Május 25, 2020, 23:33:00 pm CEST

Szerző Téma: Darts  (Megtekintve 122011 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Micuka

Darts
« Dátum: Július 25, 2007, 13:37:10 pm CEST »
Darts-os topik még nincs, pedig lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni vele.

Valószínű, hogy az erőviszonyokat - felületesen -elég gyorsan fel lehetne térképezni, de elsőre inkább statisztikai alapon közelíteném meg a dolgot.
Jelenleg folyik a Stan James World Matchplay nevezetű torna, amire a Sportingbeten lehet fogadni. Mérkőzésenként négyféle fogadást ajánlanak: győztesre, győztesre handicap-pel, legmagasabb kiszállóra és 180-as dobások számára. Ez utóbbi, ami felkeltette a figyelmemet. Elég jó szorzókat adnak arra, hogy egy-egy mérkőzésen 9 vagy annál kevesebb, illetve 10 vagy annál több 180 pontot érő dobás lesz (vagyis, hogy a játékosok 3 db 60-ast dobnak egymás után). A tornának már lement az első fordulója (16 mérkőzés) ez alapján csináltam egy kis statisztikát.

Az eddig lejátszott 16 meccsen 268 leg-et játszottak úgy, hogy a győzelemért 10 leget kellett nyerni 2 különbséggel és eközben 89 db 180-ast dobtak, ami azt jelenti, hogy a leg-ek meccsenkénti átlaga 16,75, a 180-asok leg-enkénti átlaga 0,33 és a 180-asok meccsenkénti átlaga pedig 5,56.

A második fordulóban már 13 leg-et kell nyerni egy meccshez. Úgy számoltam, hogy ebből kifolyólag a leg-ek meccsenkénti átlaga 50%-al emelkedni fog (azt gondolom, hogy ez nagyon nagy rátartás) és így ez a mutató 25,13, az összes legek száma pedig (8 meccs) 201 lesz.
Ha a 180-as dobások első fordulóban kialakult leg-enkénti átlagát (0,33) fix-nek vesszük (mert mitől változna?), akkor a 8 mérkőzésen 67 db 180-as dobás várható, ami meccsenkénti átlagban 8,34-et jelent.

A Sportingbet az összes meccsre (ahogy fent már írtam) 9 vagy kevesebb, illetve 10 vagy több 180-as dobásra ajánl fogadást. Ez alapján szerintem jó eséllyel játszható a 9 vagy kevesebb 180-as dobás.

Vélemény ??? ?



Nem elérhető bbazsi85

Re: Darts
« Válasz #1 Dátum: Július 25, 2007, 14:04:23 pm CEST »
Taylor nagyon nagy király darts-ban!  ;) Kb. mint Federer teniszben!  :D

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #2 Dátum: Július 25, 2007, 14:08:05 pm CEST »
Ez így van, nem is adnak többet a győzelmére, mint 1,025.

Na, de mit szólsz az okfejtésemhez?

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #3 Dátum: Július 25, 2007, 14:21:37 pm CEST »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #4 Dátum: Július 26, 2007, 06:41:37 am CEST »
Nézzük mit ért az okoskodásom. Ha nem is minden tekintetben, de a végeredmény szempontjából teljesen helytálló volt a gondolatmenet.

összes meccs: 8

mutató: számított érték / valóságos érték
összes leg: 201 / 172
összes 180-as dobás: 67 / 65
legek meccsenkénti átlaga: 25,13 / 21,50
180-as dobások legenkénti átlaga: 0,33 / 0,38
180-as dobások meccsenkénti átlaga: 8,34 / 8,13

A 8 mérkőzésből 7-szer 10 alatt maradt a 180-as dobások száma. A 7-ből 5-öt meg is játszottam, úgy hogy jó napom volt.  :great:

