NBA Fogadások 2011/12

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Gondoltam már írok ide az nba miatt mert eléggé fontos dolgok történek az elmúlt időszakban és a jövő szezon szempontjából mindenképpen érdemes lenne leírni pár gondolatot.
Lezajlott a draft ahol bekerült megint egy csillag Anthony Davis személyében és New Orleans csapatába került.Akik nézik az nba-t és követik a kosárlabdát hallottak már róla biztosan így nem is fejteném ki bővebben miért fontos ez az átigazolás a New Orleans életében.(újra lehet franchise playerük)
Lássuk akkor először nyugatot: New orleansnál ugye nagy takarítás volt ment Kaman,Okafor,Ariza és még jópáran.Jöttek viszont újarcok bőven.Drafton két fiatal tehetség az előbb említett Davis akire nagy terhek kerülnek és Rivers(Boston edzőjének Doc Riveresnek a fia).Jött még a tavaly legtöbbet fejlődött játékos és a hárompontosok mestere Ryan Anderson aki sokat segíthet Davisnak a fejlődésben.Gordon maradása kérdéses mert ő továbbra is phoenixbe szeretne menni de a hornets minden ajánlatért meccselhet és meccselni is fog hogy megtartsa a jövő egyik legjobb sgjét.(de nagy valószínűséggel Gordon távozni fog)Fiatal feltörekvő csapat lesz akikre még bőven ráférnek a tradek és a free agencyk mert eléggé karcsú még a keretük.
Sacramentónál túl sok változás eddig nem történt hiszen a drafton behúztak egy igéretes magasembert Robinsont és túl nagy mozgás eddig nem volt a csapatnál.
Golden Statenél két tehetséges fiatal Barnes és Ezeli érkezett( Ezeli sokat tanulhat Boguttól).Eddig még nem volt nagy mozgás náluk(Jarret Jack érkezett).Készülnek a jövő évi szezonra és ha mindenki egészséges lesz akár egy két meglepetésre is képesek lehetnek a Curry-Jefferson-Lee-Bogut sorral kiegészülve Jack,Nate Robinsonnal és fiatalokkal.
Minnesotánál bőven történtek változások.Kezd kialakulni az egyik legtehetségesebb franchise és akik jövőre elég sok meglepetéssel szolgálhatnak.Rubio-Love duó maradt ami Wolves szempontjából az alapja mindennek na meg az hogy Rubio felépülése jó ütemben halad.Love kijelentette hogy erősítések szükségesek mert ha nem akkor záros határidőn belül távozik valami erősebb csapatba.Ennek értelmében jött a tavaly visszavonult sg Brandon Roy.Anno draftolta őt a wolves(6.helyen) és most Kahn helyrehozta elődje hibáját és visszahozta a csapathoz a még mindig fiatal sg-t.(sok sérülése volt Roynak de németországban átesett egy hasonló kezelésen mint Kobe és úgy tűnik rendben van) Érkezhet Batum nagy valószínűséggel aki kijelentette nagyon szivesen játszana együtt Rubioval.Távozott Batum jövendőbeli posztjáról a kicsit sok labdát igénylő Beasley és érkezett még Batum mögé Budinger akire nagy szüksége lehet a Wolvesnak.(nemárt egy biztosabb kezű dobó a nehéz pillanatokra)Drafton Hummel személyében szintén  egy jó kinti dobót drafoltak hogy Rubionak több lehetősége legyen passzolni az emberekhez.Shved is aláírt hozzájuk három évre.Ütős kis csapat lesz ez és szerintem a liga egyik legszebb játékát fogják játszani.Jól mutat a Rubio-Roy-Batum-Love-Pekovic ötös és akár még a nagyokat is megszoríthatják és simán bekerülhetnek a rájátszásba.
Portlandben kicsit nagy lett a káosz.Igéretes csapatnak indult és Oden sérülésével kezdődött minden pár éve.Folyamatos sérüléshullám és azóta messze kerültek a rájátszástól.Aldridge továbbra is a franchise player kérdés milyen embereket kap maga köré.Érkezett most Lillard személyében egy fiatal irányító és nagy valószníűséggel Felton távozik.Centerposzton nagyon lyukasok plusz Batum távozásával még gyengébbek lennének.Igi azonban kezd szabaddá válni phillyben mert helyére rengeteg játékos pályázik így lehet a portlandek érdemes lenne bepróbálkozni érte valamivel.Portland ha így folytatja akkor nagyon legyengülhet és egy playoff gárdából nyugat egyik középcsapata vagy sereghajtója lehet.
