Nagyon köszönöm az infókat.
Nos – ahogy mondani szokták – a fent leírtakat sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom.
És mivel közismerten elég elfogult vagyok Mitchell irányába, így nagy valószínűséggel nem én leszek az, akinek a véleménye nagyot nyom majd a latban.
Korábban (talán 1-2 éve) értetlenségemnek adtam hangot itt az oldalon, hogy a franciát miért nem használja a csapat többet támadásban. Talán ha ezt a kis összeállítást előbb látom, akkor megspóroltam volna ezt a kérdést. Mondom ezt annak ellenére, hogy azért ne felejtsük el, hogy minden játékos teljesítményéről össze lehet állítani egy "elképesztően jó" és egy "baromi gyenge" összefoglalót is. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Gobert-nek valóban akadnak gondjai a labdabiztonsággal, a passzaival és még sok minden mással. A magasságának köszönhetően lekapkod meccsenként 18-20 lepattanót, valamint szintén a magasságának köszönhetően nem könnyű mellette (felette) kosárra dobni, ami statisztikailag nagyon jól mutat, és nagyban hozzájárul(t) ahhoz, hogy évről évre ott legyen az év legjobb védői között. Csak hát a probléma ott kezdődik, hogy amikor átmennek az ellenfél térfelére, akkor a támadásoknál nagyon gyakran éppen rajta úszik el az akció (akár egy rossz dobás miatt, akár egy nem megfelelő labdaelkapásnak köszönhetően, esetleg egy rossz passz okán).
Azt szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak, márpedig a fent leírt statisztikák egyértelműen mutatják, hogy DM egyre kevesebb labdát dob Gobert irányába. De kérdem én: látva ezt az összefoglalót, nem lehet, hogy ennek nem csak a személyes ellentétek az okai? Gimnáziumban az osztályok közötti meccseken én is igyekeztem nagyon kevés labdát adni annak az osztálytársamnak, akit bár nagyon kedveltem, de tudtam róla, hogy iszonyatosan suta, fingja sincs a játékhoz (nem is szerette a labdajátékokat), és minden passz után azért kellett izgulnom, hogy ne kövessen el lépéshibát (viszont csak 7 fiú volt az osztályban, így be kellett őt tenni a csapatba). Lehet, hogy elfogult vagyok, de én azt gondolom, hogy a mérkőzés hevében (főleg az NBA tempójában) nincs arra idő, hogy egy támadásnál azon morfondírozzon valaki, hogy kivel vagyok jóban és kivel nem, és ennek függvényében passzoljak-e neki vagy sem. Vagyis ez a szám szerintem nem elsősorban a személyes ellentétek miatt alakult így. Mondom ezt úgy, hogy a meccsenkénti 2 passz (pláne 35-38 percnyi játékidő alatt) tényleg elképesztően kevés.
Nem ismerem a Jazz szurkolók szimpátiáját, nem tudom, hogy kit kedveltek jobban a két játékos közül. Azt sem tudom, hogy Mitchell valóban "mérgező személy-e", ahogy te fogalmaztál. Egy dolgot viszont mindenképpen felhoznék a védelmében: évek óta hangoztatja, hogy nem igazán szeret triplákat dobni, de mivel az edzője ezt kérte tőle, mert állítólag ez szolgálja a csapat érdekeit, így ezt teszi.
A viselkedésével kapcsolatban talán annyit hoznék fel mentségére, hogy neki egy olyan emberrel kellett nap mit nap együtt játszania, akit nagyon nem kedvel. Ugyanakkor a csapat érdekeit szem előtt tartva ezt a lehető legritkábban mutatta ki a pályán (nem vitatkozott, nem ordította le a francia játékos fejét, amikor elcseszett egy támadást). Sőt, emlékezzünk rá, hogy (azt hiszem, hogy a Dallas elleni rájátszás egyik meccsén) a dudaszó után a nyakába is ugrott, mert annyira örült az egy- vagy kétpontos sikerüknek.
Most viszont eljött az a helyzet, amikor a francia távozott. És mivel majdnem biztos vagyok benne, hogy DM marad a csapatnál (szerintem nem fogják tudni elcserélni), így itt lesz neki ez a szezon, hogy bizonyítson a szurkolóknak, és megmutassa, hogy képes igazi vezére lenni egy, a tavalyinál gyengébbnek tűnő Jazz-nek is.
Talán még annyit mondanék zárásul (megint csak DM védelmében), hogy Mitchell nekem sokszor kicsit olyan, mint Lillard. Két egészen kiváló játékos, akik egyértelműen a csapatuk legjobbja, és akik nagyon megérdemelnék már, hogy bajnoki gyűrűjük legyen. Ugyanakkor nagyon frusztráló lehet azzal a tudattal pályára lépni évről évre, hogy bármit is csinálsz (fel is szánthatod a pályát), akkor sincs esélyed az adott csapattal a bajnoki címre. És sajnos ilyenkor az ember hajlamos olyan dolgokat tenni (akár a civil életben, akár a közösségi médiákban), amiket sokan nem néznek jó szemmel.