Záróforduló
Tegnapi
szon.hu cikk:
A rossz vége egyben a jó kezdete?
Március vége felé úgy tűnt, hogy az utolsó fordulóig akár ki is harcolhatja a bentmaradást a Kisvárda Master Good, hogy ne kelljen ki-ki mérkőzést vívnia a Cegléddel az NB II-ben. Aztán romlani kezdett az újonc helyzete, olyannyira, hogy a szombaton 18 órakor kezdődő zárómeccs eredményétől függetlenül már nem tudja utolérni az előtte álló riválist, a várdaiak kiesőként lépnek pályára.
Lesznek fejlesztések– A városban járva hallom, hogy elkeseredettek a szurkolók, én viszont már teljesen túltettem magam a történteken, és a vezetőséggel együtt már a jövőt tervezzük – árulta el Révész Attila, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Van mibe kapaszkodnunk, hiszen az elmúlt három év álomszerűen alakult a számunkra, aztán most jött egy sikertelen esztendő, amiben azért akadtak szép pillanatok is. Most abban reménykedünk, hogy három évig megint a napos oldalon leszünk, és ha igen, akkor méginkább beleerősödünk, és tovább is maradunk az NB II-ben. A cél ugyanis az, hogy a csapat magját együtt tartva visszajussunk a másodosztályba. Megnyugtathatok mindenkit, a kiesés nem befolyásolja az infrastrukturálisan fejlesztéseket és a TAO-támogatást, vagyis minden adva lesz ahhoz, hogy visszatérjünk oda, ahonnan most búcsúzunk. Sőt, ebben az évben megtapasztaltuk, hogy onnan érdemes csak elkezdeni az egészet, ahol várhatóan egy év múlva tartunk majd a lehetőségeinket illetően.
Vagyis a jelek szerint Kisvárdán nincs világvége hangulat, ugyanakkor az is igaz, a Cegléd elleni mérkőzés aligha a szakmáról szól majd. Illetve...
Megszolgálni a bizalmat– Tét nélkül játszhatunk majd, és már a jövőt építjük – folytatta Révész Attila. – Nem véletlenül került a csapat mellé a télen Kocsis János, aki az ellenfelek feltérképezése mellett egyre nagyobb szerepet kapott a napi munkában is. Bentmaradás esetén is megkapta volna a lehetőséget, de így is ő lesz az edző a következő szezonban, én pedig maradok mellette szakmai igazgató. Ezt erősítendő, szombaton már ő fog meccselni, de most még én is helyet foglalok a kispadon.
Döbbenetes! "A városban járva hallom, hogy elkeseredettek a szurkolók, én viszont már teljesen túltettem magam a történteken..." Ez az ember vagy hülye, vagy nem normális, más lehetőség nincs. Inkább fogná be a mocskod pofáját és kussolna, hogy mi szurkolók is megbarátkozzunk a gondolattal:
KIESTÜNK! Tragédia ebből tényleg nincs, de aki igazán szereti a csapatot azt egy kicsit megviselte a kiesés ténye. Őt nem mert ő csak a pénzt vette ki ebből a csapatból. Nem kicsit sokat!
Ez a Kocsis János féle edzőcsere is inkább a pénzről semmint a szakmáról szól. Én nem tudom kiket sikerült feltérképeznie Jánosnak, de a tavaszi eredményeink bizonyítják mennyire volt sikeres ez a tevékenysége. Arról nem is beszélve, hogy neki "múltja" van Kisvárdán.
Tippem: A kialakult helyzetre való tekintettel több tippem is van a mérkőzésre.
1., Sok szurkolót nem fog már érdekelni ez a bohóckodás. Max. 500-an leszünk. (60%-40%)
2., Révész és stábja ellen tüntetni fognak a szurkolók, amely akár "anyázásig" is fajulhat. (70%-30%)
3., Meccsnap= rossz idő. (95%-05%)
Micsoda? Hogy foci meccs lesz? Jah, az már itt keveseket érdekel.....
Hajrá KISVÁRDA MASTER GOOD!