Pavés klasszikusok és a Jumbo-VismaÉn hegylakó vagyok. Az nem jelent semmit, hogy a '80-as évek bringázásáról is széles(ebb) az ismeretem, hiszen ugyanígy rengeteget olvastam a korábbi korszakokról is, csak így látja át az ember az adott sportágat. Tudod mi a hasonlóság az alábbi csapatokban? Gewiss-Ballan, US Postal, Sky és Jumbo-Visma?
A sok-sok tényező mellett (taktika, csapatfelépítés stb.), van egy nagyon fontos infó: egyikük sem nyert prime időszakában Paris - Roubaix-t és Flandriai körversenyt. Ez ugyanis a két legnehezebb egynapos, ahol semmit sem ér, ha a szokásos taktikát csinálod, ami működik egy háromhetesen vagy többnaposon, de itt nem.
Ezeknek a csapatoknak a módszere, hogy az élre állnak, majd nem engednek el senkit, amikor mindenki hulla fáradt a nagyobb tempótól, akkor támadnak bele. Nem nagyot, csak épp annyit, amennyi már rosszul esik. Ez nem működik ezeken a macskaköves versenyeken, ehhez rutin kell, mely hosszú évtizedek alatt alakulhat ki.
Ezért van az, hogy Patrick Lefevere 40 éves tapasztala aranyat ér, ezért van az, hogy Lefevere halomra nyerte magát ezeken a versenyeken. És igen, ezért volt az, hogy Pogacar jó volt idén is a Flandrián, amellett, hogy korszakos tehetség, olyan stábtagok vannak az UAE-nél, mint: Fabio Baldato, Allan Peiper, Andrej Hauptman, Fabrizio Guidi és ne feledjük el, Giuseppe Saronni. Az a személy, aki anno Lefevere mellett tanulta a szakmát (és nem mellesleg klasszis versenyző volt), akinek kezei közül olyan bringások kerültek ki, mint Alessandro Ballan (Flandria győztes).
A tudást nem lehet csak szimpla marginal gains és "tudomány" útján megszerezni. Pontosan ezért nem tudott sohasem sikereket elérni sem a Gewiss-Ballan, sem a másik három csapat, pedig, ha megfigyeljük, mind a négy gárdának kiemelkedő pavés versenyzői voltak: Moreno Argentin, George Hincapie, Juan Antonio Flecha vagy Wout van Aert. Az erő mindegyikben ott volt, de itt bizony tapasztalat, tudás és taktika kell.
Lehet arra fogni, hogy pont egy defekt, de kérdem én, amely csapat a top7 legerősebb pavés versenyzőből 4-et a keretében tudhat, annak irreleváns egy defekt, hiszen csapatmunkából meg kell tudni oldaniuk. És a felvetés jogos, miért ekézek egy csapatot, ha ekézhetném Pogit is?
Tehetség kérdéseA válasz nagyon egyszerű: nem mindegy, ki és mennyit doppingol. Az doppingol, akinek korábban alig volt értékelhető eredménye, majd hirtelen elkezdett nyerni (Riis-effektus), vagy az doppingol, aki kénytelen, hiszen a többiek cuccoznak, ezzel az ő szintjére érnek fel, ami nem igazságos.
Arról kevés cikk szól, hogy hány olyan bringás hagyta ott a sportágat, aki korábban ifiként világbajnoki érmes volt, majd teljesen kikészült, hogy a többiek agyon cuccozzák magukat a profik között, míg ő vonakodik ettől és az eredmények nem jöttek. Arról is kevés szó esett, hogy egykori bringás doppingos legendák gyerekei, apjuk nyomdokaiba akartak lépni, szintén teletolták magukat cuccal, majd 20-21 évesen elhunytak (Rumsas-sztori).
