Ettől valószínűleg meg fog védeni az oltás.
Fogalmam sincsen, milyen egészségügyi állapotban voltál előtte, de az is lehet, hogy azt a szintet is emelni kell. A mai napig nem tudhatják, ki az, aki "fogékony" a vírusra, ki az, aki nem. Nekem több olyan ismerősöm volt, akik nem oltották be magukat, gócpontokban éltek, párjuk beteg volt, de ők sem el sem kapták a vírust. Elvileg már ezeket is vizsgálják, hogy kik azok (szó volt egy időben arról, hogy a nullás vércsoportú emberek ellenállóbbak stb.), akiknek kevesebb az esélyük az intezívre kerülésre. Érdekes, mert például a sportot sem lehet egyértelműen megjelölni, mint megoldást. Akadt azért bőven sportoló, aki elkapta, alig tudott felépülni, majd utána a teljesítménye visszaesett.
Ezért is írtam, hogy lehet hozni rendkívül sok statisztikát (én is hozhatok egy csomót), de engem az döbbent meg, hogy eltelt lassan két év - gyakorlatilag igen, ha a tusolást nem vesszük -, de a mai napig semmilyen mély információval nem rendelkezünk a vírusról. Arról sincsen konszenzus, hogy mi idézte elő, hogyan történt (csomó sztori terjeng, ködösítenek a kormányok), arról sem, hogy melyik vakcina milyen hatékonysággal bír, kinél hogyan hat, mennyi az ellenanyag szintje 2,6 vagy 10 hónap után. Ahogyan arról sem, hogy mennyien haltak meg a járványtól. Vannak hivatalos adatok, de elvileg mindenki máshogyan számolja az elhunytakat. Fertőzések számát sem lehet tudni, mert egyik ország mondjuk 10 millió tesztet csinál 10 millió lakosra, másik meg 1 milliót, mert nincsen pénzük, vagy nem akarnak pánikot.
Amíg nincsen világos kommunikáció a világban, addig ezt a járványt nagyon nehéz lesz megállítani. A megoldás pedig küszöbön van: 4-6 hétre kéne "kikapcsolni" a Földet. Ahogyan másfél éve, úgy lezárni a határokat mindenhol (ott sajnos ez egységesen nem történt meg), mindenkit mindenhol megvizsgálni, elkülöníteni a betegeket. Ezek után minden munkahelyet és miegymást fertőtleníteni, rendet tenni. Azokat engedjék dolgozni csak, akik egészségesek és létfontosságú a munkájuk, többiek home office-ban lennének. Amint az utolsó izolált fertőzött is rendbe jött, mehetne minden normálisan (ez szerintem legfeljebb 6 hét). Úgy gondolom, hogy a földünk kibírna másfél hónapot. Ahogyan azonban a koronavírus kapcsán, úgy a klímában sincsen egyesség, így pedig nehéz lesz változtatni a helyzeten. A világunk figyelmeztetett, de leszarjuk. Járvány, földrengés, viharok, hurrikán, tűzvész. Ez olyan, mintha a folyamatos migrénünket akarjuk Algoflex-szel gyógyítani, de egy idő után ez is kevés lesz...
Így meg marad az egymás közötti vita, okoskodunk, találgatunk, lehet már oldalakkal ezelőtt leírtuk a megoldást, de Hszi Csin-ping és Joe Biden sem beszél magyarul.