szereztek.

Bajban a Sepsi, mi várható Kolozsváron?

Az Universitatea Cluj hosszú ideig ingázó csapat volt az első és második vonal között, tavaly jutottak fel újból az első osztályba, ahol végül a 10. helyen zártak. Ezzel párhuzamosan, viszont kiemelkedően szerepeltek a nemzeti kupában, ahol döntőbe jutottak, de ott végül 1-0-ra kikaptak. Az idei szezonban amivel kitűnik a gárda, hogy sok döntetlent játszanak, 11 meccsükből már 6 ért véget pontosztozkodással. A győzelem azonban sok esetben elmaradt, ez lehet frusztráló is, hiszen nem tudnak befejezni mérkőzéseket. 

Nagyon hamar fel kell ébrednünk, mert ha nem, akkor nem lesz jó vége, hiszen megyünk a bajnokhoz, aztán a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári U otthonában játszunk. Három olyan mérkőzés következik, ami nagyon nehéz lesz, ráadásul a csapat morálisan nincs a legjobb szinten. 

A Sepsi ellen viszont ott a remény, ugyanis ahogy a sepsiszeintgyörgyi gárda sportigazgatója is nyilatkozott, nehéz helyzetben van az alakulat. Nicolae Păun, Jonathan Rodriguez, Bogdan Oteliță, Gabriel Debeljuh, Kecskés Ákos és Denis Ciobotariu bajlódik sérüléssel, mint alapjátékosok. Ezek alapján akkora érték nincsen a vendégek győzelmében, viszont a hazaiak esetében egy DNB talán nem is rossz megoldás!

  • Universitatea Cluj - ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe tipp

    Universitatea Cluj DNB-vel
    Unibet
    1.85

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Makszim Szamorodov, a kazah csapat játékosa és a sepsiszentgyörgyi Denis Ciobotariu. Fotó: MTI/Veres Nándor