Mert a dopping rohadtul nem vicc. Mostanában már szerencsére kevesen, de 20-30-40 évvel ezelőtt haltak meg a dopping miatt, sajnos. És igen, határértéken belül vannak a bringások, hiszen ez is egy mód, amiről Bruyneel is beszélt, de ez még akkor is dopping, tudta ezt ő is. Az, hogy kimutatható értéken belül vagy versenynapon vagy méréskor, az még ugyanúgy csalás.
Utálhatnám még Evenepoelt, Philipsen, Pedersent és lehetne sorolni a mostaniak közül, de ők is tehetségesek voltak már fiatalon, ahogyan Pogacar is. Az, aki 22 évesen teljesen vakon van, kap mondjuk 40 percet egy L'Avenir összetettben (mert 22 évesen ennyit kapott Vingegaard a 20 éves Pogacartól, kik voltak akkor a szlovén ellenfelei a győzelemért: Almeida, Vlasov, Mader, Foss és Arensman), majd utána 4 évvel később legyőz mindenkit, hát maradjunk annyiban, sántító sztori.
Igen, ott dolgozik a kis gyárban Dániában, majd hirtelen eszébe jut, hogy baszki, én elit hegyimenő vagyok, ráadásul mindezt úgy, hogy ugyanazt az edzésmódszert tolja végig, amit Armstrong vagy Froome (teszem hozzá, micsoda Vingegaard fórum topicjának neve az egyik legnagyobb nemzetközi bringás fórumon:
Jonas Vingegaard: The Chicken who eats Riis for breakfast, erről ennyit).
Chris Froome, akiről elmondták kezdetben, hogy azt sem tudták, egyáltalán megállja-e a helyét a WT-mezőnyben. Utánpótlásban 21-22 évesen nem tudta megverni a 19-20 éveseket, perceket kapott tőlük. Első TdF-en 82. helyen végzett, első Girón a 100. hely környékén volt, szakaszokat alig tudok befejezni, következő évben meg Vuelta 2. hely (vagyis azóta győzelem).
És ezzel arra utalok, hogy ez nem az a sportág, ahol, ha kezdetben teljesen nulla vagy, akkor később kemény munkával GT-t fogsz nyerni, mert nem. Itt vannak adottságok, paraméterek, amiket nem fogsz tudni kikerülni, aki nem tehetséges 18-20-22-24 évesen, az csak anyaggal fog nyerni 26-28-30 évesen nagyversenyt. Aki nem tud hegyre menni 23 évesen, az nem lesz GT-győztes 30 évesen tisztán, tehetségből. Ez nem olyan, mint a triplázás kosárban, ha sokáig gyakorlod, akkor menni fog.
Csapat és a doppingPersze, simán lehetséges, hogy hasonló szinten képesek doppingolni, de vajon tényleg képesek rá? Jan Ullrich és Ivan Basso is doppingolt, de képtelenek voltak azt a szintet hozni, amit Armstrong. Stephen Roche keményen tolta, de ugyanígy Pedro Delgado és a többiek is a korszakában, mégsem tudták legyőzni az ír bringást. Miért? A minőség, mennyiség, rendszerszintű használat és a megfelelő háttér, ami megkülönbözteti a versenyzőket a siker szempontjából. Roche például prémium kategóriás EPO-t használt a Ferrara Egyetemről.
Bjarne Riis verhetetlen volt 1996-ban, kiderült, annyi anyag volt a tagban, ami a komplett csapatnak elég lett volna. Mi volt Riis beceneve? Mr. 60%. A hematokrit szintje ugyanis ilyen magas volt, emlékezhetünk az előző hsz-ből, hogy Bruyneel 48%-ra állította a sajátjait, mert 50%-tól volt a pozitív teszt. Riis? Hát ő magasról leszarta, a nyugalmi értéke 41% volt, ahhoz képest az 56-60% nem piskóta.
