Azt hiszem az én esetemet hívják úgy, hogy a családban marad. Még Édesapámtól örököltem a fogadást, amit a család nem néz jó szemmel (meg is lehetne az oka, de az egy másik történet). Annak idején, még 2001 előtt megvolt a saját rendszere, amit az ismerősökkel játszott.
Faterom csapágyak eladásával foglalkozott, hol piacon, hol pedig gyáraknak adta el. Szombatonként a szolnoki Lengyelpiacon árult az ismerősökkel, ki ezt-ki azt. Akkor még nem ilyen gagyi volt mint mostanság, szóval nem ilyen kókler.
Faterom csak a háromesélyre fogadott, de ott bajnokságokra lebontva. A Bundesliga volt a kedvence, azzal nyert a legtöbbször. Egy franciakockás spirál füzetben írogatta a bajnokságok eredményeit és úgy fogadott. Mondanom sem kell, hogy ezt átvettem az elején én is. Mindegy. Tippmixen csak pár száz forintokkal, max. ezerrel fogadott, de nyaranta tudtunk ezekből menni nyaralni. (Ezekről csak később szereztem tudomást).
Megtetszett nekem a dolog, ámulattal néztem őket, amikor ezekről beszéltek. Pár évvel később elkezdtem én is játszani, persze kevesebb sikerrel. Emlékszem, hogy vasárnap este ott frissítgettem a teletextet, hogy mikor rakják már ki az új tétlapot. Bevallom, hogy az akkori fogadás, illetve az ezzel járó érzés sokkal jobban tetszett, mint a mostani. A teletext után másnap azért még lecsekkoltam a Magyar Nemzetben vagy a Nemzeti Sportban. Nemzeti Sportot szinte csak a Szerencsemix miatt vettem, az volt az első amit megnéztem, elolvastam, majd utána az újság. Annak, hogy tippmixen kezdtem és nem online, annak kifejezetten örülök, valahogy sokkal jobb érzés volt a teletextet frissítgetni és várn, i, hogy váltsanak a számok, majd lefújják a találkozót.
Ahogy telt az idő, úgy jött el az online fogadás, beregisztráltam a Bwinre, expektre (az is érdekes téma lenne egyébként, hogy ki hová regisztrált először). Azért néha még feladok egy-egy tippmixet, de az érzés nem ugyanaz. Ezt annak tudom be, hogy már rengeteg a mérkőzés és a fogadási lehetőség.