Laudrup ördögi tippjei fociországból

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: laudrup Dátum július 04, 2012, 08:27:03
-jön egy hosszabb bukó széria,vagy csak 1 nagyobb tétes bukta amit "nagyon tutinak érzett" tippre rakok
(vagyis eltérek a téttel v. a fogadási stratégiával)
-bekapcsol a para: "gyorsan vissza kell nyerni", amolyan Gollamként újra akarom a "drágaszágomat",vissza a korábbi bankomat!
-ezért újra eltérek a téttel,többet rakok fel,kapkodok,kevésbé követett sportra vagy fogadási típusra pakolok!

Én is már vagy 6-7 éve fogadok, és eleinte tuti elment erre párszáz ezer forintom (ki se számolom inkább  ;D ), de az utóbbi 1 évben szinte teljes mértékben sikerült ezt elkerülnöm, elég egyéni módon. Először is, (szinte) sosem fogadok papírformára, hanem csak 2-3 fölötti oddsokra, ezáltal ha épp 3-4 nem is jön szériában, nem igazán lepődöm meg, hiszen meglepetések lettek volna. (A másik pszichológiai tényező, hogy sokkal jobban szeretek egy 3,6x-os oddsért izgulni 30 percet, mint egy 1,1x-esért, akár csak egy percet is, mert akkor az a tipp már tuti "Nem érte meg" az én felfogásom szerint.)

A másik dolog, hogy mivel ezekkel a nagy oddsokkal mindig elég nagy "virtuális profit" nyílik meg az első kedvező gól beesésével, én egy megfelelő pillanatban szinte mindig biztosítok kisebb-nagyobb mértékben, kerülendő a teljes buktát.  :ok:

A  harmadik és talán leghasznosabb dolog, hogy fogom és egyetlen mozdulattal kinyomom a p.csába a számítógépet, és lefekszek olvasni, tv-zni szépen, amíg el nem tűnnek a buta gondolatok.  ;D
Hát én így szoktam ezt elkerülni, egész sikeresen, remélem esetleg Te/más is hasznát tudja venni.  ;)


Szerintem itt vannak olyan játékok, ROW, SF Guru, Tippjáték, Betfair liga ahová kell türelem is, hogy a végén te nyerj.
Ezekkel a játékokkal, nagyon jól megtanulható a türelem :)

Egy over válogatást azért dobok(nem bírom abbahagyni):
ázsiai U22 selejtezők
11:00   Japan U22 - Macau U22  6-0  :ok:
11:00   Singapore U22 - East Timor U22  2-1  :ok:



Európa liga selejtezők
17:30   Renova - AC Libertas(makedón-san marinói)  4-0  :ok:
18:00   IF Elfsborg - Floriana FC (svéd-máltai)   8-0  :ok:

19:45   FC Twente UE Santa Coloma (holland-andorrai)
20:45   Cliftonville Belfast - Kalmar FF(északír-svéd)
21:00   Crusaders Belfast - Rosenborg BK(északír-norvég)


izlandi premiere liga
21:15   UMF Selfoss   -   Stjarnan FC
a starjan az esélyes,ha a selfoss hátrányban van akkor iszonyú sok szögletet bír rugni!(legutóbbi meccsén hátrányban
6-0ás félidei arány után 12-2re nyerte a szögi párbajt)

Újrakezdés, vagy folytatás következik!
Nem sokat pihentem!
Megkeresett egy velem szimpatizáló "szponzor" ,felajánlott 20 eurót hogy folytassam!
Úgy éreztem sportfogadóként mindenképpen előre visz (ha morálisan nem teljesen van is rendben a dolog).
Az hogy nem feltöltöttem újra a számlám hanem felajánlott pénzből folytatom mindenképpen óvatosabb stratégiára ösztönöz!
Remélem így kevésbé veszítem el a fejem,és nem vaktában kiválasztott tippekre fogok lövöldözni!
Amit igérhetek: sokkal kevesebb,de sokkal erősebb tippekre fogok fogadni!
Tartsatok továbbra is velem, nem akarok csalódást okozni sem a "szponzoromnak" sem nektek akik rendszeresen követitek a naplóm!

Első állomás: ázsiai u21 mérkőzés
Japán-Makaó
tavaly japán 31-1es gólaránnyal is csak harmadik lett a csoportjában.a gólarányt nagyban javította a Guam elleni rekordot suroló 26-0ás győzelme!
Makaó csoportutolsóként zárt  0-20as gólaránnyal..
Súlyos vereséget csak Ausztráliától szenvedett (12-0),én kvalitásban a japán utánpótlást mindenképpen az ausztál elé helyezem,ez nem azt jelenti hogy 15-0 lesz,de sima 7-8 gólnak lennie kell!
A másik szingapur-kelet timor meccset melőzném,egyrészt pont mert ezzel a gyenge makaoval is 0-0át tudtak játszani,másrészt kelet-timor fekete ló,semmit nem tudni róluk!
A bukik 1,16-ot adnak szingapurra.aláírom hogy esélyesebbek,de ugyanugy lehet 1-0ás meccs mint 10-0ás..vagy akár 1-3 is! Lehet meglepit érdemes aki kövér oddsot akar!  ;)
Én maradok a japán meccsnél,és ha lesz jó over határ(nem 10 feletti) akkor tolom.
Most még az első félidő over is 4,5...