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #5 Dátum: Július 26, 2007, 07:34:02 am CEST »
Sajnos a mai negyeddöntő meccsein csak a győztesre lehet fogadni (legalábbis a Sportingbeten), de azért megnézem mit lehetne várni.
Kicsit finomítottam a "jóslási" technikán. Az előző fordulóban nem emelkedett olyan drasztikusan a leg-ek meccsenkénti átlaga, mint amivel számoltam (50%), viszont emelkedet a 180-asok legenkénti átlaga.
A negyeddöntőben már 16 leget kell nyerni a meccshez, és mivel itt már tényleg a legjobbak vannak úgy számoltam, hogy 20%-kal fog emelkedni a 180-asok legenkénti átlaga és 30%-kal a legek meccsenkénti átlaga.

Ezek alapján az alábbiakat várom (mérkőzések száma 4):

összes leg: 112  (103) / 103
összes 180-as dobás: 51  (45) / 36
legek meccsenkénti átlaga: 27,95  (25,75) / 25,75
180-as dobások legenkénti átlaga: 0,45  (0,44) / 0,35
180-as dobások meccsenkénti átlaga: 12,68  (11,25) / 9,00

Most 9 fölötti 180-as dobásokra kellene fogadni!  ;)



Közben megkerestem a tavalyi verseny negyeddöntőinek statisztikáját. Zárójelben beírtam az oda vonatkozó eredményeket.

Most nem volt jó a statisztikai előrejelzés. 180-as dobások sorban: 10, 9, 13, 4. Három határ alatt, egy fölötte.
(Jó, hogy nem játszottam.)

« Utoljára szerkesztve: Július 27, 2007, 07:10:42 am CEST írta Micuka »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #6 Dátum: Július 26, 2007, 12:15:58 pm CEST »
Mégiscsak felkerült a Sportingbet kínálata közé a többi dartsra vonatkozó fogadási ajánlat, de egy kicsit megkutyulták.
Megemelték a 180-as fogadási határait, 2 mérkőzésnél 10/11, a másik kettőnél 12/13 a határ. Így már nagyon véleményes a dolog.  :-\

Sportfogadas.org

Sportfogadás Ajánlat
« Válasz #6 Dátum: Július 26, 2007, 12:15:58 pm CEST »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #7 Dátum: Július 27, 2007, 07:16:08 am CEST »
Ma elődöntők a darts tornán, 17 leg-et kell nyerni a győzelemhez. Kibővített fogadási lehetőségek a Sportingbeten.

Adrian Lewis (ENG) - James Wade (ENG) 
Phil Taylor (ENG) - Terry Jenkins (ENG)

Akár összejöhet a tavalyi döntő visszavágója (Taylor - Wade).
 
Első mérkőzés: Adrian Lewis (1,333) - James Wade (3,500)
Élőben is lehet majd fogadni, érdemes lesz követni.

Szorosabb meccset várok, mint ahogy az az oddsokból következne. Szerintem arra érdemes fogadni, hogy 30 vagy annál több leg-et fognak játszani (odds: 2,25)
Sanszos még a 14 vagy kevesebb 180-as dobás, de ebben nem vagyok annyira biztos (odds: 1,833)
« Utoljára szerkesztve: Július 27, 2007, 14:03:37 pm CEST írta Micuka »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #8 Dátum: Július 29, 2007, 09:03:27 am CEST »
A tavalyi döntő nem ismétlődött, mert bár Wade simán verte Lewist (17-7), nagy meglepetésre Taylor ugyanilyen simán kikapott Jenkinstől (11-17).

A döntőben aztán Wade folytatta remek sorozatát és 18-7-re diadalmaskodott Jenkins fölött.  :king_125:


Nem elérhető pikado

Re: Darts
« Válasz #9 Dátum: November 17, 2007, 09:24:48 am CET »
Grand Slam

Taylor és Mardle egy csoportba került a korábbi világbajnokkal, Colin Lloyddal is a bajnokság első fázisában.