Phoenixben nagy változások voltak mivel elment az élő legenda Nash és helyére Dragic érkezett míg Hill helyére Beasley és várható Gordon érkezése is.Ha ő nem jönne akkor OJ Mayo érkezhet.Végre kezd ütős kis csapattá válni a phoenix akik fiatalos lendülettel és pár rutinos magasemberrel kiegészülve újra playoffért szállnak harcba.
Houstonban is folyamatos cserék várhatók és egyenlőre nincs meg a jövő évi rosterjük.Érkezhet Lin ha nem meccseli érte az ajánlatot a Knick illetve van jó pár távozó de még nincs nagy név aki érkezett volna...Ment Dalembert,Camby,Dragic,Lowry,Budinger.Még távozhat akár cserében Scola,Martin ..szóval sokan.Szerintem a Houstonnak jövőre nem lesz esélye a rájátszásra ha csak most nem húznak egy olyat amivel minden megváltozhat a csapat életében.(lin...)
Utah.Távozott az első számú irányító azoban számottevő változás nem volt.Fő céljuk egyben tartani a csapat magját( magasember duókat illetve a fiatalokat) és majd kiderül jövőre mire mennek.Szerintem megint ottlesznek a rájátszásban.
Dallasban is áll a bál.Két éve még bajnokok voltak azonban azóta jósokat változott a világ.Volt esélyük szinte mindenki (Deron Williams,Nash stb) végül Collison érkezett irányítóba Kaman centernek így viszonylag jó magasember párosuk lesz.Távozott azonban Terry,Kidd, Mahimni,Haywood és szerintem még lesznek távozók.Nem lesz rossz csapatuk de ilyen kerettel nem hinném hogy bajnoki címért fognak küzdeni Nowoék.
Denverben inkább csak a pihenésé volt a szerep a holtszezonban.Nem voltak számottevő igazolások csak Fernandez távozott a Real Madriban de ilyen fiatalos gárdával továbbra is a rájátszás a cél.
Clippersnél főleg sg-ket kerestek és ugye Paul-Griffin duóval szerződéshosszabítást akartak végül utóbbival sikerült is.Sg-t sikerült találni Jamal Crawford személyében így végül Youngot elküldték érkezett még magasember cserének Odom is szóval jövőre is ütős csapatuk lesz Pauléknak.Mindenképpen esélyük lehet a rájátszásra azon belül pedig ha elkerülik őket a sérülések akkor akár meglepetést is okozhatnak egy főcsoportdöntővel vagy nba döntővel.
Memphisnél Mayo nem kínáltak szerződést így ő távozott a csapattól több nagy távozó nem volt viszont így egy sg után kell néznie a memphisnek a többi posztokon megvannak minőségi emberre.Szó volt szezon közben Rudy Gay távozásáról de végül ebből eddig a nyári szezonban nem történt meg semmi.Jövőre is play off csapat lesznek kérdés hogy most mit tudnak ebből kihozni...
Lakers megint megcsinálta  a showt...Érkezett a liga egyik legjobb irányítója Steve Nash amivel potenciális bajnoki esélyesé léptek elő plusz még ők is tagjai a Howard sagának...Nash-Kobe-?(Grant Hill vagy Artest)-Gasol-?(Bynum vagy Howard) ötössel megint a liga egyik legjobb kezdőjét tudják majd parkettre küldeni kérdés ez mire lesz elég.Cserék hogy tudnak majd hozzászólni a meccsekhez illetve hogy Kobe egója elbírja majd azt hogy most már nem ő lesz a támadások irányítója hanem Nash.Ha nem bírná akkor nincs miről beszélni és a Lakers nem jut majd döntőig ha azonban igen és Brown edző is felnő a feladathoz akkor komoly kis csapat lehet itt alakulóban.
Thunder idén elbukta a franchise első döntőjét de még mindig rengeteg lehetőségük lesz bajnoki címet nyerni hiszen a csapat magja még mindig nagyon fiatal.Különösebb változások nem történek (Thabeet érkezett) és a fő erejük majd abban lehet hogy együtt tudtak maradni a következő szezonra is.
Spursnél volt egy két érkező idén pl a fiatal Colo személyében aki európából jött át illetve megtartották Duncant Millst Diawt.Következő szezonban is cél a rájátszás de már lassan elkél egy rebuild az öregekre mert nem igazán haladnak előrébb és már se Duncan se Ginobili nem fiatalodik...