ÉLŐ 17.percben
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 2.0,2.5   Japán - U22 v Makaó - U22
(Gólok száma az 1. félidőben [/b](goal line))   07/05/2012   Egyik sem   1.775   Függőben
Tét:  400,00   Nyer.:  310,00
19.percben 1-0!
28.percben 2-0,tét fele már levédve a goal-line miatt.még egy és zöldül!
45.perc 3-0 lejött a tipp! nem adták meg a gólt..

új profit: -200 ft

A gyengébb első félidőnek köszönhetően jócskán lejebb vitték az over határt.
Most már csak 5,5.
Ezt meccs előtt lazán toltam volna.Így a kicsit vérszegényebb első félidő után lehet nem kellene de inkább kivárok még!
Egyrészt mert csak 1,57 rá az odds,másrészt nem törik össze magukat a japcsik a jelek szerint!
1,80 alatt nem érzem value-nak a határt,ha feljebb kuszik,vagy az over határ még lejebb mondjuk 4,5re ugyanennyiért azt már érdemes lesz rakni!
Már 5-0.. persze hogy most kezdik rugdalni a gólokat amikor nincs rajta pénz..

ÉLŐ 39.percben
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Indonesia U22 v Ausztrália - U22
(Gólok száma az 1. félidőben
(goal line))   07/05/2012   Egyik sem   5.25   Függőben
Tét:  50,00   Nyer.:  212,50
Ez sportfogadói megérzés kategória volt.De mivel 6 perc volt a félidőig nem raktam csak apróval.
(elvégre megfogadtam hogy kevesebb,erős tippet játszok meg).
Új egyenleg:+12Ft

Van egy ilyen over kombim:
1   Felett 3.5   Renova v Libertas   4-0  :ok:
(További gólok száma (goal line))   07/05/2012   Egyik sem   1.725   Függőben
2    fölött 2.5   FC Twente v UE Santa Coloma  félidőben 2-0 ,lejött.  :ok:
(Összesített gólok)   07/05/2012   Egyik sem   1.10   Függőben
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyer.   Nyereség
2-es gyűjtő   1   200,00   200,00   179,50

CFR Kolozsvár -Al Hilal Riyad meccset nézem... huuh meredek amit az arabok csinálnak..
Az is amit kolozsvár,csoda hogy még nem volt gól. 9perc alatt 3 szöglet,két kapufa,kapusba rugott helyzetről nem is beszélve. Ha nem sokallanám a félidő over 1,5-es határt már tolnám.
Kettőre nem akarok fogadni.Japánnal is necces volt hogy 2,5-et raktam(pedig 1,5-et gondoltam,csak az nem volt fogadható)
33.percben vezet a kolozsvár(sajna nem voltam gép előtt egy ideig,és nem fogadtam meg)

Twente-UE Santa Coloma meccset nézem.(ha jól emlékszem a Paks szenvedett meg velük idegenben tavaly,de otthon a twente még idényen kivül is el kéne hogy intézze de nagyon-elvégre nem magyar színvonalú csapat).
Kérdés hogy hollandosan első féldőben lerendezik őket,és másodikban pihi,vagy idő kell a nyaralásból összeszedett bagázsnak hogy felpörögjön és csak a másodikban tömik meg őket? Szerintetek?

Idézetet írta: laudrup Dátum július 05, 2012, 18:09:53
Van egy ilyen over kombim:
1   Felett 3.5   Renova v Libertas   4-0  :ok:
(További gólok száma (goal line))   07/05/2012   Egyik sem   1.725   Függőben
2    fölött 2.5   FC Twente v UE Santa Coloma  félidőben 2-0 ,lejött.  :ok:
(Összesített gólok)   07/05/2012   Egyik sem   1.10   Függőben
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyer.   Nyereség
2-es gyűjtő   1   200,00   200,00   179,50

Új egyenleg: +191 Ft   
(közben a diablo 3 euro-s aukciós házában eladtam egy string of ears ővet 15 euróért!  ;D    röhej hogy valaki több mint 4ezer forintot adott egy virtuális tárgyért! )

ÉLŐ 19.percben
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Selfoss v Stjarnan  1-2 félidőben  :ok:
(Gólok száma az 1. félidőben
(goal line))   07/05/2012   Egyik sem   1.75   Függőben
Tét:  412,00   Nyer.:  309,00
Az esélyesebb csapat emberelőnyben nyom ezerrel.
22.percben 1-0,a 10 emberrel játszó hazaiak vezetnek! Nekünk így is jó! Így pláne hajtani fognak a vendégek!
Lejön félidőig még1!

Új egyenleg: +500 Ft

ÉLŐ 62.perc 1-2nél
Felett: 4.5   KSK Heist v KV Mechelen 2-2  :noway:  ez van bari meccs..
(További mérkőzés gólok)[/b]   07/07/2012   Egyik sem   3.25   Függőben
Tét:  200,00   Nyer.:  450,00
Ez a Heist nemrég 11-et kapott a Genttől,akkor is relatíve jól tartották magukat az első félidőben,de a 2.-ban 7 gólt kaptak!! Itt is lesz szerintem még a végén pár(2 biztos)
69.perc 2-2! Na így már tuti hogy lesz még1!
Új egyenleg: +300Ft