Taylor-Mardle összecsapás a Grand Slam nyitónapján

Taylor és Mardle egy csoportba került a korábbi világbajnokkal, Colin Lloyddal is a bajnokság első fázisában, amit élőben közvetít az ITVSport.

A duó november 17-én délután fog megmérkőzni egymással, és egy másik érdekesség, Raymond van Barneveld szintén játszik a nyitónap délutánján Chris Mason ellen.

A nyitó napon mind a 32 játékos lejátssza az első játékát a három csoportmérkőzésből.

 Mardle és Taylor

Taylor és Mardle három rangos döntőt játszott egymás ellen, és a 13-szoros Világbajnok így kommentálta: "Ez csattanós kezdése lesz a versenynek. Wayne és én mindig szeretünk egymás ellen játszani, és volt már néhány nagy csatánk az elmúl néhány év során. Ez most csak best of 9(5 nyert) leges meccs lesz, tehát nagyon izgalmasnak ígérkezik"

AZ E csoprt másik mérkőzése Colin Lloyd és a kvalifikált Ronnie Baxter között fog zajlani, a korábbi Lakeside Bajnok Jelle Klaasen pedig délben kezdi meg a D csoport mérkőzéseit Shaun Greatbatch ellen. Szombat délután még látni fogja a közönség az UK Open döntős Vincent van der Voort találkozását a Stoke-i Andy Hamiltonnal, valamint James Wade és a 2007-es Lakeside második helyezett Phil Nixon összecsapását.

A Taylor-Mardle, valamint a van Barneveld-Mason mérkőzések mellett élőben fogja közvetíteni az ITV1 az International Darts League és World Darts Trophy győztes, Skóciai Gary Anderson meccsét a PDC Éredmrendtábla másik kvalifikáltja Kevin Painter ellen.

Az esti mérkőzések 19 órakor kezdődnek, és további jó meccsek lesznek láthatóak, köztük a feltörekvő csillag Adran Lewist, a kétszeres Világbajnok Dennis Priestley ellen, a Kanadai John Part és az első számú amerikai játékos Gary Mawson találkozását, valamint a hazai kedvenc Wayne Jones és a walesi Barrie Bates küzdelmét.

A csoportmérkőzések második fázisában, csoporton belül, délután a két nyertes fog összecsapni, majd este a két vesztes fog játszani.

Hétfőn, 19-én, az A-D csoportok, kedden, 20-án, pedig az E-H csoportok végső, harmadik mérkőzései lesznek lebonyolítva. A csoportok két legjobb játékosa fog felkerülni, az egyenes kieséses 16-os főtáblára.

A szerdán 18 órakor kezdődő első kőr és a csütörtökön 18 órakor kezdődő negyeddöntők best of 19(10 nyert) leges formában fognak játszódni, az elődöntősök szombat 14 órai kezdettel best of 25(13 nyert) leget játszanak majd, és a vasárnap 15.30-kor induló döntőben best of 35(18 nyert) leges mérkőzésen dől el, ki nyeri az egyhetes versenysorozatot.

Mi pedig igyekszünk naprakész tájékoztatást adni az eseményekről, ha már Magyarországon kevés a lehetőség az ITV adásának vételére.


Mai mérkőzés lista:
 


http://hu.sportingbet.com/Darts

Gary Anderson v Kevin Painter
 17/11/2007 17:30 CET
  1.363                   2.875

James Wade v Phil Nixon
 17/11/2007 13:00 CET
  1.181     :ok:             4.50

Jelle Klaasen v Shaun Greatbatch
 17/11/2007 13:00 CET
  1.533                 2.375 

Mark Webster v Andy Jenkins
 17/11/2007 13:00 CET
  1.533                   2.375 

Michael Van Gerwen v Scott Waites
 17/11/2007 13:00 CET
  1.615                          2.20 

Phil Taylor v Wayne Mardle
 17/11/2007 16:30 CET
  1.30   :ok:               3.25 