Ha nem történnek különösebb változások akkor megint Thunder-Lakers-Spurs-Clippers csata lesz az első helyért amibe beleszólhat a Minnesota-Memphis-Phoenix-Denver 4es.

Keleten is változott a helyzet nem csak nyugati főcsoportban.
Charlottehoz érkeztek rutinos rókák de a csapat számára megint csak a jó draftpick szerzése a cél és hogy azért valamennyire kerüljék a nagy leégést.Gordon,Jamison és esetleges érkezőkkel ez sikerülhet is(Haywood,Sessions).
Washington a jövő év másik meglepetés csapata lehet.Wall megkapta társát a kisember posztjára(Beal) és összeállt egy nagyon jó védekező magasember állomány.(Ariza-Nené-Okafor) Mindenképp fejlődni fognak a következő idényhez képest és szerintem bőven lehet esélyük a rájátszásra is.Vesely mellett olyan cseréik lehetnek mint Booker és Seraphin akikkel kiegészülve veszélyt jelenthetnek a nagyokra.
Cleveland...jövő évük is draftról szól illetve hogy Irving köré végre egy jó csapatot felépítsenek.Veszélyesek lesznek még így is a nagyokra de nem hiszem hogy rájátszás közeli helyekre lenne esélyük.
Brooklynban végre összejöttek a dolgok.Tavaly azthittük hogy a 6.draftcetli cserélésével mindent elszúrtak de Billy King gm kozmetikázta a helyzetet és összeállította  a Williams-Joe Johnson-Wallace-Humphries-Lopez ötöst amihez még januárba egy tradel érkezhet akár Howard is.Komoly play off reményeik lettek ezzel együtt de nem hinném hogy első évben a bajnoki címért fognak versenyezni hiába lesznek ott olyan játékosok mint Teletovic vagy épp a rutinos Stackhouse.Szerintem max egy kört mennek majd a playoffban.
Torontóban is elkezdődtek a változások kora hiszen a kanadaiak lecsúsztak a helyi ikonról Nashről de Lowry személyében egy univerzális irányító érkezett aki Ross-Derozan duóval kiegészülve jók lehetnek keleten és harcba szállhatnak a rájátszásért még egy két jó cserével.Kéne még nekik egy sf és pár jó ember a padra és szerintem komoly tényezők lehetnének ők is keleten(7-11.helyig gondoltam).
Detroitban épül szintén a jövő csapata.Monroe mellé idén nagy szerencsével behúzták Drummondot amivel nagyon jó magasember párosuk jött létre kiegészülve Jerebkoval és Wallaceal míg irányítóban ott lesz Knight illetve társa alacsony poszton Stuckey lesz cseréjük pedig Bynum lehet.Sfben Prince-Maggete duó váltogatja majd egymást és én őket top10ba várom ilyen csapattal.(esetleg még rájátszás is lehet..sőt...)
Milwaukeeban idén nyáron már csak a magasember posztokra hoznak embereket hogy a Jennings-Ellis duót segítsék védekezésben.Jó csapat lesz az övék is már csak egy meggyőző Pf kéne nekik mert Ilyasova nem az...Így is lehet esélyük a rájátszásra csak nehogy megint elkezdődjenek a széthúzások mint tavaly..
Philadelphia lehet az egyik nagy csúszó mert hiába a jó védekezés támadásban komoly gondok lehetnek ezt próbálták orvosolni Nick Young érkezésével de ez még egyenlőre eléggé gyenge.Igoudala szerepe még kérdéses lehet.A csapat magja adott kérdés idén mire mennek vele..