A Festina-botrány kapcsán volt az, hogy 55% felett már a Festina orvosai se adták be az EPO-t a bringásoknak, mert soknak ítélték, ha meghaladta azt az értéket. Most mondok ennél jobbat, hogy a Gewiss-Ballan hogy tolta a cuccot Conconi - Ferrari páros által. A versenyzk nyugalmi értéke 30-40% között volt, még 45-48%-nál sem lett volna baj, talán még az 50%-ot is elfogadják, ha kicsit szőröznek is.
Conconiék? Ők nem vicceltek, Piotr Ugrumov, aki Giro d'Italia és Tour de France dobogós volt ezekben az években,
nyugalmi értéke 32% környékén volt, míg ezt versenyre felvitték 60%-ra. A korábban említett Evgeni Berzin értéke 53% volt, neki '94-ben annyi cuccot adtak, hogy a TdF-győztes, All-Time top5-ös kronós Miguel Indurainnak 2,5 percet adott időfutamon.
A szintén orosz Vadislav Bobriknál ez az érték 53-55% körül mozgott, amúgy egész jó kis egynapos menő volt, de annyi anyag volt benne, hogy '94-ben megnyerte a Lombardiát, pedig senki se számított rá (lehet még ő maga se
). Szóval ezért nem mindegy, hogy milyen csapatban, mennyi cuccot tolsz. Tételezzük fel:
- Tadej Pogacar vagy, normális hematokrit értéked mondjuk 41%, esetleg cuccal felviszed 48%
- Ellenfele a Jumbo-Visma, ahol van egy Vingegaard - Roglic - Kruijswijk - Kuss - Benoot ötös, ahol mindenkinek minimum 53-56% az értéke...
Kire fogadnál?
Túl szép volt, hogy igaz legyenÍgy van, pontosan én hoztam fel példának a brit olimpiai rendszert, ennek emlékeim szerint 3-4 vagy talán 5 éve is van, fejből nem tudom. Amikor megnéztem, tényleg nagyon kedvezőnek tűnt, pont úgy, ahogyan lefestették, ahogyan láttatni akarták. Azóta a témában eléggé sokat olvastam (talán írtam is már erről ebben a topicban), könyveket vettem, fórumokat nézegettem, mert tényleg kíváncsi voltam, mi a titok, szimplán eléggé a jó financiális terv, hogy nemzet sikeres legyen? Érdekelt, mert ebből akartam tanulmányt írni, miszerint módszeres pénzügyi injekcióval, stadionépítések helyett is lehet sikert aratni (ekkor még lelkes voltam, hogy Magyarország jobb hely lehet).
Elég mindössze annyi, hogy megfelelő helyre érkezzen a pénz, majd a tehetség előbb vagy utóbb, jönni fog? Ekkor bukkantam egy bizonyos Richard Freeman nevére. A személy, aki mára kegyvesztett lett, de egykor a Sky/Ineos orvosa is volt 8 éven át, ugyanígy segítette a bringás olimpiai csapatot is. Freeman esetét úgy állítják be, mint egy túlbuzgó személy, aki csak jót akart a csapatnak és a nemzetnek, ezért akart mindenkinek cuccot adni a csapaton belül.
Hatékonyabbak legyenek, jöjjenek a sikerek, de álljon meg a menet! Ekkor már sorra nyerte a versenyeket a Sky és az olimpián is taroltak a britek, hova többet? Ha pedig mégis így van, akkor hogy a fenébe tudott nyolc éven át a csapatnál maradni, ha elvileg erről már korábban tudtak? És itt jön a kedvenc részem:
"
A Sky nem hiszi, hogy bármelyik sportoló használt volna vagy próbálta volna Testogelt vagy bármilyen más teljesítményfokozó anyagot" - mondta Brailsford a bírósági tárgyalások után.
