Az orosz haderő leírásával teljesen egyetértek, mert tényleg csak az amerikai fogható hozzá (emellett az is igaz, amit a cikk végén írnak, hogy Európa legerősebb állama). Kína próbálkozott még felnőni a nagyokhoz, de ők maximum az emberi erőben vannak előnyben, minden másban USA vagy Oroszország erősebb (abban viszont már nem lennék biztos, hogy kibernetika hadviselésben is elmaradott lenne-e Kína, valószínűleg nem, azokban az egyik legjobbak).
Nagyon fontos kiemelni: Grúzia, Szíria és a többi ország esetében, ahol beavatkoztak az oroszok, hogy messze nem koordinált hadsereggel néztek szembe. Szíriában gyakorlatilag elavult technológia és "bozótharcosok" ellen kellett nyerni, Grúzia sem tartozik a nagyhatalmak közé. Ezt én úgy nevezném, hogy "felhozó" háborúk. Morált erősíteni jó, de nem mérvadó.
Miért nem venném biztosra a sima utat Németországig? Amiért az Egyesült Államok sem bírt Irakkal, amiért a Náci Birodalom sem bírt Sztálingráddal és még lehetne sorolni. Villámháború manapság akkor van, ha az ellenfél töketlen és tényleg meglepetés erejével éri a támadás. Oroszország hónapokon át mozgolódott Ukrajna határában, ezért felkészülhettek az ukránok. A másik amiért nem valósítható meg, mert a városi hadviselés teljesen más. Ez mindig egy nehezebb terep, épp ezért kezdett el bombázni Oroszország, mert tudják: esélyük sem lenne enélkül Kijevben.
Önmagában, ha csak tankokat és gyalogosokat küldenek be, halálra vannak ítélve. Egyrészt a helyismeret az ukránok mellett szól, másfelől ilyen területen a nehezen mozgolódó hadosztályokat könnyebb levadászni. Az amerikai csapatok is anno kénytelenek voltak házról házra járni, mesterlövészekkel biztosítani az egységeiket és még így is rendkívül komoly veszteségeket szenvedtek el.
Amiért nehezebb dolga lenne az oroszoknak még, hogy Ukrajna után már nem egy az egyben kéne harcolni országokkal, hiszen EU-tagállamok jönnének sorra. Az orosz + fehérorosz haderő alsóhangon 1,5 millió katonával rendelkezik, akikkel szemben ott lenne a komplett EU, illetve valószínűleg USA is. Ez túl sok. Amint megtámadják Észtországot, Lengyelországot vagy akár Magyarországot, egyből világháborúvá eszkalálódik a helyzet.
Ha mindenkivel egy az egyben kéne harcolnia Oroszországnak, akkor valószínűleg a kisebb államokat lesöpörné, de jelentős veszteségeket szenvednének. Egyfelől a területi ismerete hiánya miatt, ami mindig a hazai pályán lévőknek kedvez, másfelől, egy katona ereje sem véges. Oké, letudta Ukrajnát, jöhet Lengyelország. Egy idő után apad a figyelem, nem lesznek olyan élesek, míg velük szembe egyre inkább felkészültebbek a katonák, újabbnál újabb trükköket találnak ki. Elég csak az iraki háborúra gondolni, ahol kisgyerekektől kezdve, mindenkit bevetettek az irakiak.
Egy viszont biztos: Oroszország még mindig nem használta fel teljes haderejét, de az is igaz, hogy az eddigi csapatok sem értek el jelentős eredményt. A hadsereg fiatal, ráadásul most olyan katonákkal kell harcolniuk, akiknek minimum 10-20 éves tapasztalatuk van. Ehhez érkezik majd a különböző speciális egység, akik önként segítenek. Sosem szabad lebecsülni az összefogás erejét. A németek megtették a II. világháborúban, azt hitték, hogy a bab is hús. Különböző helyeken nyitottak frontokat, amivel folyamatosan gyengültek. Az orosz haderő félelmetes, de véges a létszámuk, míg hozzájuk képest egy összeurópai katonaság, kiegészülve az USA-val, már bőségesen elegendő.
A másik, ami szerintem minden háborúban megmutatkozott az oroszok részéről: ad hoc hadviselés. Ahogyan a II. világháborúban, úgy most sem precízek. Ezeket használják ki az ukránok. Támogatás nélküli hosszú konvojok? Mit hittek, hogy majd az ukránok nézik, ahogyan átsétálnak rajtuk?
Érdemes megfigyelni: egy hete támadják Mariupol városát. Miért nem tudták elfoglalni (kedd estig)? Azért, mert egy olyan militarista csoporttal kell szembenézniük, mint az Azov. Ez egy rendkívül agresszív nacionalista ága az ukrán hadseregnek (ha egyáltalán ide lehet őket sorolni), akik nem kímélnek senkit. Ha már velük nem bírnak, csak úgy, ha bevetnek ellenük 2-300 ezer katonát, akkor mi lesz egy komolyabb hadsereg ellen?
A rettegett Wagner-csoport, akik az oroszok különleges egysége. Bevetették őket Szíriában, Donbasznál, Szudánban, Líbiában, Venezuelában és még lehetne sorolni. Ott vannak most Ukrajnában is - elvileg hetek óta -, de akkor miért nem halad a folyamat? Azért, mert a Wagner-csoport is szokott hibázni. Azt hiszem Szudánban volt az, hogy elvitték őket, aztán maláriát kapott a fél csapat. Líbiában is előfordult, hogy nem minden úgy alakult, ahogyan eltervezték.
Lényeg, megint sokat írtam, elnézést.