New Yorkban végre kezd formálódni a tavaly összeállt Knicks.Érkeznek végre jó kiegészítő emberek és így esélyük nyílik egy jó rájátszás szereplésre is.Érkezett Kidd-Camby és Felton-Prigioni duó érkezését várják míg Lin szerződéshosszabítása eddig nem olyan biztos.Shumpert ugyan sérült de ha egészséges lesz akkor egy Kidd-Shumpert-Anthony-Stoudemire-Chandler ötös eléggé ütős kiegészülve a triplagéppel Novakkal,Jr Smithel,Feltonnal  és Cambyvel.Jó esélyük lesz szerintem egy top3ra keleten.
Orlandoban tovább tart a liga egyik legtúlértékeltebb játékosána szappanoperája.Elküldték a gm-et és edzőt idén már csak Howard sorsa kérdéses.Ő a netshez akar menni de január közepénél előbb nem szerződhet oda...patt helyzet ráadásul a Lakers is eléggé élénken érdeklődik iránta..Nagy valószínűséggel idén rámennek a rebuildre és szerintem nem igazán fogják veszélyeztetni a playoffos helyeket pláne ha howard elmegy..
Atlantába megérkezett Danny Ferry az új gm és minden feje tetejére állt.Elküldte a netshez Johnsont csomó lejáróért elküldte Hinrichet és kijelentette ideje újjáépíteni a csapatot.Hatalmasok húzások voltak ezek tőle és minden bizonnyal ő lesz a jövő legjobb gm-je is hiszen megszabadult egy túlfizetett sztártól plusz építhet jövőre egy fiatal sikeréhes csapatot.Josh Smith is szerintem távozni fog szezon közben plusz rámennek majd a draftra és jövő nyári free agency piacon komoly erőket fognak majd mozgósítani a sok lejárójuk révén mert bőven lesz helyük a sapka alatt elhozni egy két jónevet.Még ha most nem is látszik első évben de mindenképpen nagy lehetőségek előtt áll a Hawks.Idén meg pihennek egyet az alapszakaszban.
Bostonban a big3 (4) korszak végetért és Allen távozott az ősi riválishoz míg Terry érkezett a helyére és persze jó pár fiatal tehetség(Sallinger,Melo) akikkel kiegészülve és még egy két igazolással megint ott lehetnek a top5ben a kérdés hogy Garnett-Pierce duó jövőre mennyit tud majd teljesíteni.Ők se fiatalodnak és azért egy hosszabb alapszakasz belőlük is ki fog venni jó sokat..
Indiana szépen lassan felépít megint egy jó franchise-t akik már idén is mutattak nagy dolgokat a playoffban és jövőre is ez a tervük.Collison távozott de irányító posztra ottvan Hill ráadásul sikerült megtartani Hibbertet és különösebb változás náluk sem történt.Érkezett Gerald Green az egykori zsákolóbajnok de alapjáraton ugyanazzal a csapattal vágnak neki a szezonnak mint tavaly.
Miaminál eddig minden rendben.Teljesült a király álma és bajnoki címet nyert és a jövő szezonban címet szeretnének védeni ennek érdekében az ősi riválistól elhozták Ray Allent illetve Lewist még centerposztra keresnek embert és kész is a csapatuk jövőre.Liga egyik legerősebb csapata az övék pláne a mostani érkezőkkel.
Ennek ellenére nem igazán érzem hogy ilyen ligában címet tudnának védeni.
Chicagónál egyenlőre televannak kérdőjelekkel.Mindenki még top4-5be várja őket én azonban nem.Hiába érkezett egykori játékosuk Hinrich irányítóposztra Rose pótlására egyenlőre nagyon képlékeny a következő szezon.Nem lesz Rose lehet csak a rájátszásra tér vissza Noah és Deng játéka is hatalmas kérdés és Hamilton sem egészéges.Rengeteg sérült és ez nem vet jófényt a csapatra szóval szerintem nagyot fognak küzdeni a rájátszásért hiába mondja mindenki az ellenkezőjét.Keleti csapatok is megerősödtek és ennyi sérültet egy csapat sem engedhet meg.