Ki volt az UCI vezetője 2017-ig? Brian Cookson, aki a brit kerékpározásban "elévülhetetlen" érdemeket szerzett. Meddig volt védve az említett Richard Freeman, a Sky orvosa? 2017-ig. Utána hirtelen távoznia kellett a csapattól, megváltak tőle, mint a Fidesz Szájertől. Akkor azt nyilatkozta a korábbi elnök, Pat McQuaid, hogy Cooksont nem érdekelte az egész UCI vezetése, csak a saját kis "dolgaival" törődött. Bizottságokat sem volt hajlandó felállítani, nem válaszolt semmilyen kérdésre.
Két érdekesség Cookson elnökségéről: az egyik, hogy senkivel sem ápolt jó kapcsolatot, minden egyes ülésen magában volt, senki sem volt hajlandó vele beszélni. A másik, ami szintén furcsa: egyetlen elnök volt, akit nem választottak újra, sőt, olyan szintű vereséget szenvedett, amire senki sem számított. Az már csak hab a tortán, hogy 2017 után kezdődött az Ineos hanyatlása, körülbelül olyan ütemben, mint Hosszú Katinka karrierje esetében.
Először nem volt látványos, majd már hirtelen nem voltak tényezők sehol sem, ha összetett győzelemről volt szó. Ezt egybe lehet kötni azzal is, hogy Bernal is megsérült, Froome is megsérült, jött Pogacar, Vingegaard stb., de érdekes egybeesés.
A lényeg, pénzzel ennyi tehetséget lehet találni egy országban, de vajon tényleg lehet? Azért hirtelen, mert korábban erre 80 éven át nem volt képes a brit nemzet, pedig akkor is bárkinek volt lehetősége halom pénzért versenyezni. Hogy lehet ez? Elvileg módszeres felkészítés történt, specifikusan kerestek versenyzőket az adott szakágra, de nekem ez akkor sem áll össze. Ez olyan, mintha most azt mondanánk, 10 év múlva Magyarország atlétika nagyhatalom lesz. Esélytelen.
Ha megnézzük, sem Olaszország, sem Hollandia, sem a britek esetében nem a csapatjáték volt az, amire ráfeküdtek, hanem teljesítmény alapú sportágak, ahol nem feltétlen a technika dönt, hanem az állóképesség. És ami furcsa, hogy ez pont azután jutott eszébe a briteknek, hogy az olaszok lebuktak a '90-es években az EPO-val. Lehet arra fogni, nem volt bringás nagyhatalom Anglia, de könyörgöm, Tom Simpson nevét a bringás berkeken de még Anglián belül is csak az nem ismerte, aki soha életében nem látott kerékpáros közvetítést.
Szinte minden évben elmondják, mikor és hogyan halt meg a Tour de France-on, de ne menjünk messzire, ha inspiráció kell: Sean Kelly. Ha szigetország, akkor ő is jó inspiráció, de mi volt a közös bennük: mindenki cuccozott keményen. Szóval körülbelül 80 év alatt alig termeltek ki sztárokat, majd hirtelen a lottótársaság bevételéből jött 15-20 kiemelkedő bringás.
Amiért kamu a brit csodaA korábbi hsz-ben említettem Peter Post és a TI-Raleigh esetét, ez épp a "brit csoda" miatt lesz fontos. Peter Post olyan, mint manapság Patrick Lefevere. Egy legenda, aki bárkivel versenyt nyeretett, ő alkotta meg a totális kerékpár fogalmát - nem hiába holland volt, Michels és Cruyff inspirálta -, amiben minden csapattag egyenlő, bárki nyerhet versenyt, folyamatos támadás alatt kell tartani a mezőnyt.
Post minden ismert formátumot átírt, ugyanis addig az egy sztár és mindenki őt segíti elv érvényesült. Azonban, mielőtt kialakult volna a TI-Raleigh csodacsapat, menjünk vissza 1972-re. A brit kerékpárgyártó, a Raleigh ugyanis egész Európában terjeszkedni akart. Ehhez akartak egy igazán komoly sztárcsapatot. A Tom Simpson-tragédia még élénken élt az emberekben, de a legendás versenyzései is, akkoriban sokan bringáztak a briteknél.