Raymond Van Barneveld v Chris Mason
 17/11/2007 15:30 CET
  1.333    :ok:                               3.00 

Vincent Van der Voort v Andy Hamilton
 17/11/2007 13:00 CET
  1.833                              1.909 

Adrian Lewis v Dennis Priestley
 17/11/2007 21:00 CET
  1.40                   2.75 

Barrie Bates v Wayne Jones
 17/11/2007 00:30 CET
  2.10                1.666 

Colin Lloyd v Ronnie Baxter
 17/11/2007 22:00 CET
  1.533             2.375 

John Part v Gary Mawson
 17/11/2007 22:30 CET
  1.363               2.875 

Neils de Ruiter v Pat Orreal
 17/11/2007 20:30 CET
  1.571                  2.25

Peter Manley v Kevin Mcdine
 17/11/2007 21:30 CET
  1.571                    2.25

Roland Scholten v Mervyn King
 17/11/2007 23:00 CET
  2.10                     1.666 

Terry Jenkins v Charles Losper
 17/11/2007 20:00 CET
  1.125                       5.50
« Utoljára szerkesztve: November 17, 2007, 17:28:26 pm CET írta pikado »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #10 Dátum: December 17, 2007, 14:17:24 pm CET »
Ma indul a Ladbrokes.com World Championship 68 résztvevővel.

A lebonyolítás a következőképpen néz ki:

A 4 selejtező mérkőzés győztese jut a 64-es főtáblára, ahol egyenes kieséses rendszerben játszanak.

Selejtezők: 5 nyert leg
Első forduló: 3 nyert szet
Második forduló: 4 nyert szet
Harmadik forduló: 4 nyert szet
Negyeddöntő: 5 nyert szet
Elődöntő: 6 nyert szet
Döntő: 7 nyert szet

Minden szet 3 nyert leg-ig tart.
Minden mérkőzésre vonatkozik a tie break szabály, amely szerint a döntő szet-et 2 leg-gel kell nyerni. Ha a döntő szet 5-5-re áll, akkor életbe lép a hirtelen halál.

Mai mérkőzések (zárójelben - sorrendben a Top 100-ban elfoglalt jelenlegi pozíció / előző pozíció / 2007. évi kezdő pozíció):

Alan Tabern (18 / 17 / 25) v Per Laursen (78 / 78 / 74)
Adrian Gray (33 / 32 / 49) v Mark Walsh (30 / 33 / 15)
Wayne Mardle (9 / 9 / 9) v Ray Carver (51 / 51 / 46)
Colin Lloyd (12 / 12 / 3) v Jan van der Rassel (63 / 64 / 53)

Ezek első fordulós mérkőzések, a 4 selejtező meccset 19-én és 20-án játszák.
« Utoljára szerkesztve: December 17, 2007, 14:53:53 pm CET írta Micuka »

Nem elérhető Milan

Re: Darts
« Válasz #11 Dátum: December 17, 2007, 14:30:26 pm CET »
Micuka, jár egy taps... ;)

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #12 Dátum: December 17, 2007, 14:56:15 pm CET »
Micuka, jár egy taps... ;)

Köszi, ha érdekel valakit nyomon követem az eseményeket és írok róla.
Szerintem érdemes fogadni.
 :topbet_125:

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #13 Dátum: December 17, 2007, 19:19:22 pm CET »
Ladbrokes.com World Championship

Első napi ajánlat

Alan Tabern v Per Laursen
Tipp: Tabern 1,444      :ok:     3-1;    4 vagy kevesebb 180-as dobás 1,75      :ok:     2+2 db 180-as dobás

Adrian Gray v Mark Walsh
Tipp: Gray 2,10      :noway:     2-3;      5 vagy több 180-as dobás 1,833      :ok:     3+4 180-as dobás

Wayne Mardle  v Ray Carver
Tipp: Mardle 1,333      :ok:     3-2;   5 vagy kevesebb 180-as dobás 1,75      :noway:     4+7 180-as dobás
 