Ki az aki megszoríthatja jövőre a Miamit keleten? New York-Brooklyn-Indiana.Esetleg a Boston ha az öregek nem lesznek fáradtak és a Chicago ha mindenki felépül a sérüléséből.Ez eddig 6csapat és két hely kiadó a rájátszásért amire szerintem Wizardsnak-Detroit duónak sok esélye lesz és akikkel versenyezni fognak ezért a két helyért az a Philly-Milwaukee-Toronto hármas.A legnagyobb zuhanó a Chicago és az Atlanta lehet illetve az Orlando akik szerintem abszolút ki fognak kerülni a rostából ha csak valami nagy cserét nem tudnak majd véghez vinni.

Egyenlőre ezek csak ilyen előrejelzések de már látható kinek lehet esélye jövőre egy jó szereplésre.Mindenesetre szerintem jó szezonunk lesz az biztos.Remélem valaki hasznosnak tekintette a leírást. :ok:

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 12, 2012, 14:29:51

:cya: :great: :beerchug:

A knicks eddig nekem nagyon nagy csalódás..

#498 július 22, 2012, 11:09:43, Pozzato
Idézetet írta: midi Dátum július 22, 2012, 01:55:35
A knicks eddig nekem nagyon nagy csalódás..
Volt edzőváltás...sok sérülés...pont erre számított mindenki.Jövőre talán lehet esélyük az alapszakaszban egy top5re keleten rájátszásban esetleg egy konferenciadöntőre...Egy olyan csapat volt ahol az edző inkább az irányító által vezetett csapatot preferálta és egy ilyen csapatban nem illet bele Melo játéka.Látszódik is a tavalyi teljesítményükön hogy Linnel milyen jók voltak.Ez nem azért volt mert Lin über nagy irányító hanem mert azzal a játékkal akár feltonból  is a liga legjobb irányítója lehetett volna arra az időszakra.Jövőre szerintem akkor lesznek esélyesek ha Melo átadja az irányítást kiddéknek.Ők felhozzák elpasszolgatják és vagy ő vagy Amare befejezik.(esetleg smith).Az alapok megvannak.Ott van a liga egyik legjobb kettes védője shumpert egy 3as clutch player aki meccseket tud eldönteni egy 4es megbízható játékos aki 15-20pont között mindig hoz a konyhára egy center aki kiválóan védekezik és bepöcizi a kicsorgókat és van 2-3 pass first irányító.Ha okosan építkeznek talán 2-3éven belül lehet esélyük bajnoki címre mert nem rosszabb a csapatuk mint a két évvel ezelőtti dallas.(sőt..)
Aki keleten most nagy meglepetés lesz az a Wizard-Nets duója esetleg a Detroit ha már most odarakják magukat és nem azzal foglalkoznak hogyan lehet jobb helyük a drafton(nekik van egy nagyon jó magjuk amivel jó pár éven belül megint meghatározó csapat lehetnek).

u.i.: teljesen megértem a csalódásod mert nem rájátszás 8.helyen kellett volna befutniuk(max olyan 5.hely) de ilyen előzmények után még ez is csoda volt..

Igen, így igaz.. Tökéletesen megfogalmaztad a történteket, már ez is csoda volt, amit elértek, mindig is szerettem a knicks-et, remélem a következő szezon jobb lesz :)
Ebben a summer leagua-ban is, 0win, 5lose? Erre értettem a csalódást amugy, nem jó jelek.. Vagy szerinted komolytalan ez a nyári felkészülési torna?