A pénz nem volt akadály, Raleigh pedig úgy gondolta, eljött a brit bringasport nagy ideje. Az első két év tragikus volt, ekkor jött az ötlet, megkeresték Peter Postot. A holland szakember felvázolta ötletét, miszerint nem egy-egy versenyzőt kell halálig terhelni, hanem megosztani a terheket, folyamatosan nyerni. Mindenki elégedett volna, Raleigh vezetői is, hogy jó embert találtak a posztra.
A TI-Raleigh ekkor tele volt brit versenyzőkkel, első évben Peter Post jobbára velük próbált eredményt elérni, siker nélkül. Elmondta, hogy egyszerűen nincsenek azon a szinten, mint akár egy középszerű bringás, sem teljesítményben, sem agyilag, nem értik a taktikát, de ha értenék is, akkor sem mennének velük semmire. Végül évek alatt teljesen lecserélődött a keret, csak holland, svájci és belga versenyzők voltak. A britek teljesen eltűntek, itt pedig felmerül bennem a kérdés:
Korlátlan pénze volt a Raleighnek, mégsem tudtak hosszú évek alatt egyetlen használható versenyzőt sem kinevelni, pedig utána még fiókcsapatokkal is próbálkoztak 10-15 évvel később. Ezek után, majd 30 év elteltével, sikerült 10-20 vagy akár 30 jó bringást is pár év leforgása alatt találni. Szóval, azt akarják nekem mondani, hogy a valaha volt egyik legjobb sportigazgatóval nem tudtak még minimális sikert sem elérni a britek, de a saját későbbi sufnituning megoldásukkal halomra nyerték magukat az olimpián és dominálták 10 évig az országúti bringázást?
Kolumbiai kerékpáros boom...Imádom a sztorit, ahogyan elhitették az emberekkel, hogy a magaslaton való folyamatos életmód miatt, ők jobban bírják a hegyeket, ez pontosan olyan, mint a brit bringás boom. Mikor kezdődött a kolumbiai kerékpáros boom? Az 1980-as évek középen. Ki volt ekkor Kolumbia ura? Pablo Escobar. Az első igazán nemzetközileg is ismert bringás tehetség, Luis Lucho Herrera és Fabio Parra volt.
Utóbbi esetében többször kiemelték pályafutása során, hogy azon kevesek közé tartozik, akik úgy voltak top10-ben GT-n, hogy sosem doppingoltak, míg rajtuk kívül mindenki. Melyik csapatban mutatkozott be Fabio Parra 1985-ben a Tour de France-on? Pablo Escobar csapatában, ugyanis a Medellin-kartel pénzelte Parra klubját a TdF-en és a Vueltán. Szóval akkor ő bizony tiszta volt.
Az egyik top sztori, amikor a kolumbiai csapatok azt mondták, azért jók, mert
panelát fogyasztanak. És utána a mezőny is próbált rájönni mi az, majd mondták a Cafe Colombia versenyzői, ez abszolút természetes anyag - így is van -, hogy szimplán csak emiatt jók, majd Fabio Parra pár éve mondta, Rigoberto Urán már azért nem tud nyerni, mert nem eszik elég panelát.
Ja, amúgy a másik tiszta versenyző Lucho Herrera volt abban az időszakban, szóval mindenki megnyugodhat, kolumbiai csoda is létezik. Igaz, hogy azóta az összes kolumbiai bringás megbukott anyaggal: Betancur, López, Quintana stb., de a lényeg, hogy náluk fel sem merült az anyaghasználat, mert panelát ettek végig.
Rabobank, Belkin és Jumbo-VismaEz ugye ugyanaz a csapat, hiszen a Rabobankból lett Belkin, Belkinből Jumbo-Visma, még a stáb is ugyanaz. Szóval, tételezzük fel, amiket fentebb írtam, abból semmi sem igaz, becsületesség szobra ez a klub, nincs itt semmiféle látnivaló.