Colin Lloyd  v Jan van der Rassel
Tipp: Lloyd 1,142       :noway:     2-3;     4 vagy kevesebb 180-as dobás 1,75      :noway:     1+7 180-as dobás



Hát ez csak 50%-osra sikerült.
A 180-as dobásokra való tippelés mindig lutri, de általában a tornák elején nem nagyon szokták szórni a 180-at. Most alaposan belekezdtek.
Mark Walsh győzelme nem teljesen váratlan, számítottam rá, hogy szoros meccs lesz, nem sok kellett hozzá.
Colin Lloyd első fordulós veresége viszont nagy meglepetés, őt legalább a 8 közé vártam.
« Utoljára szerkesztve: December 18, 2007, 07:09:17 am CET írta Micuka »

Nem elérhető Micuka

Re: Darts
« Válasz #14 Dátum: December 18, 2007, 14:46:02 pm CET »
Ladbrokes.com World Championship

Első forduló / 2. nap

Roland Scholten (8 / 8 / 8 ) v Matt Clark (39 / 40 / 37)
Tipp: Scholten 1,222      :ok:     3-2     120 vagy magasabb kiszálló 1,75      :noway:     100

Nagy meccs volt, Clark alaposan megszorongatta a holland égimeszelőt, a szet-ek így alakultak:
3-2; 0-3; 3-2; 0-3; 4-2
Sajnos a kiszálló nem jött be, 100-nál nem jutottak magasabbra, az is Clarké volt, Scholten 96-ig ért.




Peter Manley (5 / 5 / 4) v Toon Greebe (87 / 110 / 299)
Tipp: Manley 1,363      :ok:     3-2     4 vagy több 180-as dobás 1,909      :ok:     3+4

Manley nagy nehezen legyűrte Greebe-t és a sok leg-ből (3-1; 2-3; 3-0; 0-3; 4-2) kijött a sok 180-as is.



Phil Taylor (1 / 1 / 1) v Michael van Gerwen (43 / 43 / 88)
Tipp: Taylor 1,181      :ok:      3-2     5 vagy kevesebb 180-as dobás 2,00      :ok:     4-1

Ez nagyon izzadósra sikerült (3-0; 0-3; 2-3; 3-2; 5-3), Taylor többször is egy dobásra volt a kieséstől. Nem gondoltam, hogy ennyi leg mellett még belül maradnak az 5 db 180-ason, de ez is bejött.



Mervyn King (24 / 25 / -) v Michael Rosenauer (nincs a 100 között)
Tipp: King 1,111      :ok:     3-2     4 vagy több 180-as dobás 1,666      :ok:     4+3

Ez sem volt egyszerű, de King végül csak behúzta (3-2; 3-0; 0-3; 2-3; 5-3). Saját magának tette nehézzé a meccset King, miután a negyedik szet-ben 2-1-es vezetésnél 3 nyilat hibázott, amikor már kiszállóra dobott.

Ez jó nap volt, csak 1 tipp ment el!




A mai meccsek nem okozhatnak problémát az esélyeseknek. Egyedül Manley-n gondolkodtam egy kicsit, Ő nincs túl jó formában mostanában, Greebe viszont nagyon sokat lépett előre az év folyamán. Végül úgy "döntöttem", hogy Manley-nek még túl kell lépnie ezen a magasságon.
Taylor meccsre gondoltam under 5-öt, mert Ő tényleg nem szokta szórnia a 180-as dobásokat az első fordulókban. Persze ki tudja ...
A másik két meccsen meg kell, hogy legyen a minimum 4, illetve bízok Scholten magas kiszállóiban.
« Utoljára szerkesztve: December 19, 2007, 07:59:02 am CET írta Micuka »

Sportfogadas.org

Mi ezt ajánljuk neked:
« Válasz #14 Dátum: December 18, 2007, 14:46:02 pm CET »