Idézetet írta: midi Dátum július 22, 2012, 14:52:01
Igen, így igaz.. Tökéletesen megfogalmaztad a történteket, már ez is csoda volt, amit elértek, mindig is szerettem a knicks-et, remélem a következő szezon jobb lesz :)
Ebben a summer leagua-ban is, 0win, 5lose? Erre értettem a csalódást amugy, nem jó jelek.. Vagy szerinted komolytalan ez a nyári felkészülési torna?
Nyári torna arra jó hogy a fiatal tehetségeket kipróbálják.(pl láthattuk a los angelesieknél Somogyit játszani) Ezek  a meccsek semmit se fognak számítani főleg annak tudatában nem hogy a mostani játékosokból kb ha egy esetleg kettő lesz ott a rotációban és ő is max 3-4perceket fog kapni.Arra jó tényleg ez az egész hogy a csapat rotációjában hátul lévő emberek bebizonyítsák hogy szükség van rájuk jövőre is illetve hogy egy két fiatal tehetségeket elhozzanak a csapatok.
Jövőre ha Woodson edző összekapja  a védekezést akkor okozhatnak kellemetlen pillanatokat a heatnek vagy a bostonnak és ez mindenképp jót tenne a keleti csapatoknak hogy keletről ne csak 1-2 szupercsapat legyen míg nyugaton sorra jönnek a nagy franchiseok(thunder,clippers,lakers,spurs stb.).
Ami biztos Melo és a többiek fejében rendet kell rakni.