Melyik volt az a csapat 2000-es években, amelyikről utólag derült ki, hogy módszeresen doppingoltak, csapatszinten tolták az anyagot, sportigazgatók "nem tudtak róla", míg az orvosok folyamatosan monitorozták a versenyzőket? Ez a klub a Rabobank volt, amelyikről oknyomozó újságírók bebizonyították, hogy 14 éven át rendszerszintű dopping volt a legnagyobb sztárok részvételével. Ez 2013-ban történt, csapat pedig hirtelen váltott Belkin néve.
A jelenlegi stábban is vannak olyanok, akik még korábban a Rabobank-érában is a csapatnak dolgoztak, miközben a gárda legjobbjai (Menchov, Boogerd, Rasmussen, Leipheimer vagy a szupertehetség, Thomas Dekker) doppingoltak. Szóval van ez a csapat, amely 14 éven át szervezetten csinálja a doppingolást, amit később a versenyzők is elismernek, eltelik 8-10 év, új név alatt, új brand révén, szinte a semmiből, megint elkezdenek nyerni.
Konklúzió:Nyugodtan lehet rákeresni nevekre, csapatokra, ezeket fogja róluk kidobni az internet. Csodák sajnos nincsenek. Nekem örömteli, hogy egyre többen érdeklődnek a profi kerékpározás iránt, de sajnos ez nem olyan vidám és naiv sportág, ahogyan elsőre gondoljuk.
Nálam amivel ki lehet vívni az ellenszenvet, ha valaki szándékosan idióta (pedig lenne esélye fejlődni csak lusta rá), míg a másik, ha valaki álszent. Bruyneel például sokat nőtt a szememben ezzel. Tökös volt, de az elmúlt években a régi US Postal tagok is, hiszen leülnek beszélgetni, meghívják Ullét, közösen sztorizgatnak, olykor kellemetlen témákról is.
Nem olyan álszentek, mint mondjuk Greg LeMond, hogy gyerekek, mindenki cuccolt mellettem, csak én nem. Érdemes ezt az oldalt böngészgetni, hiszen megtalálható a Tour de France, Giro d'Italia vagy a Vuelta Espana eredményei is, mellette, hogy a versenyzők valaha doppingoltak-e, lebuktak-e hivatalosan.
https://www.cyclisme-dopage.com/chiffres/tdf-vraischiffres-en.htmAz elmúlt 55 évben a versenyzők 75%-a megbukott doppinggal a TdF-győztesek közül. Kivételek közt kik vannak?
Bradley Wiggins, akiről mindenki tudta, hogy cuccol, de ott van Stephen Roche is.
A kedvencem: Greg LeMond. Ezen mai napig nevetek, amikor felmerül a neve, mint azon keveseké, akik tiszták voltak.
LeMond sztorijának érdekessége, hogy korábban csapattársa, Bernard Hinault megbukott doppinggal, amikor együtt versenyeztek. LeMond 1985-ben került a La Vie Claire csapatához, szintén odaigazolt Bernard Hinault is. Ennek a csapatnak volt a vezére Bernard Tapie, Franciaország legmegosztóbb embere, aki semmitől sem riadt vissza. Fenyegetés, bundázás, csalás, dopping, elég csak Marseille botrányaira gondolni.
Ebben és korábbi csapataiban tudott tiszta maradni LeMond, felépülni egy olyan lövésből, amibe sokan belehalnak, majd újból versenyeket nyerni. Azon az 1989-es versenyen a top10 így nézett ki:
https://www.cyclisme-dopage.com/chiffres/tdf1989-en.htmMindenki doppingolt, kivéve LeMond, aki a túlélte a sörétest és Raúl Alcalá, aki Mexikóból jött és hát... na mindegy.