Kicsit megkésve, de ide is egy rövid beszámoló az észt kalandozásról:
Kedd este ismét nekiindultunk Európának. A buszunk a szokásos helyről, a Planetárium elöl startolt 11 óra magasságában. Néhányan már kora este elkezdtük a lelki felkészülést a Szögletben. Lassan csorogtak be az ismerősök, barátok. Azok, akikkel egy évben csak párszor találkozol, de mintha a testvéreid lennének. Nagykanizsáról, Oroszlányból, Miskolcról - és persze a fővárosból is szinte minden jelentősebb klub képviselteti magát. A teljesség igénye nélkül fradisták, újpestiek, csepeliek, kispestiek.
Indulás után még mindenki tele energiával, fogy az alkohol rendesen. A hangulatot nem lehet temetőinek nevezni.
Nagyjából 17 órás buszozás után érkezünk meg szerda délután Varsóba, ahol egy varázslatos éjszaka várt ránk. A szállás elfoglalása után (Krokodil Hostel, bátran ajánlható mindenkinek, aki esetleg tervez mostanában egy varsói kiruccanást, korrekt, tiszta hely, viszonylag közel a belvároshoz.) kisebb-nagyobb csoportokban elindulunk a városba. Elsődleges célpont az új nemzeti stadion, illetve a Legia pályája. A többség sajnos egyik helyre sem jutott be, de kívülről is igen impozáns látvány mindkét aréna. Mikor lesz nekünk ilyenünk? Feltűnő volt, hogy a különböző lengyel csoportok graffitijei mennyire szép állapotban vannak - még véletlenül sem merik összefirkálni őket idióta tag-ekkel. Tudják jól, hogy veszélyes mulatság az ilyen.
Sötétedés után kocsmák után nézünk. Kb két óra bolyongás után hatan egy karaoke bárban kötünk ki. Akkor még nem sejtettük, hogy egy nagyon beteg éjszaka elé nézünk...Egy kör sört rendelünk, de szinte még le sem ülünk, a pultos gyerek, Artur hoz egy kör vodkát. Azt mondja, mert magyarok vagyunk. És innentől kezdve elkezdődik a bulizás. Elővesszük a közös lengyel-magyar drapit. Erre már előkerül a bár tulajdonosa is. Nem részletezem túl, legyen annyi elég, hogy több, mint tíz kör vodkát fizettek a csapatunknak, úgy, hogy a pultos minden alkalommal ivott velünk. Éjjel egyre Artur nem tudott a lábán megállni, az egyik felvidéki cimboránk vitte ki ásítani a mellékhelységbe. A tulaj addig beállt helyette a pultba, és ugyanolyan intenzitással töltögette tele a poharainkat a welcome vodkákkal. Egy szó mint száz, brutálisan jó helyre keveredtünk. Taxival vissza a szállásra. Az egyik autóba egy fiatal társunk megnézte, hogy hány sör/vodka kombó fér be. Aztán biztos, ami biztos, kívülről is lehányta a taxit. Másnap délben startoltunk tovább, alig pár óra alvás után. A start után a buszon elképesztő lendülettel folytattuk a piálást, a hangulat frenetikus...ennek köszönhetően éjszaka nagyjából mindenki kidőlt, így egész jó tempót tolva péntek kora reggel begördültünk a Le Coq Arena parkolójába. Gyorsan rendbekaptuk magunkat, és nekivágtunk Tallinnak. A belváros gyönyörű, az észt csajok szintén, jobbnál jobb kocsmák egymás hegyén hátán - amik többsége délelőtt 11kor nyitott. Alkoholt egyébként sem kapni 10 előtt. Tengerpart, főtér, kocsmázás - nagyjából így foglalható össze a délelőtt. Ekkor már elég sok magyarral lehetett a városban találkozni - úgy számoltunk, hogy nagyjából 200-250-en leszünk az itthoni jegyeladások alapján. Déltől a Tenkes Kapitánya nevű magyar étteremben gyülekeztünk. Kb negyvenen jöttünk össze, hogy megkóstoljuk, hogy mit tudnak a magyar konyháról az észt szakácsok. Nos, elég vegyes a kép. Halászlé vörös lazacból, citrommal egy igen merész újragondolás volt, de gulyás vagy a túrós csusza rendben volt. Rajtunk kívül egy négyfős elegáns észt társaság választotta ezt a helyet valamiféle üzleti ebéd helyszínének, illetve egy fiatal pár volt még jelen. A később érkező, ebédelni szándékozó észtek már nem fértek be.
Nos, szerintem életük egyik legszebb élménye lehetett ez a pénteki ebéd, mert a kaja mellett megtanulhattak jópár szurkolói dalt, láthattak pogozást az asztalok között - és mindezt a legnagyobb türelemmel vették tudomásul. A két öreg felszolgáló sztoikus nyugalommal konstatálta, hogy az elegáns éttermük percek alatt változott át szurkolói kocsmává. Innen is közös pálinkázással álltunk tovább. Az, hogy megpróbáljanak csitítani, vagy netán rendőrt hívni, még csak fel sem merült bennük - kijelenthető, hogy jó arcok az észtek.
Délután ismét belváros, egyre több magyarral, a sörözés folytatódott - majd elindultunk a stadionhoz. A 200fős előrejelzés nagyjából pontos volt. Egy dobbal próbáltunk valamiféle ritmust adni a szurkolásnak, ami itt-ott még egészen jól is szólt, még úgy is, hogy maximum a létszám fele volt csak aktív. A játékra nem pazarlom a szót, ezt mindenki láthatta. A Himnusz alatt begyújtott tüzek miatt kivittek három srácot, de aztán rövid idő múlva visszaengedték őket. A gólnál megőrülés, az elképesztő észt helyzetnél szintén. Lefújás után még egy fél óra ünneplés a busznál, majd indulás vissza Varsóba. A buszon elfogyasztottuk a maradék piát, aminek köszönhetően mindenki megint kidőlt, és brutális jó időt futva 13 óra alatt visszaértünk a Krokodilba. A keménymag ismét város, ismét kocsmázás, a nyugodtabbak a szálláson sörözgettek, régi sztorikat felidézve. Vasárnap hajnali negyed ötkor indultunk el haza, volt aki gyakorlatilag a városból esett vissza az indulásra.
Délután öt magasságában értünk vissza a Planetáriumhoz, hulla fáradtan, meggyötörve. Közel 4.000km, nagyjából 65 buszon eltöltött óra. Naná, hogy megérte! Etalon túra volt.
üdv,
HattoriHanzo
Carpathian Brigade