Úgy tűnik kezd véget érni a Howard-saga.
Sokáig cikkeztek róla hogy célállomás Brooklyn lesz és csak oda hajlandó menni ehhez viszont legalább fél évet kellett volna várnia Howardéknak az nba szabályok értelmében hogy a csere létrejöjjön.Mivel a Magic új gm-et és új edzői stábot hozott létre és egy új franchiset akar létrehozni teljesen új arcokkal ezért megtisztulás kell.A nagy fizetésűeket valahogy elcserélni vagy amnesztiával elküldeni( Richardson,Turkoglu)és a franchise arcát elküldeni(Howard).Howard kijelentette már tavaly hogy ha nem épül köré bajnokesélyes csapat akkor elhagyja Orlandot.Azt is hangsúlyozta minden interjúban hogy legszivesebben Brooklynba szerződne mivel ott játszik Deron Williams és csak ott hosszabítana jövőre szerződést más csapatnál nem.Kérők között szerepelt a Lakers,Houston duó is.Végül a Brooklyn a Brook Lopez hosszabítással illetve Joe Johnson leigazolásával kikerült Howardért folytatott küzdelemből és ekkor Houstont vélték befutónak mivel a Lakers nem tudott olyan ajánlatott letenni az asztalra ami mindkét félnek jó lenne.Houston Howard miatt kitette a csapatból Scolát és rengeteg helyet csinált a sapka alatt plusz érkezett Lin (sajnos ez nem igazán bizonyult jó döntésnek egyenlőre) azonban Howard kijelentette ott sem hosszabítana jövőre...Houston így is beválallta volna a centert azonban végül nem sikerült megegyezni.Houston bukta talán ezzel a Howard-sagával a legnagyobbat...Elvesztettek két jó játékost érkezett hozzájuk a ligában egyenlőre még csak túlhypeolásig jutó Lin illetve elengedték Scolát és Cambyt plusz rajtuk maradt Martin akitől már január óta meg akarnak szabadulni...Szerintem kell egy két év mire ők magukhoz térnek és szerintem a jövő évet a jobb drafthely érdekében leadják.
Mai nap végre azonban pont kerülhet a dolog végére.Lakers egy négy csapatos cserét ajánlott a Magicnek.
Cseréről:
Lakers kapja: Dwight Howard, Chris Duhon, Earl Clark.Adja: első körös draftjog és Andrew Bynum.
Magic kapja:Arron Afflalo, Al Harington , Nikola Vucevic ,Moe Harkless és 3 elsőkörös draftjog.Adja: Dwight Howard, Chris Duhon, Earl Clark, Jason Richardson.
Philly kapja: Andrew Bynum ,Jason Richardson.Adja:Andre Iguodala , Nikola Vucevic, Moe Harkless  éselsőkörös draftjog.
Nuggets kapja: Andre Iguodala .Adja: Arron Afflalo ,Al Harrington és egy első körös draftjog.
Ki jár a cserével a legjobban? Az idő majd eldönti de véleményem szerint nem a Lakers lesz az...
Kaptak egy túlhypeolt centert aki lehet a liga legjobb centere viszont ő az egyik leglabdaigényesebb is.Ez mivel jár majd? Belső viszályokkal.Ezt nem lesz képes megoldani Brown edző az tuti.Már a tavalyi egyszerűbb helyzetet se tudta megoldani mikor csak Kobenak kellett volna elmondani hogy vannak mások is a pályán haver...
Howard már tavalyi szezonban lázadt a magicben hogy mi az hogy nem kap mégtöbb labdát és ő akarja a meccseket eldönteni..itt meg még rajta kivül van egy ilyen személyiség..Nehéz lesz.Ja és elvileg van egy irányítójuk is aki az egyik legjobb  a ligában..Gasol-Howard duót meg el se tudom képzelni..Gasol súlytalan lett az elmúlt években.Inkább tartották volna meg Bynumot vele több esély lett volna a bajnoki címre mert Bynum kevesebb labdából is tudja azokat a mutatókat hozni mint Howard plusz nem rinyál folyton.Hatalmas teher lesz rajtuk mert rögtön bajnoki címet várnak tőlük és szerintem ezt nem fogja se a csapat se a mentálisan gyenge Brown edző bírni.
Magic szerintem nem járt rosszul a cserével mert végre megkezdhetik az új franchise felépítését.Kiváncsi leszek hogyan élnek majd a dolgokkal.Orlando jövőre szerintem pihen egy évet olyan 10-13.hely kinéz nekik lehet méghátrébb is.
Denver elcsererélt egy jó védekező kettest aki rengeteget fejlődött meg egy gyenge cserét aki nem volt képes még egy minimális se hozzátenni a csapatjátékhoz(Harrington) és helyette érkezett egy olimpikon.Szerencséjük az hogy Igi mindkét poszton bevethető mert hármasba ottvan Gallinari az egyik legnagyobb 3as tehetség.Igivel mindenféleképpen erősödött a denver mert végre kaptak egy mentálisan erős vezért a kérdés hogyan és hova illeszkedik majd be a csapatba.Szerintem így simán 5-6.helyre jók lesznek de ha szerencséjük lesz még előrébb is.Mert azért egy: Lawson-Igoudala(Wilson Chandler)-Gallinari-(Igi)-Faried-Mcgee ötös eléggé ütősen hangzik.
Philly..érdekes lehet nekik.Egy évük van hogy meggyőzzék Bynumot hogy érdemes hozzájuk aláírni.A vezérük elment viszont Hawes mellé kaptak végre egy tökösebb centert.Arra is lehet gondolni hogy a jövő évi szabadügynökökre készülnek a Phillynél és elengedik majd Bynumot és megtartják Hawest de ezt azért jó nagy hülyeségnek érezném tőlük hiszen a liga egyik legjobb centere lesz most a csapatukban.Szerintem érdemes lenne Bynum köré építeni majd a csapatot mert ha nem sérült akkor megállíthatlan.Rájátszásra szerintem idén is jók lesznek aztán meglátjuk mi sül ki egy ilyen jól védekező csapatból pláne úgy hogy most kaptak egy jó centert is.
Cserére még rá kell bólintania az nbanek is.....

#502 augusztus 10, 2012, 11:46:03, oakland23
Nem vagyok Fakers fan, de szerintem qrva jók lesznek! Na nem az alapszakaszban.

Nash talán a liga legintelligensebb irányítója, ő csak osztogatni fog, meg néha ráemel ezt-azt. Kobe lesz a főnök, ezt mindenki el is fogadja, még Brownie is! Artest a verőlegény, igazából neki nem kell a labda sem, csak zavarja. Gasol ha minden harmadik meccsen játszik csak jól, már jó. Fura, de ebben a csapatban nekem jómunkásembernek tűnik majd, néha dacból lesz egy jobb meccse, de nem féltem őt így sem. Howardnak meg kell egy olyan játékos, mint Kobe. Howard egy nagy gyerek, akinek nem volt, aki megmondja a frannkót a Magicben. Kobe majd ránéz szúrós szemmel, és letép 20 pattanót, prakkerol mint állat, és dobálni fog becsülettel, főleg a put back lesz majd az övé, ami lecsorog. Howard jó játékos, ez nem kérdés, csak az Orlandoban nem volt aki parancsoljon neki.

Én mindenesetre néznék jövőre egy hétmeccses Fakers-Thundert nyugaton.

Az viszont tuti, hogy rég volt már ennyire aktív nyár, és pár mezt el fognak adni a világon!

Idézetet írta: oakland23 Dátum augusztus 10, 2012, 11:41:37
Artest a verőlegény, igazából neki nem kell a labda sem, csak zavarja.

;D ;D ;D ;D
Ezen jót nevettem de nagyon igaz :ok:
Tényleg eléggé mozgalmas nyár volt várom a jövő évi szezont mert sok jó meccset láthatunk szerintem.Chicagot sajnálom hogy Rose nélkül lesznek jó darabig de gondolom majd megoldják azt is.
Nyugaton most három "szupercsapat" lett akik egymással harcolnak majd: Clippers,Lakers,Thunder és ehhez jön majd a nagyöreg Spurs aki mindig képes meglepetést okozni.Denver ütős kis csapat lett ezzel a tradel míg a Minnesota is nagyot húzott a Shved-Kirilenko párossal plusz Roy-Rubio duó is ütős meg Love-Pekovic is..
Akire érdemes lesz még nyugaton figyelni az a Dallas:Collison-Mayo-Marion-Nowitzki-Kaman.Végre kaptak egy ponterős centert egy küzdő pfet(Brand) egy jól dobó kettest illetve ott van még Carter és eléggé hosszú a padjuk.Szerintem itt  a nagy csöndben megint egy rájátszás második köréig jutó csapatot raktak össze.Warriors-Kings duó is okozhat meglepetéseket na meg az újjáépülő Phoenix.Phoenixre érdemes egy pillantást vetni: Dragic-Johnson-Beasley-Scola-Gortat ötös jó cserékkel akár még po-t is érhet..
Szerintem most azonban a nyári cserékkel Nyugat nagyon megerősödött..Sőt talán el is húzott kelettől.
Keleten ottvan ugye a Miami aztán egy légüres tér..Boston most kicsit meggyengült.Atlanta-Orlando-Chicago 3as is gyengébb szezonnak néz elébe és a kisebb csapatok erősödtek meg.Washington-Brooklyn-Philly-Detroit 4es amiből szerintem 3 po-t játszik majd illetve a Toronto okozhat meglepetéseket.Indiana-New York kettősre vár majd szerintem hogy leszorítsák a Miamit a keleti trónról...de hát ehhez kicsit súlytalannak érzem őket.Esetleg a Brooklyn de ehhez még nem érett össze a csapat.

Tényleg érdekes szezon lesz..Lakersel nem tudom mi lesz de rengeteg a kihívó nyugaton és a fiatal erők és azért vegyük hozzá hogy Kobe-Nash és Gasol sem fiatalok és megterhelő lesz egy 82meccses alapszakasz és láthattuk milyen ha nincs pályaelőnye a Lakersnek...Rájátszás meg tényleg bármit hozhat és aztán lehet rámcáfol a Lakers és simán behúzzák de szerintem ehhez a többieknek is lesz egykét szava.Pl a Minnytől várok egy jó szezont...